Ahogy kiszálltunk a kocsiból, megszűnt a hétköznapi lét. Egyetlen szempillantás alatt. Minden olyan távoli lett, hogy képtelenség volt komolyan venni az olyan "problémákat", hogy melyik boltban, ki, és hogyan viselkedik. A központi kérdéssé az elegendő ivóvíz, a cserépkályha befűtése, és az ezer újabb állat megérkezése vált. A fülsüketítő csend, és az, hogy a laptopból felnézve kizárólag legelőt látok, akármerre nézek, úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. A két gyerek is csak két apró pont a nap nagy részében.

Nekik mindössze annyi kérdésük volt megérkezéskor, hogy átvághatnak-e a legelőn az állattelepig, és az szerintem hány km lehet. Aztán el is tűntek. Nyugodt voltam, mert tudtam, az éhség még sötétedés előtt haza hajtja őket.

Az iskolai feladatokat elvégezzük, csak most valahogy ők is jobban hajtanak, hogy ne délben, hanem már tizenegykor végezzünk, és húzhassák a gumicsizmát.

A hazai hírek el sem érik az ingerküszöbömet. Pedig volt itt felháborodás, hogy a hitvány tanár, aki "csak" valami könnyű tárgyat tart, sérelmezte, hogy az elmúlt hetekben elküldött, becsületesen, napi szinten összeállított óravázlataira a szülők nagy része nem reagált. Igaz, mindössze annyit kért, hogy legalább egy alkalommal írjon a szülő 2-3 mondatot, hogy azt a tárgyat mivel váltják ki otthon. 2-3 mondat. Mert az a tanár is elvégzi a munkáját, próbál segíteni, és igenis becsülendő, hogy "még ő is" komolyan veszi az online oktatást. Én tisztelem, és becsülöm érte, és nem zavar, hogy "csak látásból ismerem", hiszen minden nap küld egy lelkiismeretesen összeállított anyagot. Nem érzem sem túlzásnak, sem megerőltetőnek, hogy egyetlen alkalommal, a két gyerek nevében egyetlen közös e-mailt megeresszek arról, hogy igen, köszönjük, vettük, és baromira nem azt csináljuk, mert van más lehetőségünk.

Sokakat nagyon felkavart és felháborított, mert őket amúgy is nagyon megviseli ez a helyzet. Nyilván azt a tanárt nem, hiszen ő most már megenn nyaral! Ráadásul pénzért!

Átérzem amúgy, mert engem is baromira kikészített, hogy nem volt az első nap ivóvíz, és szénsavas ásványvizet kellett még éjszaka is innom. Vannak nehéz pillanatok, na. Arról nem beszélve, hogy ha esik az eső, nem jutunk ki a tanyavilágból, mert annyira csúszik még a terepjáró kereke is.

Tegnap ráadásul délben érkeztek az új lakók, én meg 11:50-kor még a nyelvtan házit szkeneltem be a tanító néninek. Majdnem lecsúsztak a gyerekek erről:

A sok stressztől ki is készültem, főleg, hogy a mai zoom meetingen az osztályfőnök néni is kapott pár csípős megjegyzést a gyerekek által (de gondolom nem magától találta ki, hogy mondani kell: apát nagyon zavarja...; miért pont úgy tetszik csinálni mindig , hogy...). Óvatosságból, nehogy ezek az eget verő  problémák  visszarántsanak a másik valóságba, most amíg befejezik az írásbelit így helyezkedtem el.

 Isten őrizz, hogy ezen kívül valami mást is meglássak.