2020. ápr 04.

4 liter cumi fertőtlenítő, f*c*k yeah!

írta: Falusi Élet
4 liter cumi fertőtlenítő, f*c*k yeah!

Karantén több, mint 20 nap után.

Fertőtlenítőszer függőség.

Kicseleztem a rendszert!

Mindenki ráizgult a durva vegyszerekre, meg az antibakteriális ragacsokra. Hát, én nem!

Két okból is.

#3 (én vagyok a #4 (feleség) ) nagyon bio volt, és annak idején mindenféle bio cuccokat örököltem tőle. Eleinte nem értettem vele egyet, de azért elhasználtam. Viszont amikor megszülettek a gyerekek, magam is olyan tisztító-, illetve fertőtlenítő szereket vettem, ami gyerek-, és környezetbarát. Mivel a kiszállítás drága volt, ezért akkora mennyiséget rendeltem belőlük, hogy ingyenes legyen. Így, még most, 9 év után is van bőséggel. Ott figyel a több zsugor ecet mellet (a faluban szinte mindenre azt használtam). Ezekről alapesetben mélyen hallgatnék, de szerintem az összes tisztaság mániás nevében mondhatom, hogy: ugye?????

Viszont ezt a sok bio, meg öko dárgaságot nem szívesen fújkálom el a bevásárlásból hazahozott cuccokra, de anélkül azok sem kerülhetnek be egyik tárolóba sem. Természetesen nem csak a domesztoszt, és a szappant vásárolták fel azok, akik feltehetőleg eddig NEM IS TAKARÍTOTTAK, NEM MOSTAK KEZET, és még soha nem főztek tésztát, hanem ezeket a tisztítószereket is.  Sok-sok fejtörés után beugrott a tuti. Cumi fertőtlenítő! Mert kérem, az is virucid, meg minden. Úgyhogy gondoltam, próba-szerencse. Szerencsém volt. 4 liter hígítható cucc! És most már tudom, ha a nyakamon marad, akkor sem gond, mert soha nem lehet tudni! Bizonyítottan.

Most végre a teljes háztartást lefedtem.

1. ruhafertőtlenítő spray a cipőkre;

2. ruhafertőtlenítő mosópor azokhoz a ruhákhoz, amiket házon kívül hordunk;

3. bio, öko fertőtlenítő a használati tárgyakra, kocsi belsejére;

4. ezüst kolloid permet a kocsi légterébe (ha 24 órán belül kétszer beülünk);

5. ecet felmosáshoz, takarításhoz;

6. cumi fertőtlenítő a bevásárolt termékekhez, meg minden egyéb eddig fel nem sorolt dologhoz (ma a hűtő belseje is kapott, ha már kitakarítottam);

Persze, akinek van otthon domesztosz, meg hipó, esetleg az ultra...

Mivel még nekem is feltűnt, hogy "kicsit" rákattantam a cuccra, eléggé félek, hogyan fogok lejönni a különféle fertőtlenítők rendszeres használatáról, felhalmozásáról, mindenféle flakonokba, pumpás üvegekbe való kiadagolásáról. Kész szerencse, hogy tényleg nem mozdulunk ki, így alapvetően nincs mit fertőtleníteni.

Egyre szélesedik viszont azok köre (nagyon helyesen), akiket kiemelnek, hogy megérdemlik a tapsot, úgyhogy én is küldök ma hármat.

Az első tapsomat küldöm a gyógyszerészeknek, mert nekik is elég kemény lehet most az élet. Tapasztalatból tudom, milyen nehéz, amikor azzal zaklatják az éppen rossz hangulatban lévőt, hogy szabad-e grapefruitot enni az epilepszia gyógyszerre.

A második tapsot küldöm a mentes cukrászdának, amiért nem süt tortát jelen helyzetben, ezzel rákényszerítve engem végre arra, hogy azt a zsák diót megtörjem, ami 2017 óta türelmesen erre várt. Óriási mázlim, hogy semmi baja, mert két tortát is kell sütnöm két héten belül.

A harmadikat küldöm a szomszéd németjuhásznak, mert mindig szól a gazdájának, ha úgy látja, ennivalót készítettünk ki neki. (Csak a gazdinak szoktuk odaadni.)

Természetesen a sor végtelen, de annyi fertőtlenítő van a mai hűtő takarítás után az agyamban, hogy örülök ennek a három szépen összeszedett érvnek is.

Mivel nem igazán posztol senki lábfejes képet a vízpartól, a mezőről, a hegytetőről vagy csak simán futás közben (gondolom félnek, hogy elsodorja őket a népharag az illegális nyaralásért), így készítettem én egyet a kertben. Természetesen figyeltem a higiéniára.

img_0740.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá