Zsófinak reggel fél hatkor kipattant a szeme. Péntek van! Reménykedve nézte meg a telefonját, hátha már hat óra is elmúlt. Nem volt szerencséje, de már nem tudott visszaaludni. Óvatosan kelt fel, hogy se a férjét, se a kicsiket ne ébressze fel. Bekapcsolta a kávéfőzőt, hogy amíg megmosakodik, addigra felmelegedjen benne a víz.
Jó hidegre állította a csapot, úgy mosta meg az arcát, hogy felfrissüljön, de kialvatlan, karikás szemei láttán elkeseredett. Nem volt mit szépíteni rajta, nem nézett ki jól. Abban bízott, hogy Andi segítségével sikerül javítani a helyzeten.
A forró tejeskávéval kisétált a teraszra, majd kinyújtott lábbal, kényelmesen elhelyezkedett a fűzöld, faragott padon, és csak élvezte a júniusi reggelt. A falu még csendes volt.

– Jó reggelt Zsófika! – köszönt oda a szemben lakó szomszéd, mielőtt beszállt volna az autójába. Zsófi zavartan intett és egy gyors mozdulattal eltakarta melleit, noha a férfi feltehetőleg nem látta, nem is figyelte, hogy szomszédasszonyán még hálóruha van.

Már éppen újra lehunyta a szemét, amikor Julcsi megkocogtatta a terasz ajtaját. A reggeli énidőnek ezzel hivatalosan vége lett. A kicsik felkeltek, indulhat a napi rutin. A kislány befészkelte magát a nappali kanapéjára, és bekapcsolta a tévét. Mire betakarózott, már Gergő is előbotorkált álmos szemekkel a szobájukból. Az ikrek reggel általában fél órát pihenhettek még mese mellett, mielőtt az anyjuk elkészítette volna a reggelit.

Zsófi egykedvűen állt neki a feladatainak. Amíg elővette a gyerekek ruháit, azon járt az esze, hogyan hozza ki aznap magából a legjobbat. Még mindig nem tudta, mit vegyen fel, semmiben sem érezte igazán jó nőnek magát.
Jógázni kellene. Valamit muszáj csinálnia, hogy kisebb legyen a hasa, de már képtelen futni. Egy évig járt minden reggel kocogni, és gyűlölte. De ez így akkor sem jó. Utálta a saját testét.

Még tíz perc volt a reggeliig. Ingerülten nyitotta ki a szekrényt, és túrta át a ruháit. Végül egy fűzöld ujjatlan felsőt és egy szűk, fényes anyagú, szürke nadrágot vett elő. Rettegve próbálta fel. A nadrágot alig bírta becipzárazni. Mindegy, akkor is ezt veszi fel, mert ebben szép a feneke.

– Miért nem öltöztetek még fel? – rivallt rá a két óvodásra. – El fogunk késni! – türelmetlenkedett.
Dani, a férje álmosan állt a hálószoba ajtajában.

– Mi a baj? Miért vagy már reggel ideges?
– Nem vagyok ideges! – Csattant fel Zsófi. – Tudod, hogy iskolába megyek, nem szeretem, ha ilyenkor szöttyögnek – morgott.
– Majd én elviszem őket, te csak készülj nyugodtan – Dani higgadt volt, mint mindig.
Zsófi azonnal kapott az alkalmon. Összepakolta a holmiját, felöltözött, homlokon puszilta a gyerekeket, és indulásra készen is volt.

– Megyek Pestre, Nellit ma visszük neurológushoz – kezdte Dani, de Zsófi gorombán közbevágott.
– Tökéletesen tisztában vagyok vele. Ott is alszol? – kérdezte éles hangon.
– Már hogy aludnék ott? – értetlenkedett a férje.
– Mit tudom én! – válaszolt ingerülten a nő.
– Inkább menj, majd beszélünk – húzta el a száját Dani.
Zsófi kelletlenül megcsókolta, és kisietett az ajtón.

Jólesően hajtotta hátra a fejét, hogy Andi megmoshassa a haját.
– Jó nyúzott vagy – állapította meg barátnője. – Ma is mész? – kérdezte óvatosan.
– Megyek, csak még nem találtam ki, hogy mivel álljak elő. Múlt héten kulcsot másoltattam, előtte az övembe üttettem lyukat, de most nincs ötletem.
– Nekem van itt egy cipőm, aminek lejött a sarka – ajánlotta készségesen Andi.
Zsófi izgatottan egyenesedett ki. A hajától csupa víz lett a vékony blúza.
– Mit csinálsz, te? – visította nevetve Andi. – Ennyire lázba jöttél? Ha tudom, hogy ekkora örömet okoz a selejtes cipőm, már rég megkaptad volna szülinapodra!
Zsófit teljesen felvillanyozta, hogy ismét van egy jó ürügye, hogy lássa a férfit.
– Már tiszta ideg voltam, hogy mit találjak ki – lelkendezett a nő. – A kocsikulcsom lett volna a mai téma, de azért egy cipő sarok jóval hihetőbb.
Elégedetten dőlt vissza, és végre nyugodtan élvezhette a hajmosást.

Frissen beszárított hajjal, illatosan, kicsit nagyobb önbizalommal ült be az autójába, kezében a kis szatyorral, amiben Andi cipője szépen bedobozolva várta a sorsát. Mielőtt beindította a motort, kigombolta a nadrágját, nehogy leszakadjon róla a gomb. Belegondolt, így nagyon kényelmetlen lesz végigülni az óráit az iskolában, de már ideje sem lett volna, hogy hazamenjen átöltözni.

Zsófi mindig úgy időzítette az érkezést a tanfolyam színhelyére, hogy az elsők között legyen, és kényelmesen tudjon parkolni. Most is szerencséje volt, rajta kívül még csak ketten érkeztek meg. Hátradöntötte az ülést, hogy könnyebben vissza tudja gombolni a nadrágját, és csak remélte, senki nem látja, mit csinál.