Még emlékszem, mekkora esemény volt, amikor tavaly átadtak pár iskolatáska méretű foltot az akkor már Kátyúfalvának csúfolt falunkban. Arra is emlékszem, mennyire nem éreztem én azt megoldásnak. Azt gondoltam, rémes az utak állapota. Nos, be kell látnom, tévedtem. Akkor ugyanis még autópálya minőségűek voltak a jelenlegihez képest. A helyes kis foltocskák mellett mostanra, mint az elöregedett ruhán, egyre több, újabb "szakadás" jött létre. A legtöbb bokáig ér, és a gyerekeim kényelmesen elférnének benne. Mutatom is egyből:

Közlekedni három alapszabály mentén lehet.

1. Meg kell tanulni fejből a kátyúk elhelyezkedési sorrendjét és azok méreteit. Ez kötelező, enélkül kampec a kocsinak.

2. Ügyesen, lendületesen kell szlalomozni közöttük.

3. Mivel a legtöbben úgy mennek, mint egy állat, imádkozni kell folyamatosan, hogy valamelyik kényszeres öngyilkosjelölt ne pont akkor jöjjön szembe, amikor éppen nem a saját sávunkban tartózkodunk, mert az nem fog megállni akkor sem, ha gyerek van a mögötte lévő ülésen.

Nem szeretnék viszont folyamatosan károgni. Amíg a kátyúkat fotóztam, néhány meseszép természeti csodára is rábukkantam.

A számtalan spontán tavacskák egyikére:

Illetve a lenyűgöző, smaragdzöld, illemhely illatú ároklevecskék sokaságának egyik példányára is.