Egyik reggel egy igen kedves látvány tárult elém. Három férfi ballagott komótosan a Szomszédos Kisváros járdáján. Az egyikük monoton üzemmódban szórta a sót maga előtt jobbra és balra, a másik kettő pedig teljes átéléssel követte tekintetével az aláhulló szemeket a szorgos kis kéztől egészen a járdáig. Olyan volt ez is, amint amikor hatan egy lapáttal dolgoznak valami meghatározhatatlant. Egy lapátol valamit, a többi öt kíváncsian nézi. Ilyenkor mindig érzem, mennyire tökéletes az összhang, hiszen mindkét szerepet vállalja valaki, a munkálkodóét és a lelkes nézőét is. Vita úgy tűnik a szereposztásból nincs, hiszen sosem láttam még senkit a lapátért verekedni, de a kiemelt állóhelyért sem. Néha egyik-másik észreveszi, hogy bámészkodom, őket figyelem, ilyenkor egykedvűen szemeznek velem egy darabig, amíg tovább nem hajtok végre. Én amúgy egész nap el tudnék így ilyen kis társaságokat bámulni. Szeretem nézni, megfigyelni, ahogyan mások élik az életüket. Ahogyan a velük történteket lereagálják. Számomra elképesztően érdekes, egészen intim másokat ilyen mélyen tanulmányozni. A nyár végén, amikor elöntötték a 40 fokos hőségben a kis "strandunkat" a napszámosok, akik a kukoricaföldről koszos, átizzadt ruhában egyenesen a vízbe vetették magukat, én őket is órákig el tudtam volna nézni. Tudtam volna, ha közben a magára hagyott gyerekeik nem mások táskáiban kotorásztak volna. Az egyik kislány, ohne zsinór ráfeküdt a gyerekeim törölközőjére, matracára és hiába kértem, nem ment el onnan. A 16 éves forma anyukája gyorsan arrébb is somfordált, hogy elkerülje ennek a kínos, számára megoldhatatlan szituációnak a felvállalását.

Többször említettem, hogy a faluban kiemelkedően sok a közmunkás. Ez ugye nagy segítség az itt élőknek, hiszen más lehetőség nem igazán adódik. Jó időben mindannyian kint szorgoskodnak az utcákon, gondozzák a kerteket, szépítik a falut, illetve a tésztaüzem egész évben gyárt a falunak. A közétkeztetésben minden tésztafélét ők állítanak elő a levesbetéttől kezdve, a spagettin át a kelt finomságokig. Van ezen felül asztalos műhely és számos más férfimunka is. De. Most hideg van. Megkérdeztem az egyik anyukát, hogy akik nem az időjárás független szakterületeken dolgoznak, ilyenkor mit csinálnak. "Háááát, ülünk, és kibeszéljük azt, aki nincs ott..."
A kibeszélés pedig alapállapotban nem azt jelenti, hogy az illető előnyös tulajdonságait kiemelve, mindenki mond valami szépet róla. A munkaidőt viszont úgy tudom, szigorúan betartják így is. Nyilván nincs jobb ötletem, és nem biztos, hogy vállalkoznék egy közmunka program megreformálásra, de szerintem elég romboló lehet naphosszat tétlenül ülni, és morogni, mérgelődni, egymást hergelni.

Kár, hogy a sok elszállt munkaórát nem lehet szemét mentesítésre és/vagy egyéb utcai horror megszüntetésére fordítani.

Pölö:

A tavalyi tűzeset féltve őrzött emléke:

A békésen ringatózó borosüveg, néhány békés energiaitalos doboz társaságában:

A megszámlálhatatlan, csurig megtelt árok:

Pedig milyen kis cuki volt még néhány napja a vidám madár párocska:

A pajkosan rejtőzködő vízesés:

Azt gondolom, ezek a dolgok is fontosak lennének. Fontosak majdnem annyira, mint a megfelelő árukapcsolás: