"Bogika imádta a kis házat a falu szélén, ahol lakhatott. Szolgálati lakás volt ez, és óriási segítség a huszonéves lánynak, aki akkor kezdte meg a nagybetűst. A kis ház maga volt a béke szigete, szomszédságában nem volt más, csak a temető. Ráadásul jó volt végre nyugodtan, kettesben lenni élete szerelmével, Sanyival.

A tökéletes idillt csupán egyetlen dolog zavarta meg időnként. Valahogy Bogika nem ápolt jó viszonyt az elektromos eszközökkel. Nála, ha a kávéfőző elromlott, az nem annyiból állt, hogy mondjuk nem főzött többé kávét, hanem az akkor úgy nézett ki, hogy a szerkezet egyszer csak ledobta magáról a tetejét, ami nekirepült a vázának, ami miközben darabokra tört, egy szilánkjával az ablakot is kitörte.

A fagyasztó egyetlen erőteljes jégkaparó mozdulatra azt mondta, hogy: ssszzzzzzzz

A kukta fedele pedig úgy repült le, hogy olyan eseménysorozatot indított be, aminek az lett a vége, hogy a polc is leszakadt.

Szerencsére Sanyi inkább mulatott ezen, mintsem bántotta érte, de azért mindig óvatosan lépett be munka után az ajtón (ha Bogika nem volt szolgálatban), hátha katasztrófa övezetté vált volna a ház valamelyik része.

Bogikának egyedül a csodaszép, az előző lakótól örökölt lámpájával nem gyűlt meg a baja. Szép volt, elegáns, és nagyon tetszett neki, hogy van rajta ventilátor is. Igaz, valami érintkezési probléma lehetett valahol, mert sajnos nem kapcsolódott fel soha. Időnként eszébe jutott, hogy megnézesse Zsombival, a villanyszerelővel, de valahogy mindig elmaradt. Ettől függetlenül nagyon szép dísze volt az apró nappalinak. Ezen kívül egyébként csak egyetlen halvány fényű lámpa pislákolt a szobában.

Egyik este Bálint náluk vacsorázott. Jó barátjuk volt, kolléga, szerettek nagyokat beszélgetni vele. Vacsora után a nappaliban borozgattak. Már régen lement a nap, igazán meghitt hangulatot kölcsönzött az estének a diszkrét lámpafény. Egyszer azonban Bálint felállt, és egy könnyed mozdulattal megrántotta a ventilátorról lelógó (igaz, meglehetősen rövid) zsinórt. A következő pillanatban a szoba már fényárban úszott. Bogi és Sanyi rezzenéstelenül ültek egymás mellett. A lány a lehető legtermészetesebb mozdulattal belekortyolt a borába, Sanyi pedig könnyed hangon szólalt meg: jaj, köszi, pont akartam... "