2020. jan 11.

Szerinted abból a levesből még lehet valami, aminek az első kóstolásakor majdnem elhánytam magam?

írta: Falusi Élet
Szerinted abból a levesből még lehet valami, aminek az első kóstolásakor majdnem elhánytam magam?

Gasztronómiai kitekintés napló stílusban.

Miután elöntötték az országot az újhullámos gasztrobloggerek, akik folyamatosan tanítják a népnek, hogy főzni nemcsak kiváló alapanyagokból lehet, én is megengedhetek magamnak egy ilyen kis kitérőt, hátha én is sok ember életét könnyíthetem meg legújabb felfedezésemmel.

Ugye a lelkes és belevaló anyukáktól tudom, hogy nem kell ide a bio, meg az öko, bármit össze lehet dobni tömlös sajtból, pizzakrém konzervből (főleg, ha löncshús konzerv is maradt még az egyetemi kollégiumi évekből) és tésztából. Ráadásul a magyar konyha sikere alapvetően két tényezőtől függ: 1. ki lehet-e rántani (mert még rántott pudingbőr is van! VAN!); 2. mennyi reszelt sajtot küldünk rá a végén (és olvasztjuk is természetesen rá a mikróban).

Így történhetett meg, hogy bátorkodtam olyan levest főzni, amihez nem állt rendelkezésre az összes alapanyag. Sajnos én amúgy eleve olyan hátránnyal indulok minden ilyen kihíváson, hogy a kreativitásom és a kézügyességem a béka feneke alatt van. Viszont miután annyi összedobós kajás háziasszony árasztja el receptjei özönével az internetet, mára már én is elhittem, hogy gyakorlatilag mindent lehet bármivel helyettesíteni.

Izgatottan kóstoltam is bele az amúgy faék egyszerű kajába (soha az életben nem fogom senkinek elárulni, hogy mi volt az), tényleg majdnem rosszul lettem. Viszont ételt ki nem dobunk! Nagyon elszánt voltam a feljavítással, ami azonban eleinte nemhogy nem segített, hanem csak rontott a helyzeten.

Végül néhány evőkanál tejföl és egy púpozott teáskanál kacsasült fűszer megoldotta.

Nyilván leturmixoltam krémlevessé, hogy senki ne lássa miből van, és a tányérok aljára sajtot reszeltem. Ha lett volna, még levesgyöngyöt is szórtam volna rá. Természetesen ilyen idegállapotban a pirított kenyérkocka szóba se jöhetett.

Kétszer szedtek. Én is, ami szép teljesítmény úgy, hogy még emlékeztem az első kóstolásra. Lelkifurdalásom nincs, hiszen minden ehető volt benne.

Szóval egy igazi, nagyon vidéki falut megjárt háziasszony tanácsa: tejföl és kacsasült fűszer mindig legyen a háznál!

img_0227.PNG

 

Szólj hozzá