Vagy nem.

Ép-e vajon az a lélek, aki vidáman csacsog velem arról, hogy hol lehet a közelben igazán finom halászlét enni, majd közli, a hatéves, felnőttektől még igen félő gyerekem megtámadta a messze földön híresen mocskos szájú feleségét, a rendkívül agresszív fiával együtt. Aki fojtogatja, fellöki, majd rátapos. Az anyuka üvöltve hívja a gyerekemet férfi nemi szervnek, majd megfenyegeti, hogy elzavarja a faluból. A férfi elmondása szerint hasonló esetben az illetőt a kocsi után kötné, majd úgy húzná végig a falun. Ezek után pedig azt kéri, ne nézzük őket le csak azért, mert nincs diplomájuk. Édes barátom, van egy rossz hírem. Ehhez a tanulatlanságodnak az ég világon semmi köze.

Ép-e vajon az a lélek, aki kedvesen felajánlja, hogy szedjünk kaprot a kertjéből, amikor csak szeretnénk, majd megüzeni a gondozójával, hogy feljelent bennünket, amiért fát hordtunk a fala tövébe. A gondozó kérésére a férjem haladéktalanul eltávolította a fal tövében lévő üres (!!!) cementes zsákokat. Egészséges lélek esetében ezt a bocsánatkérés követte volna, ám nem azokról van most szó. Kekeckedve kikérte magának az ócska bosszút, miszerint galád módon földet hordtunk a fal tövébe, hogy tovább feszítsük azt az átkozott húrt. Emelt fővel csattogott be a kapun, hogy saját szemével lássa a füvet, amit ő vagy akárki más ép elme, földkupacnak vélt látni.

Ép-e vajon az a lélek, aki úgy mond hazugságot, hogy rögtön ki is kérni magának, hogy sosem hazudik. Hogy amikor a kamera által készített felvételről nézhettem, ahogyan déltől fél egyik kedélyesen csacsogott, majd fél egykor hazaballagott bűntársaival, azt állítsa, egyig dolgozott nálunk természetesen órabérben. Vajon mi lakozik azon cinkostársak lelkében is, akik nap, mint nap teszik ugyanezt?

Ép-e vajon az a lélek, aki gyors egymásutánban kétszer is feljelent bennünket a jegyzőnél, hogy a saját tanyánkba azon az úton járunk, ahol ő azt nem szeretné, majd kéri, adjunk neki munkát.

Ép lehet-e egy olyan lélek, aki mocskos kézzel más pénztárcájába nyúl, azon olaj- és sárfoltot hagyva, majd üvöltve vádaskodik, hogy azt már a faluban is azt beszélik...

Ép lehet-e az a lélek, aki súlyos betegnek hazudja az anyját, hogy szánalmat és pénzt csaljon ki másból. Aki egy vállalkozást kap, az általa túl rendesnek mondott embertől, majd óvva inti, hogy vigyázzon az olyan férgekkel, mint ő maga. Aki büszkén áll a falu elé és mondja, igen, én ezeket megloptam. Minden bajból kihúztak, megsegítettek, bármikor, amikor kértem, de én az anyámat betegnek hazudva jól megloptam őket. Majd, ha a szükség úgy hozza, őt is meglopom, hiszen nincs az a két fillér, ami ne érné meg.

Van-e gyógyír ezekre a sérült lelkekre? Szerintem nincs. Szerintem ők így akarnak élni, mert nem is tudják, létezik más életforma is. Látják, hogy mások egészségesek, hogy igazán élnek, de nem hiszik el, hogy az nekik is jár. Nem mernek kimenni a fényre, mert attól félnek, az túl fényes, túl jó, túl meleg, és elégeti őket. Börtön az életük, melyben saját agyuk a könyörtelen börtönőr. Amikor a lélek gyógyulni vágyna, az agy megálljt parancsol.