A héten volt esedékes a kislányom éves kontrollja, amihez a Falu melletti városkáig kellett elkirándulni. A lányom már nagyon várta, hiszen viszonylag régen volt, ráadásul randit is szervezett magának a kis barátjával. Én kevésbé voltam lelkes, mert miután a spontaneitásnak a morzsája sincs bennem, nem igazán szeretem az olyan kalandokat, aminek egyetlen perce sem kiszámítható. Annak viszont örültem, hogy kicsit kettesben leszünk, csak mi lányok.

Azonban legnagyobb örömömre olyan igazi, szívet melengető, nagyon vidéki élmény sorozatban volt részünk.

Kezdődött azzal, hogy új helyre költözött a gyerekkórház (ettől ki is készültem teljesen, ahogy illik), nagyjából öt percnyire az előző helyétől. Arra helyre, amit jól ismertem, de azért 20 perccel a tervezett érkezés előtt mentünk a doktor nénihez.  Olyan igazi, hamisítatlan falusi közönség várt bennünket a váróban. Mindenki igazán eredeti, harsány, nagyon vidéki volt, a szó legjobb értelmében. A tömeg nyilván pánikba ejtett, de szerencsére gyorsan pörgött. Éppen akkorra fogytak el, amikorra megbeszéltük a doktor nénivel, hogy érkezem. Ám ez nem olyan igazi magánrendelés ám, hanem olyan okos megoldás. Nem kell órákig azon a bizonyos szakrendelésen ülni, hanem az ügyeleti idő kezdetére kell bemenni, amikor a néni ügyel. Így azok előtt érkezek oda, akik betegek és max fél óra alatt túl is vagyunk a vizsgálaton, vérvételen. Becsületére váljon, hogy főorvos létére maga veszi a vért, nem küld laborba, sem másra nem bízza. Piszok ügyes egyébként, egy pillanat alatt teleengedi azokat a csöveket. A fővárosban már három évesen elég nagy volt a lányom ahhoz, hogy bumlizzak vele a laborba, meg üljek ott 1-2 órát. Itt legalább ilyen nincs, ennyire senki sem urizál, ez vidék.

A hátránya viszont az, hogy nem írja fel, hogy kiket vár, így fogalma sincs arról, hogy aznap jön-e hozzá "magán" beteg. Így történhetett meg, hogy a megbeszélt időpontban felbukkant egy rokon és elsuhantak beszélgetni. Nyilván tökéletes nyugalommal kérdeztem meg az asszisztenst, hogy mikor jön vissza. Egyáltalán nem borultam ki öt óra vezetés után attól, hogy: ja, biztos jön még...

Két perc elteltével már olyan kiegyensúlyozott voltam, hogy elő is adtam a: tessékmánsegíteni, há'mi csak ezé' utaztunk öt órát, hogy a nagyságos főorvos asszonnyal találkozhassunk, hát nézze má' meg eztet a kisjányt, milyen fáradt, és sápadt is...tessen mán rácsörögni, hogy jöjjön mán vissza, csókolom a kezit-lábát a nagyságának...

És láss csodát, a másik doktornő készséggel felhívta. Ő pedig visszajött. És nem küldött el melegebb éghajlatra. A Cityben általában a megbeszélt időpont után 1-2 órával kerültünk csak be.

Hamarosan már az éves rendes, kontroll utáni limonádénkat ittuk a kis hamburgerezőben. Velünk szemben két külföldi fiú ült. Mindkettőn fekete divatos ruha, hivalkodó, fehér sportcipő, menő haj, szigorú tekintet. Szigorúan őrölték fogaik között a menő hambit dobozos kólával. Így tett a velük ülő nagymama is. Igazi, klasszikus barna szövetkabátban és fejkendőben a maga kilencvenkilenc évével. Három egyforma hamburger, három egyforma, piros dobozos kóla, két különböző stílus. Tökéletes kép, tökéletes összhang.

Innen mentünk a randira a nászékhoz. Eszembe is jutott a vaksötét faluban, hogy vajon mit tennének az itteni falvakban élők, ha ott érné őket a hat óra tizenkettő perc. Mert itt is nagy divat a reflektor használata szürkület után. Pedig itt soha nincs vaksötét. Persze nem egy fővárosi, szinte nappali fényár, de mivel mindenhol van közvilágítás, gyakorlatilag értelmetlen. Mégis kényszeresen kapcsolgatják fel-le. Ott viszont olyan koromsötét van, hogy alig vettem észre a kis szalagot, ami a friss betoncsíkot hivatott védeni. Csak tudtam, hogy azon a részen járda "felújítás" folyik. Illetve pontosabban csak friss beton.

Elbotorkáltam a vezérkar újdonsült kisfiát megköszönteni, ahol természetesen pálinkával kínáltak. Sajnos nem fogadhattam el, mert még vissza kellett hajtatnom a szállásunkra.

Fél kilenckor már ágyban, párnák között, félálomban hallgattam a kislányom csipogását. Ezer százalék, hogy én aludtam el előbb.