Nem sikerül ezektől a kupecektől szabadulnom. Ahogy az ember lekaparja őket a bőréről, kapaszkodnak felfelé a nadrágja szárán.

Első igazi kupec élményem még az volt, amikor a Városban árulni kezdtük a három autót egyszerre. Záros határidőn belül kellett túladni rajtuk, ugyanis úton volt a két pickup az új élethez.

Az én autóm egy nagyon megbízható kis suv volt, amit ahogy meghirdettünk, azonnal meg is akart venni mindenki. Nagyon sokan jelentkeztek érte, szinte mind azonnal, kápéval jött is volna. Ám közben vicces kis színesként benézett hozzánk két igen jó képességű kupec. Fiatal srácok voltak, magabiztosak, nagyképűek. Egyedül voltam akkor épp otthon, és láttam, ahogy pillanatok alatt lefuttatták a kis fejükben a sikeresen telepített programot. Nagy ház, három jó autó azonnal eladó, anyuka egyedül otthon két kicsivel...hipp-hopp meg is volt a diagnózis: ezek bizony jó nagy szarban vannak. Már kezdődött is a lelki terror. De kár ezért a kis suvért, hogy ilyen ócska állapotban van. Fiatalnak látszik, de az ő szemük sajna azonnal kiszúrta, hogy ez bizony súlyos titkokat rejteget. Látszik rajta a milliónyi karcolást, amit az én kis könnyes, anyuka szemem nem lát ugyan, de az övék és a szuper műszerük igen. Készüljek fel, ezt csak fillérekért fogom tudni eladni. Fel a fejjel, ők dobnak rá egy ezrest, adjam csak oda. Ők azonban azt nem látták a varászkütyüvel, hogy a többi vevő gyakorlatilag elkezdett licitálni és a meghirdetett árnál magasabbért adtuk el végül. Tényleg fájt a szívem, hiszen az első autóm volt, amit a kisfiammal a hasamban kezdtem el felfedezni.

Disznólkodásom idején annál több kupeccel hozott össze az élet. Egytől-egyik az a legalja fajta. Az egyik igazi sunyi mocskot a legjobb barátunk hozta oda nekünk. Meglepetés nem is ért bennünket a jellemét illetően. Na, de nem szidom, bármennyire forgott is tőle a gyomrom, hiszen túl messzire nem is ment a gatyazsebbe dugdosott lóvéval, nem is olyan régen átment a túlvilágra.

Gyerekkorom óta ismertem azonban egy marhakupec testvérpárt. Olyan igazi tiszta jellem mindkettő, messze földön híresek a jó modorukról és a tisztességes üzletpolitikájukról. A környékükön lévő családi gazdaságokat a tönk szélére is sodorták mind, hiszen kellett évente az új terepjáró. Olyan batár nagy, amivel kisebb autók elé le lehet parkolni úgy, hogy az ne tudjon kiállni. Néhány osztálytársam rajongott értük (osztálytársnőnk testvérei voltak), hiszen olyan menők voltak. Aztán meg is késelték az egyiket a jóságáért, de szerencsére az irdatlan hájréteg megvédte a kis veséjét. Amikor marháskodni kezdtünk, meg is mondtam, azokkal soha, semmit.

Azért persze nem maradtunk ki a jóból, hiszen a legigazibb igazi kupec, az a marhakupec. Nekünk velük alapvetően szerencsénk volt, hiszen túl jó, és túl nagy állományunk volt már a kezdetekkor ahhoz, hogy az ilyenek odamerészkedjenek. Természetesen azért egyszer belefutottam egy nyomorúságos csapatba, akik rám is hozták a szivárványos napszemüveges Musztafa Üzült, meg a fenyegetéseit, de addigra már késő volt. Akkor már túl voltam jó pár tolvaj alkalmazotton, még annál is több tolvaj haveron, meg a sok enyves kezű üzleti partneren, szóval hiába voltam egyedül három kigyúrt, fenyegetőző állattal, meg a kocsi mögé elbújó alkalmazottal, nem sikerült. Nem is tudom, hogyan, de végül elkullogtak és kifizettek.

Van amúgy az öltönyös, búgó hangú terménykereskedő típus is, ők elegánsban nyomják ugyanúgy, ugyanazt  a tempót. Ők azért eléggé megkeserítették időnként a létet. Úgy szeretném, ha egyszer a magyar gazdák képesek lennének összefogni és egészen egyszerűen az ilyeneket kiszorítani. De a magyar annál igazabb és ősibb kultúra, mintsem hogy összefogjon. Így, most már kívülről azt gondolom, meg is érdemlik. Én már annak is örülök, hogy legalább a terménykereskedők nevét kitörölhetem.

Azóta sok idő eltelt, megritkítottuk a kapcsolatainkat, és aki nem olyan igazi kullancs, az már lemorzsolódott. Sőt, miután beálltunk egy új irányba, még több élősködőtől tudunk lassan szabadulni. Ennek kapcsán elkezdtük kiárulni a nagy gépeket is. Nincs már rájuk szükségünk az új életünkben, de szerencsére kapkodni sem kell az eladással. De ugye a falu az falu, és egy teljes kiárusítás egyet jelent csak: tönkrementekbazmegmontamén.

Naná, hogy kiszimatolta ezt néhány igazi dörzsölt róka is.

Egyik napon felhívott bennünket egy kedves fickó olyan tájszólással, hogy csak minden második mondat első szavát lehetett érteni. Sebaj, gépeket akar nézni, jöjjön. Az igazgatóság fogadta is őt, meg a kedves gazdálkodó barátját, és alaposan megnézték a gépeket. Arra jutottak, hogy jó lenne így egyben az egész "csomag" nekik, hamarost vissza is jönnének még egy emberrel.

Így is történt. Ám akkor már a kedves bőgatyás, gumicsimmás gazda átöltözött, és négykarikás terepjáróval hajtatott a telepre majd rámutatott a pénzes emberére. Má' hogy lehessen tunni, nála van a della. Aztán kaján vigyorral, csak úgy a szája sarkából odakanyarította  igazgató elvtársnak: Nna, ecsém, monnyad, mennyit engedel a felibűl?

Igazgató elvtárs ekkor gyengéden átkarolta és a fülébe súgta: drága tezsvírem, nagyon rossz helyen jársz.