2018. már 19.

Arc nélküliek

írta: Falusi Élet
Arc nélküliek

Meg szerettem volna mutatni néhány olyan arcképet is, akik számomra nem kedvesek. Próbáltam felidézni őket, de ráébredtem, hogy nekik nem is látom az arcukat. Nem látom a szemüket sem, így nincs, ami visszatükrözze a tekintetemet. Nincs meg az a pont, ahol összekapcsolódhatna a lelkünk. Ahol találkozhatnánk egy ölelésre, egy simításra, vagy akár csak egy könnyed érintésre. Nem tudunk egymásba nézni, hogy megismerhessük a másikat. Hogy felfedezhessük a másikban azt, ami szerethető. Nem, az ő arcukat eltakarja valami.

Szerettem volna szemügyre venni az arcát, amikor beszélgettünk. Dühödt ráncai azonban eltakarták. Tökéletes fedést biztosított ordító, fröcsögő szája is. Gyűlölködő, gyermekem felé irányuló gusztustalan káromkodása kitakarta azt, amit a haja szabadon hagyott. Hazug szavai tükrös napszemüvegként rejtették el tekintetét szemem elől. Amikor pedig épp mindene fedetlen volt, nekilökött az ajtófélfának, hogy úgy rejtőzhessen el.

Azt hittem, őt látom. Kiderült, összekevertem valakivel. Valaki más arcát fényképezte csalóka agyam az övére. Egy pillanatra láttam a szemét is, de amikor érezte, hogy összeakad a tekintetünk, gyorsan becsukta. Kénytelen volt, mert ő csak egy pillanatra ugrott be, hogy lopjon. A maszkját az anyja szoknyájának ráncában felejtette, így kénytelen volt egy bazári majom álarcát maga elé tenni addig, amíg belopózott. Köszönni is akart, de csak maga elé köpött, mert úgy hitte, így kell jelezni, hogy őt kemény fából faragták. Kotorászás közben viszont elesett és sírva kért kötést vérző, tolvaj kezére. Keservesen sírt, anyukájára hivatkozott, hogy csak neki szeretne jót, hogy többé ne kelljen bűntársként szolgálnia. Gipszet kapott, hogy gyorsan gyógyuljon. Amint viszont a gipsz megszáradt, azzal verte be az ablakot és vitte el a keze ügyébe eső pénztárcát. Anyukája és nagypapája vihorászva dörzsölték a kezüket. A vigyorukat nem láttam szerencsére, utódjuk sara összekente az ő arcukat is. Csak hallom, ahogy nap, mint nap elmegyek az öreg előtt.

Sosem láttam az arcát, mert gennyes sebei elfedték azt. Csak sírni hallottam. Olyan gyomorforgató, vinnyogó hangon. Szerintem más sem látja, mert ő már nem emelheti fel a fejét. Sebeinek bűze már mindenkit elundorít.

Sokan egyszerűen nem engedik magukat láttatni. Kapucnit húznak és bujkálnak mindenki, de legfőképpen önmaguk elől. Azt hiszem, nem is vagyok rájuk már kíváncsi. Elég hallanom őket. Hallani, ahogy háborog, ha a dolgát végző földije igazoltatja; ahogy kitömött pénztárcával segélyért sír; ahogy szidja más édesanyját, mert a szókincse addig terjed; ahogy irigységében navért vagy a jegyzőért kiált. Nem kell nekem kitömött album. Elég pár kép is, olyan, amire jól esik ránézni.

Szólj hozzá