Amikor elkezdtük kiépíteni a mezőgazdasági vállalkozásainkat, örültem, hogy közös bizniszbe fogtunk. Nagy terveink voltak, főleg, hogy volt egy használhatónak tűnő rokon, akiről azt hittük, majd a szakmai tudást adja. Pályáztam fiatal gazdaként is, iskolát végeztünk, komoly erőfeszítéseket tettünk minden téren annak érdekében, hogy egy sikeres vállalkozást indítsunk be. Büszke voltam magunkra, hogy ezt meg tudtuk, és mertük is lépni. A nagy többség még mindig nem mer a saját lábára állni, mert úgy gondolja, biztosabb a bizonytalan állása is, mint egy önálló üzlet. Ráadásul mi nem csak olyan területet választottunk, ami egy informatikus, és egy közgazdász számára teljesen ismeretlen (legalábbis nekünk az volt), hanem olyat, ami néhány információhiányos, álsznob wannabe által mélyen le is nézett.

Mert ma Magyarországon a mezőgazdasági vállalkozás nem más, mint pár ostoba, szaros csizmás, részeges traktoros szerencsétlenkedése a tanyán.

Amikor elkezdtem eleinte elmesélni az érdeklődőknek, hogy mivel foglalkozunk jelenleg, szinte mindenkinek lefittyedt a szája széle. Fúj...ez is minek végzett közgázt, ha csak ennyire volt végül képes. Ha ugyanennyi alkalmazottam lenne egy írószerbizniszben, azért még meg is dicsérnének. De amit földön, vagy koszos állatokkal keresnek, az nem is igazi pénz. Az csak lószar feldíszítve. Ráadásul azt csak a kocsmában és a zsibajon lehet elkölteni. Aki ilyesmire adja a fejét, az onnantól egy tanulatlan, sötét bunkó. Mert ahhoz a vállalkozáshoz nem kell sem okosnak, sem életrevalónak lenni, ahhoz nem kell üzleti érzék. Ahhoz csak egy vastagon szaros csizma és egy pickup kell, oszt kész. Onnantól az embernek gombnyomásra megszűnik az igénye minden kényelem, luxus iránt. Onnantól kezdve kifejezetten szereti az igénytelen, lepattant holmikat, környezetet. Mert ez egy ilyen dolog. Elgusztustalanítja az embert.

Folyamatosan szembesülök ezzel újra, és újra. Egy százmilliós mezőgazdasági vállalkozás, tized annyit sem ér az emberek fejében, mint egy százmilliós autókereskedés. Egy autókereskedő öltönyben jár, szép autója van, "Görögbe" jár nyaralni, és minden évben síel. A parasztnak koszos Ladája van, büdös, szakadt ruhája, munkásszállón nyaral, és hiába tudott előző életében síelni, már csak a sarat szereti dagasztani a disznóival. Örül, ha zabálhatja a hagymát szalonnával, és fokhagymától bűzlik még a körme alatt is.

Pár hónapja voltam egy fiatal gazdáknak tartott összejövetelen. Az állami hivatal, nagyon figyel ránk, mindent megtesz, hogy boldoguljunk. Ez persze annak köszönhető, hogy most egy olyan hölgy áll az élén, aki egyszerűen csak szeretné jobbá tenni az egész világot. Elképesztően elhivatott, példátlan szakmai alázattal teszi a dolgát, és azt is, ami nem az. A hivatalnokokba is belenevelte ezt az új, mostanában sajnos nagyon szokatlan szemléletet is. Az abszurd az, hogy ha ide bemegyek ingyen tanácsot kérni, olyan bánásmódban részesülök, hogy feldobja a napomat. Ha a pályázatírómat hívom fel (pontosabban az alkalmazottját), akinek 500 000 Ft-ot adtam a pályázat megírásáért, illetve az utógondozásért, akkor lekezelő, lenéző stílusban beszélnek velem, "falusi libával".

Szóval a rendezvény. Megjelent kb. 50 fiatal, akik 99%-a vállalkozást indított be az elnyert összegből. Amikor körbenéztem a teremben, csupa fiatal, elegáns, talpraesett vállalkozót láttam, akiknek a fantáziája beindult az "ingyen pénz" hallatán. Ezek az emberek itt mind kezdtek valamit az életükkel. Mindannyian kockázatot vállaltak, és elindultak egy úton, hogy a maguk urai legyenek. Növényeket termesztenek/termesztetnek, vagy állatokat tartanak/tartatnak. Vállalkoznak.

Nem hiszem el, hogy bárkinek van joga azt mondani, hogy "Ja, csak mezőgazdasági vállalkozó? De hát arra egy hülye is képes." Én még a mérlegképest is elvégeztem, hogy minél jobban tudjam csinálni. És akkor egy szép nyári napon, a szoba kiadásból élő nyugdíjas öregasszony jól odaszól a férjemnek: "Fiatalember, nem a tanyán van a tehenei között."

Nem, valóban nem. Mert annak a tehénnek a patájáig sem tetszik felérni.