Mert ugye vannak a jók és vannak a mocskos rohadékok.

Na, ilyen szép felütés után akkor hadd mutassam be a magyar vidéki parasztság romantikus, egymáshoz fűződő  kapcsolatát. Olyan szép az, hogy sírva vigadnék rajta, ha nem egyedül lennék most itthon a gyerekekkel, és megtehetném, hogy borozás közben, dalban mondjam el.

Kezdem azokkal a gazdákkal, akik előtt le a kalappal most is és mindörökké. Ők azok, akik szerelemből csinálják, akik a szakértelmükre büszkék, és örömmel adják át a tapasztalatukat. Szerencsére több ilyennel is van dolgunk. Egyikük őszintén és szívből ad tanácsot, csak mert értékeli a megfeszített munkánkat és azt, hogy informatikusként, illetve közgazdászként bele mertünk vágni (fektetni...). Van a másik, akinek egyszer fenn, egyszer lenn, de a szíve arany, aki végtelenül egyszerű, de nagyszerű. Bármikor segít, ha kell, és akinek örömmel viszonozzuk a segítséget, ha tudjuk. Akinek imádom a humorát, a könnyed stílusát és a jóságát.

Van, aki nagyon szigorúan megtartja a három lépés távolságot. Nem ad, de nem is kér. Segítőkész, tisztelettudó, de nagyon szigorú szabályok mentén létesít bármilyen kapcsolatot. Tökéletesen elszigeteli magát mindenkitől. Na, ő csinálja JÓL! Mivel ismeri a helyi viszonyokat, gondolom, ez nem véletlen. Én nagyon, de nagyon tisztelem ezért a hibátlan következetességért.

Vannak aztán az ártalmatlanok, akik elvannak, néha felbukkannak, esetleg barterezünk, esetleg közösen veszünk egy mérlegházat, de ennyi.

Ezután jönnek azok, akik inkább bénagézák, és megpróbálnak mindenkin élősködni. Tönkre vágnak mindent, amit kölcsönkérnek (és akkor vissza is utalnék az elszigeteltre, hogy mennyire igaza van), sunyulnak, amikor fizetni kell, rosszabb esetben alkudoznak, és megőrül tőlük az ember.

Éééééés dobperdgés! Na, kik jönnek most? Na kik? Hát a sunyi, rohadék, köcsögök! Azok!

Kezdem azzal a bagázzsal, akik valami furcsa módon azt hiszik, hogy igazából nagy emberek. Egy marék ostoba tökről van szó, akik egy családba születtek. Velük szerencsére sok dolgunk nincs. Sőt, semmilyen. Na, de.

Retteneteséknek hívatják magukat, ami azt hiszem, minden elárul. A férjemnek büszkén mesélte az egyik jóképességű, hogy anyósomék faluját egyszer majd az ő családnevükre keresztelik át. Ők azok, akik úgy közlekedtek a kombájnnal, hogy az asztal leengedve maradt, és egészen egyszerűen felnyársalta vele a kenyeres autót. A fiatal sofőr bele is halt. Nem is kerültek böribe.

Az, hogy beleszántanak minden határos szántóföldbe egy "kicsit", az a fentiek mellett elenyésző ugyan, de milliós tételeket jelent. Mivel nekünk is vannak velük határos földjeink, tavaly kimérettem minden földet, és kirángattam őket is a nagy eseményre. A két IQ betyár jókat vihogott, hogy "jaj, el ne tűnjön az a karó", stb, de úgy rájuk szóltam, hogy meglepődtek. Ez amúgy vidám, mert soha egyetlen férfi sem feltételezi, hogy egy fehérnép vélük szájalni merészel. Persze a velünk kaptató földmérő nénit megvették már kilóra (neki meg hát jól jön az a pár tízezer fronyó), úgyhogy a néni teljes mellszélességgel kiállt értük, és tudatta velem a kocsiban, hogy az ugyan csúnya, ha beleszántanak (és vetnek, majd aratnak) az én földembe, az annál csúnyább, ha én pölö kiírtom az ő növényét. Ami az én földemen van. Tehát, ha valaki fogja magát, és felszántja, majd gyorsan  be is veti a földemet az éj leple alatt, akkor nekem biza ki kell várnom szépen a következő évet. Jó, ez sarkított, de akkor is bevett szokás rohadékénál. Persze a vicc (számomra), hogy az ellopott tonna pénzzel, ezek nem csinálnak semmit. Nem utaznak, nem vesznek szép autót, de még egy tisztességes bakancsot se. Sőt! A hiányzó 28 fogukat sem pótolják belőle. Maximum a házukra költenek, hogy lássák, nekik mekkora van, aztán kész. Legalább költené el! De neeeeeeeeeem.

Jó, ők voltak az ostoba vadbarmok.

Most szeretném bemutatni a keresztapa típust.

Ebből kettőt is ismerek. Az egyikükkel úgy ismerkedtem meg, hogy tettem neki egy szinte viszonozhatatlan szívességet. Bevallom, jól behúztak a csőbe, de mindegy, végül is nem esett nehezemre. Ez azért a jobbik eset. Ő amúgy meg is mondta, hogy innentől kezdve bármikor, bármit kérhetek. A földvásárlásom kapcsán az egyik eladó nehezen vonszolta be a fenekét az ügyvédhez aláírni, és az ő megsürgetését kértem tőle. Nem is hiszem, hogy valaha mást is fogok. Legalábbis nem áll szándékomban. Őt például divat utálni, de esküszöm nekem nem megy. Valahogy semmi ellenszenves nincs benne. Korrekt, tárgyilagos, tiszta. Minimális az érintkezés, de az is világos, egyszerű szabályok mentén, amihez mindenki tartja magát. (És most rögtön jelzem is, hogy ők nem tartoznak a sunyi, rohadék, köcsög kategóriába, bár azt hiszem, ez egyértelmű)

A másik, a nagyúr keresztapa. Ő már olyan uralkodóféle. Irdatlan vagyona van, és úgy is él. Ez nyilván nem baj, soha, senkitől nem sajnáltam még egyetlen fillérjét sem. Na, de.

Amikor kiderült, hogy két fillérért még ezek mellett is lemegy blökibe, hát az azért megdöbbentő.

Hogy szemrebbenés nélkül eladat a zsebölebével bogaras terményt, úgy, hogy aztán a zseböleb veszettül ugat, hogy abban nincs is bogár, az meredek.

Tisztelettel vállalom, hogy szar nyaram volt. Nem emlékszem, mikor voltam ennyire padlón (ó, szakértőné hogy örülne most ennek), de tényleg. Akárki megkérdezte megszokásból, hogy hogy vagyok, annak meg is mondtam, hogy köszönöm, de nagyon szarul. (Persze csodálkozón néztek.) Így nekem jól jött a zsebblöki pattogása. Megkértem a férjemet és az igazgató urat, hogy hadd hívjam én fel ezt a blökit, akit a kersztapa néhány csillogós, csipogós játékért tart. Egész nyaramat, minden feszültségemet, és frusztrációmat beleordítottam a telefonba. Azt ugyan hallottam, hogy mondogatja a polgármesterjelöltné, hogy "velemtenekiabálj, velemtenebeszéljígy", de én kiabáltam és úgy beszéltem. Aztán rám is "csapta" a telefont,  de addigra kijött minden. Így, amikor a legudvariasabb, legkedvesebb hangomat elővéve felhívtam keresztaput, már olyan könnyen ment, hogy kifizettessem az okozott kárt, mintha előtte legalábbis meditáltam és fejen álltam volna.

Szóval kedves dunakeszi lakos, aki annak idején úgy örültél, hogy a veled egy faluban élő idős bácsira rágurult a traktora, és mentőhelikopter ment érte, üzenem neked, hogy nemcsak felhordják a sarat az útra, de ahol tudnak, szemétkednek is! Soha ne gazdálkodj, mert az olyan ostobákat, mint te, megeszik reggelire! Legalábbis itt kicsiny, családszerető hazánkban biztosan.