Mert természetesen ott is lehet bérelni, nemcsak városon.

Albérlő egy csendes kis faluba vágyott, ahol békében alkothat. Úgy érezte, eljött a pillanat, hogy elhagyja a fővárost és vidékre költözzön. Nagyon vidékre. Olyan távol a város zajától, amennyire csak lehet. Az albérlet keresésekor egyetlen szempontja volt, hogy első látásra beleszeressen.

A Tulajdonosnő lelkesen ugrált Albérlő körül a költözéskor, de nemcsak ő, hanem Pali is, a Tulajdonosnő mindenese. Mindenese.

A házikó valójában a Tulajdonosnő házának a melléképülete volt, csak egy szép napon, az egyébként igen életrevaló hölgy, gondolt egy merészet. Elment a barkácsáruházba, vett egy tekercs nádkerítést, és szépen kihúzta a ház és a vityilló közé. Különösebben bajlódnia sem kellett vele, hiszen a szőlősor végén lévő betonoszlop, a kút, illetve a néhai csirkeól oszlopa tökéletesen alkalmasak voltak (szerinte) arra, hogy madzaggal hozzájuk erősítse a kerítést. Majdnem akkora intimitást biztosított azonnal a jövendő lakónak, mint az a kis paraván a nőgyógyász rendelőjében.

Albérlő nem tudott betelni a falu ezen részének látványától. Kissé távolabb esett a központtól, alig pár ház volt a környéken. Csend honolt a kis utcácskában, még a közeli országút zaja sem hallatszott odáig. Vagy, ahogy Pali fogalmazott: "O'an csend van itten, mint a kriptában!" Amire kapott is egy tarkón legyintést Tulajdonosnőtől. Albérlő meg sem hallotta, mosolyogva gyönyörködött a muskátlikban a kis félkör alakú ablakok párkányain.

-Jómá' a bojler? - szólt ki Pali a fogpiszkáló mögül.

Tulajdonosnő szeme villant, olyan "nem kapsz vacsorát, vagy bármi mást, amire napnyugta után számítasz" üzenettel a villámra erősítve.

- Megnézemmá' várjámá'! - azzal becsattogott a házikóba.  - Ejj, nem jó ez még mindig! Te Nórikám, nincs valami fiúd, vagy valamid, aki ért hozzá? De majd megcsináltatom, bár végül is mindegy, nem? Há' most tudsz hozni meleg vizet a tusolóból? Nem? Most tudsz lépni kettőt-hármat a zuhanytól a mosogatóig? Nem? Hát de most nem?

Tulajdonosnő elégedetten konstatálta, hogy milyen talpraesetten megoldotta ezt a kérdést is. (Pali nélkül!) Egy helyen folyik a házikóban a meleg víz, aztán kész.

Albérlő alig hallott a beszélgetésekből valamit. Mélyen beszippantotta szőlő, a virágok illatát. Természetesen nem a muskátliét, mert az ugye büdös, utálta is a szagát, de abban a kis cuki ablakban olyan elbűvölően mutatott, hogy érezte, amint bepárásodik a tekintete.

-Tökéletes. - sójhajtotta boldogan.

- Hű, te neked mennyi cuccod van?! - nyöszörgött egyet Tulajdonosnő. Kicsi aggódott, hogy abba az eddig tárolónak használt épületbe hogyan fog ennyi minden beférni. Viszont kreativitása nem ismert határokat, így aztán kezébe vette az irányítást, és szinte a teljes bútorzatot kiszanálva elrendezték Albérlő cuccait. Másnap reggel még frissen melegében elcitálta vásárolni, és pár apró, de nagyon praktikus bútorral, kiegészítővel egy igen takaros kis otthont varázsolt Albérlőnek. Albérlő saját költségén ugye, ami szintén egy fontos szempont.

Albérlővel madarat lehetett volna fogatni örömében. Apró kis kuckó, ami egymagának tökéletesen elég. Csend, béke, nyugalom.

Albérlő boldogan, izgatottan feküdt le a kimerítő nap után. Mosolyogva várta, hogy teljesen elnyomja az álom.

- Jááááááááááhhhhááááááhhhháááájjjjjj!!!!! Jááááj szegény fejem, jááááj Istenneeeeem! - éktelen visításra, siránkozásra riadt fel Albérlő az éjszaka közepén. Felismerte, hogy a Tulajdonosnő az. Azzal nyugodtan fordult is egyet, magára húzta a takarót és próbált tovább aludni.

- Há' Ciiiiiiirmiiiiiiiii, jajjjjj, azanyád mindenit te, há' gyere haza! Pali gyere má' világítsál má'! Ciiiiirmiiiiiiii!!!! Gyere haza Cirmiiiiiii!!!!!!

Albérlő érezte, hogy ez valami olyasmi, amit nem fog sokáig elviselni. Rápillantott a szép, ledes faliórára. 23:30 óra volt. Annyit megtudott a délelőtt folyamán, hogy Cirmi egy szobacica. Na, nem önszántából vált azzá, hanem Tulajdonosnő annyira fél, hogy elkóborol, hogy nem merte soha kiengedni. Cirmi csak pórázzal jutott ki a házból, anélkül soha. Igazi rejtély, hogyan tudott most mégis megszökni. Sebaj, ez nem is az ő dolga, keresse azt a nyüves macskát, csak legyen vége ennek a rikácsolásnak mielőbb.

Ekkor Albérlő szemét zseblámpa fénye vakította el. Olyan erős fénye volt, mint egy reflektornak. Lezsibbadt. A zseblámpát ugyanis szándékosan, az ablakán keresztül küldték a retinája ellen.

- Nórikám, hát gyere mán, aztán segítsél Cirmit megkeresni! Nem láttad?

Albérlő nem hitt a fülének. Azt nem mondhatom, hogy a szemének sem, mert a látását ekkorra még nem nyerte vissza. Önkívületi állapotban kelt fel és jutott el tapogatózva az ajtóig. Egészen egyszerűen nem hitte el, hogy ez tényleg megtörténik. Kibotorkált az ajtón és szófogadóan Cirmi keresésére indult. Cirmi egyébként Albérlő kocsija alól figyelte az eseményeket kissé értetlenül. Albérlő találta meg végül. Amikor benyúlt érte, a fülébe súgta: Ha ezt még egyszer eljátszod, a falhoz váglak!

Másnap Albérlő igen fáradtan kelt. Ledőlt az udvaron egy napozóágyra, és élvezte, ahogy melegíti az arcát a nap.

Egyszer csak motozást hallott a "kerítés felől". Oda se nézett, nem is érdekelte, hogy mit babrál a "szomszéd" a túloldalon.

- Ej, de helyes kis pólód van! Honnan van?

Albérlő úgy pattant fel, mint akit ösztökével kényszerítenek. Tulajdonosnő vigyorogva állt az egyik oldalon kissé feltekert kerítés mellet.

- Csak nem megijesztettelek? Bocsi! Nincs kedved sétálni egyet?

Igen. Muskátli, mesés környezet, elszigeteltség járt az albérlethez, de intim szféra az nem.