Az elmúlt hetekben robbanásszerűen megnőtt a fészbúk jelöléseim száma. Mármint nálam bejelentkezőké. A falu egy része most jött rá, hogy jaj de jól is ismer. Ez alapvetően nem lenne baj. Sőt, nem is baj. Engem ugyan nem zavar, mindenkit vissza is jelölök. Kivéve persze azt a parasztot, akinek egy évig kellett a sarkában járni, mire megadta a nem kis tartozását. Na, őt nem, és nem is értem, mit gondolt.

Viszont, ami a sok új "ismire", "barira" jellemző, azt hadd mondjam el dalban:

"Nem ismerlek, nem is beszéltünk, de bejelölsz, kell sok ismerős...

Visszajelöllek, nem leszek bunkó, és másnap jössz, pont szembe jössz,

De mikor meglátsz az utcán, nem is köszönsz!" Pamkutya

Na, ez viszont már fura. Innentől már nem is értem, minek kell az egész, ha nem kizárólag amiatt, hogy a fényképeimet nézegesse, hogy ugyan mikor bizonyosodik már be végre, hogy Olaszországba költöztünk.

Persze, amióta ennyi új barátom lett, be is fejeztem a közösségi életet. Kicsit úgy érezném, mintha tök idegen embereknek kezdenék el a magánügyeimről beszélni, illetve egészen konkrétan erről van szó. Viszont, miután nem szoktam olyan igazán mély, tanulságos gondolatokat, idézeteket megosztani, sok értelme már nincs is az egésznek. El van az a homokozó nélkülem is, ráadásul fel sem tűnik senkinek, hogy nem lapátolok ott, és nem szórom senki fejére a homokot.