2019. ápr 06.

Alternatív vásárlási technikák

írta: Falusi Élet
Alternatív vásárlási technikák

img_8184_1.JPGAzt gondolnánk, hogy a vásárlás egy viszonylag egyszerű folyamat. Az ember bemegy a boltba, leveszi a tejet a hűtő polcáról, odaballag a kasszához, kifizeti, hazaviszi. A vad keleten viszont ez nem ilyen egyszerű, lebutított történet. Több, izgalmasabb variáció is létezik.

1. Az ember bemegy a boltba, leveszi a tejet. Ezután megkéri a fiát/feleségét, hogy álljon le alkudozni a pénztárossal, amíg ő ellóg a szajréval.

2. Az ember bemegy a boltba, leveszi a tejet. Közli a kasszással, hogy előbb megissza, és ha jó, akkor kifizeti. Nem fogja kifizetni, mert majd azt mondja, szerinte rossz volt. Ő nem hazudik.

3. Az ember bemegy a boltba, leveszi a tejet. Közli a kasszással, hogy előbb megissza, és ha jó, akkor kifizeti. Ezután hetekre eltűnik. Amikor a boltos felkeresi, hogy ki kellene fizetni a tejet, emberünk felajánlja a boltosnak, kompenzálhatja egy karton friss tejjel, mert ő egy kicsit zsírosabb élményre számított.

4. Az ember bemegy a boltba, leveszi a tejet. 16 (tizenhat!!!!!!) év után közli a boltossal, hogy majd kifizeti, ha lesz rá pénze. Közben felnő a fia, aki mások pénzén kocsmát nyit, és megtanulja, mindig kell tartozni valakinek, mert akkor él csak igazán az ember. Ha gyűlölik, és megvetik, akkor jó, mert legalább hagyott egy ocsmány, bűzös lábnyomot maga után. Csak remélni lehet, hogy ő majd nem szaporodik tovább.

Egy egész kötetet lehetne írni arról, hogy ezek az emberek miket ki nem találnak, hogy ne kelljen fizetniük. A durva az, hogy amikor elkezdik magyarázni, hogy miért nem fogja odaadni az ellenértékét annak, amit ő igénybe vett, látni lehet, hogy teljesen komolyan gondolják. Sokszor tűnődöm őket hallgatva, hogy ő ennyire hülye, vagy létezik, hogy engem néz ennyire hülyének. Kicsit azt gondolom, mindkettő.

Vannak a bérmunkák, amik általában nagyon sürgősek. Például az istálló takarítás, az új állomány beállítása előtt. Ez mindig az utolsó pillanatban kell. A menet a következő (volt): a tulajdonos várja emberünket, hogy végezze el tisztességesen, alaposan a munkát. Az utolsó fordulónál (kihordja a trágyát) eltűnik, helyette a jön a méretes arcú utód, aki közli, elszámolni az apjával kell, micsoda feltételezés, hogy ő fizet. A másik verzió, hogy majd akkor, ha elviszik az új állományt. Ő, ja, hát, elvitték, de közben a kocsit és a házat is, szóval maaaajd....őőőőő...hát, de hidd már el, hogy nem akarok én kib.szni veletek!

A földmunka igénybevétele: "Igen, tudom, hogy learattad, de engem meg öcsém úgy átvertek!" Elképzelhetetlenül sokáig hallgattam a szívszaggató történetet arról, hogyan bántak el vele. Senkinek nem kívánom azt, amit neki kellett megélnie addig, amíg nem fizetett. Rajtam kívül senki nem hitte, hogy sikerülni fog a behajtás. Pedig nem is az a titka, amit épp a napokban feltételeztek (az ember piros-fekete ruhát ölt,  "egy csíkkal" tudatmódosít és egyszerűen vadállattá válik).

Mert ugye az alapvető elképzelés az az, hogy akinek nem fizetnek, annak magának is szíve joga megtagadni a fizetést, hiszen neki papírja van róla...Emiatt a gondolatmenet miatt tanulhattam meg, hogy felszámoltatni egy céget nem is olyan nagy kaland, és azt is, hogy milyen jól tud esni az ember igazságérzetének, amikor értesítik, hogy a csúnya, gonosz bácsik luxusautóit kivették a méretes fenekük alól. Az is kész mámor, amikor a cég nevére rákeresve ott lógnak a cégkivonatban a végrehajtás részletei.

Persze sokkal viccesebbek azok, akik kicsiben játszanak. Ők mindössze pár ezer forintért mennek le kutyába. Őrületes színészi produkciókat lehet ilyenkor látni, hogy miként próbálnak meg kibújni a fizetés alól. 

Nem az a gond, hogy valakinek nincs. Az a szomorú, hogy olyan dolgot akar venni, amire nem telik úgy, hogy elvárja, hogy azt neki ingyen adják. Persze, ha egy hónapig kevesebb cigarettát, sört fogyasztana, még telne is rá, de ez ugye mellékes. Ez az elvárás egyébként nagyon vérlázító tud lenni. Van itt ugyanis egy mondás: van annak pénze!

Sőt. Az, hogy valakinek van, az általában azt jelenti, valaki adta neki, vagy valakitől ellopta, így az a minimum, hogy számolatlanul szórja azok elé, akik igényt tartanak rá. Érdekes, aki kapott, az még soha nem köszönte meg. Aki kapott, az utolsó, aljas rohadékká vált abban a szent pillanatban, legyen az rokon, vagy alkalmazott.

Ó, és ne feledkezzünk meg a dörzsölt vállalkozói rétegről sem! Háát, az kész kabaré. Pölö apa és fia, amint próbálnak minden fillért ellopni bárhonnan, bármi áron. Miután nekik is van, erre büszkék is, hiszen folyamatosan megy a marketing: "annyi pénzünk van ebből is, meg abból is, ttte, ne tudd meg, havi félmilla jön be egyetlen jószágból!" Szóval annak ellenére, hogy van, nem ciki a pitiáner zsebmetszés, mert valahogy részegít lopikálás. Jobban mint a napi 10-20 sörike. Sőt! A kettő együtt az igazi. Az ember egyfelől fogja a fejét, hogy milyen nyomorult, másfelől meg, agyon tudná csapni egy lapáttal.

Őszintén, tiszta szívből nem tudom csak úgy simán gyűlölni a fajtát, mert valahol, nagyon mélyen meg szórakoztat. Nagyon dühösen mentem le arra a két napra, mert felbosszantott az egyik reklamáló ügyfél. Nagyon szépen felépítették, hogy miért nem kell fizetniük, sőt, nekünk kell KOMPENZÁLNUNK (kompenzálni banyek azt szoktuk, akit megkárosítunk). Viszont, mire odaértem, elszállt a dühöm, és csak a nyomort láttam a kétségbeesett küszködéssel. Kaptak egy buksi simit, illetve megszabadulhattak a csúnya, rossz árutól.

Nekünk természetesen az ügyfél az első. A fizetős ügyfél. A többi menjen a pi@ába.

 

 

 

Szólj hozzá