Hát, kurvára elvágtam az ujjam a kenyérvágó késsel. Egyetlen lendületes mozdulattal, ügyesen, jó mélyen, körömig.  Úgy ömlött a kis piros vérem, hogy azt hittem, kész, ennyi. Természetesen iszonyúan fáj. Arról most nem beszélek, hogy a szuper egészséges kenyeremnek milyen durva sperma szaga van. Mindegy, az íze és a tápértéke kiváló. Hát a szaga meg olyan, amilyen. Ja, annak a készítése közben vágtam el az ujjam. Muszáj volt kiírnom magamból, ha már nem tudom megválogatni a bejegyzések megírásának időpontjait. Amikor van valahogy egy luk, gyorsan leülök, hogy megszabaduljak attól, ami a fejemben kavarog és nem hagy másra gondolni. Az, hogy ez most pont akkor van, amikor vérben úszok, kellemetlen, de ilyen az unatkozó anyuka/háziasszony/vállalkozók élete.

Szóval, voltam Falun pár hete. Ilyenkor azért megyek, hogy a havi papírmunkát elintézzem, meg azért, hogy egy kicsit lazítsak, esténként pedig írjak. Első "este" (4-6-ig, ahogy a rendes lányoknál illik egy iskolai napon) tartottunk is egy kisebb csajos bulit, ahol én nyilván nem ihatok, mert ugye haza is kell vezetnem. A lányok iszogattak. Jól kiöntöttük a lelkünket, szuper megkönnyebbülés volt, főleg, hogy új üzletbe kezdek, és kellett  a nyugi másnapra, a két üzleti találkozóra.

Nagyon jól is sikerültek, csak egy valami zavart. Hogy akkor most elvágjak minden köteléket vagy tényleg növesszek új gyökereket. Mert az új üzlet, új helyi gyökereket kíván. És akkor ott álltam, a világ végén, egy lakótelep parkolójában, hogy akkor most felmenjek, legyen ő az új szolgáltatóm, vagy húzzak el innen és felejtsem el az egészet. Végül ő lett az új szolgáltatóm. És újabb kapcsolatokba bonyolódok bele itt. Ott.

Sőt, még az is evidens volt, hogy a karácsonyfát is ott veszem meg. Miért is? Hát mert OTT szép igazán. Arról meg, hogy ár/érték arányban ott a leginkább megfelelő, arról ne is beszéljünk.

Az is érdekes, ahogy az ottani kapcsolataim alakulnak. Akikkel könnyek között váltunk el, hogy majd mindig beszéljünk, azokkal azóta egy szót sem, és egyszer sem találkoztunk. Akivel meg előtte alig érintkeztem, azzal meg egyre mélyül. Még olyan is van, akivel a költözés után alakult ki interakció.

Valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy mennyire hihetetlen, hogy tavaly még ott karácsonyoztunk. Olyan, mintha már évek óta itt laknánk. Annyira távoli, és noha az emlékeim élénkek, az élmény már elhalványult. Csak  a friss események kötnek oda, az újak, a régiek már alig.

Napok óta karácsonyi hangulat önti el a házat. Egy hétig megállás nélkül takarítottam, (egy kedves ottani barátnőm tiszteletére még a függönyöket is leszedtem), tegnap előtt az egész udvar halkonzerv szagban úszott, tegnap délelőtt pedig hosszan vitatkoztam a gyerekekkel, hogy rakjanak végre rendet a nappaliban, hogy egyáltalán legyen hová tenni a fát, különben is van saját szobájuk, ahol kényelmesen elfér a játékaik egy kicsi része (a világ összes legójának 80%-a nálunk van szerteszét), és ahol már rendet raktunk arra pedig vigyázzanak. Sőt, még abban a városban, ahol iskolába járnak, még szerepelt is a fiam a karácsonyi műsoron a "kultúrban". Szakadó esőben, orkán erejű szélben különösen meghitt volt.

Viszont vajkaramellát gyártani a kislányomnak tényleg ünnepi, főleg, hogy viszonylag nyugiban tehetem mindezt. Miután becsületesen belehúztam az utóbbi időben, nem vagyok hajlandó pár napig a kapához meg a kaszához hozzá sem érni. Főzés, olvasás, írás. Ennyi. Szerintem a főzéssel is csalok majd itt-ott egy kicsit, de csak diszkréten. Három könyvet olvasok egyszerre, valamit muszáj tennem a dolog érdekében. Ráadásul összeállt a fejemben a sajátom is, muszáj legalább a vázlataimat leírnom, mert napok óta egy füzetbe tudok csak jegyzetelni két teregetés, meg KSH jelentés között.

Most megyek díszíteni, társasozni, és feldobok egy újabb adag vajkaramellát.

(A fotón Jen barátnőm kislányának a rajza van, amiből képeslapok készültek.)