Off topic, nem érdekel, dühös és mélységesen csalódott vagyok.

A lányomat másfél évesen diagnosztizálták cöliákiával. Én azt a kislányt majdnem elveszítettem. A gyerekemet, a véremet, az egyik testrészemet. Igaz, sokkal kevésbé féltem őt úgy általában mindentől, mint a fiamat, de a kis élete, a kis törékeny teste számomra szent.

Már az egy rémálom volt, amikor a védőnő évente feltette a kérdést, hogy kigyógyult-e már az autoimmun betegégéből, illetve kedvet kaptam-e már az alternatív gyógymódok kipróbálásához. Vagyis leegyszerűsítve: szeretnék-e a saját gyerekemen ostoba emberkísérleteket elvégezni, kockáztatva, hogy annak súlyos szervi következményei lesznek, és mondjuk pölö meddő lesz.

Nem tudom, hogy bírtam ki, hogy ne ordítsam le a fejét. Az, hogy a városi mennyire volt annak idején képben, arra nem emlékszem, azt elvitte az emlékezet kiesés, de mindegy is volt, mert amíg el nem költöztünk, nagyon sűrűn kellett járni a gasztroenterológushoz.

Nincs betegségtudat, csak szigorú diéta, ugyanis a tudomány jelen állása szerint csak ez van. Pont az Indexen volt nem is olyan régen erről egy szuper összefoglaló videó, amit még egy gyerek is könnyen megért. Talán az a védőnő is. Meg talán azok is, akik a mai történetem főhősei.

Sajnos az én antennám is jobban fogja az efféle dolgokat, mint kellene. A gyógyszertárban álltam, amikor kiszúrtam a másik ablaknál álló beteget, amint egy gluten feliratú dobozt nézeget. Intettem magam, hogy ne is figyeljek oda, hiszen semmi közöm hozzá, és amúgy sem illik hallgatózni. Eddigre a testemmel már feléjük fordultam félig, a fülem csak azt a beszélgetést hallgatta, miközben kértem a saját vackaimat. És ekkor meghallottam, amint szépen, kedvesen magyarázza az asszisztens hölgy, hogy igen-igen, ha nem tud olyat enni, amit szabad vagy nem biztos benne, akkor ezt kell evés előtt bevenni. Igen-igen, ha pedig egész nap csak olyat tud enni, akkor bizony-bizony kétszer kell bevenni. Ekkor már képtelen voltam uralkodni magamon és az engem kiszolgáló hölgyet vontam kérdőre, hogy ugye most nem fogják beadni annak a szerencsétlen frissen diagnosztizált, a diétáról még semmi információval nem rendelkező hölgynek, hogy a glutént majd valami lebontja neki? Nem, nem, csak arról van szó, ha esetleg véletlenül hibázik a diétával. AZ PONT ELÉG CSESZD MEG! Mivel láttam, hogy sötét homály uralkodik mindkét pultban, megkértem a beteget, hogy várjon meg kint. Szerencsére/szerencsétlenségemre valamiért hosszan vacakoltak a receptemmel, így utána szaladtam addig.

Elmondtam az igen csak meglepett hölgynek, hogy eszébe se jusson semmi olyat megenni, amiről nem tudja biztosan, hogy neki szabad, de még olyat se, amire az van ráírva hogy "nyomokban tartalmazhat". A hölgy erre felhúzta a sapkáját, hogy nem érti, amit mondok. Rendben, nagyot hall, semmi baj. Elmondtam újra lassabban, hangosabban. Azonban a köszönöm, de jó, ez hasznos helyett keserves sírásban tört ki, mert hogy agyvérzése volt, alig érti, amit beszélek.

Visszamentem az "üzletbe" és feltettem a költői kérdést, hogy mégis hogyan mondhat egy orvos ekkora ostobaságot? (Igazából a közönséges f betűs szót használtam, ami a mi családunkban nem a fenék.)

Egyáltalán nem értették, mi a problémám, sőt elég sértődött arcot vágtak. De hát a glutén lebontásának az ára százötven forint plusz áfa per milligramm csókolom, tízezer a doboz, azt is el kell adni! Igen. Vagyis rohadtul nem. Milyen orvos az ilyen? Ezzel gyakorlatilag annak a nőnek az életét kockáztatja. És a gyógyszertár vezetőjének nem kellene tudnia, hogy mit árul? Hogy mégis mi a jóég az a glutén? De ha más semmi, akkor azt tényleg nem hatja meg a kedves földiket, hogy így is elég baja van annak a szerencsétlennek, hát akkor legalább ne rontsunk tovább a helyzetén?

Nem feltételezem, hogy ártani akartak ők hárman (az orvost lecsukatnám és örökre eltiltanám a szakmától), de igenis van felelősségük. Mást se hallani, csak: kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Úgy rájuk uszítanám azt a néhány hölgyet, akik áldozatos munkásságát figyelemmel kísérem, mert napi szinten könnyítik meg a gluténérzékenyek mindennapjait. Na ők, tudták volna, hogy mit mondjanak a kedves egybegyűlteknek. Megérdemelnék, mert akkor sem tájékoztathatnak ennyire félre embereket csupán azért, mert ők sem tudják. Tudniuk kellene, főleg, ha ilyen részletesen adnak róla "tájékoztatást". Az a videó 13 perc, könyörgöm, nézze meg mindenki, mielőtt okoskodni szeretne a témában anélkül, hogy egyáltalán fogalma lenne róla, hogy mi az a glutén. (A kovászos agymenés dettó!)

Nagyon, de nagyon bízom benne, hogy hitt nekem a hölgy.