2018. már 24.

A név kötelez

írta: Falusi Élet
A név kötelez

Amikor ideköltöztünk, egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy az általunk megismert embereket a többség nem úgy hívja, ahogy nekünk az bemutatkozott. El sem tudtuk képzelni, ki az a Zsákos, Baltás, Nagybácsi, Sógor, Sírós, sorolhatnám. Aztán egyszer a Zsákos mesélte, hogy képzeljem el, milyen vicces, az ő apját régen Zsákosnak hívták. Furán néztem rá, azt hittem, viccel, mert ő hiába nem zsákvarró, hanem lókötő, őt is csak úgy emlegetik, hogy a Zsákos. A személyi igazolványán szereplő neve mellé mindig oda kell tennem, hogy a lókötő, a Ved Elek, a Zsákos. Így tudják. A Sírós is maga sztorizott arról, hogy gyerekkorában így hívták, mert állandóan sírt (most is, hiszen ő amúgy a tolvajkezű Rikárdó, aki annyi pénzzel tartozik még mindig). Pár hónapja egy nála kb. 10 évvel fiatalabb zugfodrász kislánynál voltam, akinek épp azt meséltem, hogyan indította be a kocsmát a mi pénzünkön, hogyan vette meg az árukészletét a mi pénzünkön, és hogyan jótékonykodott szintén a mi pénzünkön. A lány nem akart rájönni, ki lehet az. Majd amikor leesett neki: jaaaaaa, a Sírós???
Nem is olyan régen belefutottam egy zártosztályos kollégába, aki szerintem aznap vehette le először a kényszerzubbonyt. Épp az út közepén parkolt, mikor nekem vevőim jöttek, és sietnem kellett ki a telepre. Miután a kocsi csak úgy ott lett hagyva, hát ráfeküdtem a dudára, és addig nyomtam, amíg az habzó szájjal ki nem jött. Azt nem tudom, hogy mit, csak annyit láttam, hogy üvölt, mint egy állat, őrjöng, és hogy kicsi tartotta vissza attól, hogy kivegye a saját veséjét és megegye előttem mérgében. Én csak annyit mondtam erre: Tessék? Nem hallom.
Na, másnap azzal fogadtak a hivatalban, hogy hallják, összevesztem, valaki sógorával, akiről köztudott, hogy nem szabad a közelébe menni, mert ha véletlen nincs leszedálva, akkor aztán ott élve elásás a dal vége. Néztem értetlenül, hogy nem tudom, miről van szó, én ugyan nem veszekedtem senkivel. A őrült fickó eszembe sem jutott. De, erősködött a hölgy, ő hallotta, és az ugye egyenlő azzal, hogy az szín igaz, hogy a Dzsippes összeveszett a Pszichoval. Mondta, mondta, mondta, én meg csak annyit kérdeztem: Dzsippes? Az nem is Jeep.
"Ja, hát mi csak így hívunk benneteket."

Szerdán vittem haza Violát az anyukájához, amikor feltartóztatott egy, az út közepén szaladgáló csiga. Az látszott, hogy szándékosan nem húzódik le a kedves, jóságos idős "bácsika". Ez a szokásos "nem mindegy neked a fene a szamócaszedegető kezecskéidet, te, hogy mikor érsz oda, ahová mész?" virtus volt rajta az öregen is éppen. Viola morcosan megjegyezte. "Ez is direkt vánszorog, ez a Pörc. Megbillenthetnéd egy kicsit a nyavalyást!" "Pörc?????" "Az hát!" Válaszolt Viola. "Hát nézd már meg, mekkora tokája van!" A kormányra borulva szakadtam a nevetéstől. Pörc. Ez, na ez, mindent visz.

Pont úgy, mint a műanyag flakon. Annak is van helye mindenhol, hiszen multifunkcionális. Jól mutat az árkokban, út mellett, a sok kis hajigálós kezecskében, és itt is:

img_7304.JPG

Itt legalább jó célt szolgál, annak ellenére, hogy tovább már nincs, ami elvezesse a vizet, így egy kedves kis tócsa a végeredmény. Legalább akkor sem az árokban pihen.

Szólj hozzá