Zsófi kopogás nélkül nyitott be Andi házának ajtaján. A kapu, mint a faluban mindenhol, mindig nyitva volt. A bejárati ajtón illett kopogni, de Zsófi most annál zaklatottabb volt. Andi már várta. A kanapén ült az előszobával egybenyitott nappaliban.
– Bújj csak be – nevetett Andi különös hangon. Barátnője meglepetten kapta fel a fejét.
– De furán beszélsz! – Olyan volt, mintha Andi szája fogászati tamponnal lenne kibélelve. Gyanakodva lépett közelebb.
– Mi történt veled? – kérdezte barátnőjét, akinek nemcsak a hangja, hanem az arca is más volt, mint szokott.
Andi elnevette magát, de azonnal felszisszent a fájdalomtól.
– Kiestem az ablakon – közölte, és várta a hatást.
– Hogy mit csináltál? – Zsófi nem hitt a fülének. Értetlenül nézett körbe a lakásban, tekintetével a baleset helyszínét keresve. – Melyiken? – A nappalinak nagy, földig érő ablakai voltak. Az ebédlőt üvegfal és egy erkélyajtó választotta el a kerttől.
Andi hangtalanul nevetve, a fájdalomtól eltorzult arccal intett a hálószoba felé.
Zsófi kivágta a háló ajtaját. Semmi gyanúsat nem látott.
– Ablakot pucoltam – csepegtette apránként az információt barátnője.
– Jesszus! Hogy tudtál kiesni? Én is pucoltam már ablakot, de el sem tudom képzelni, hogy lehet olyan pózt felvenni, aminek ez a vége? Ráadásul a járdára estél?
Andi eldőlt a kanapén, és csak nevetett.
– Töltesz egy rumot? – kérte Zsófit. Én ezt már nem bírom. Úgy megütöttem magam, de nem tudom abbahagyni a nevetést, az meg nagyon fáj.
Zsófi alig akarta elhinni. Igaz, tudta, barátnőjével ritkán történik baleset, de olyankor mindig valami elképesztő. Két pálinkás pohárba egy-egy ujjnyi rumot töltött, és leült Andi mellé.
– Igyunk arra, hogy túlélted – nevette Zsófi, és koccintottak.
– Inkább mesélj, hogy sikerült – unszolta Andi, aki szívesebben hallgatott, minthogy beszéljen fájó arcával.
– Elvileg siker, gyakorlatilag azt hiszem, hülyét csináltam magamból – sóhajtotta Zsófi, és elfeküdt a kanapén. Fejét barátnője combjára tette. Andi fájdalmasan felnyögött.
– Az is nagyon fáj – súgta elgyötört hangon.
Zsófi felegyenesedett.
– Ne haragudj! Bevigyelek a balesetire? Nem kellene inkább megnézetni a sérüléseidet? Mutasd a combod!
– Nem, dehogy – próbálta megnyugtatni Andi. – Csak belilult, nincs semmi komoly. Jógázni viszont nem fogok tudni elmenni.
– Pedig végre én is rászántam magam – mondta csalódottan Zsófi. – Annyira utálom már a hájamat, hogy eldöntöttem, csatlakozok hozzád. Én is ilyen szuper testet akarok, mint a tiéd.
Andinak valóban formás alakja volt.
– Majd jössz velem jövő héten, és különben meg nem vagy hájas – csitította Zsófit. – Amúgy elmondod végre, mi bajod van Danival? – Hátra hajtotta a fejét, és óvatosan megatpogatta felduzzadt arcát. – Én úgysem tudok beszélni, úgyhogy kicsit mesélhetnél erről.
Zsófinak nem kellett kétszer mondani. A cipőről egyébként sem akart beszélni, mert nem szerette volna megbántani a barátnőjét, aki segíteni próbált.
– A legfőbb bajom az, hogy még soha egyszer nem mondta azt, hogy jó nő vagyok. Nyolc év alatt egyetlen egyszer sem. Tudod milyen rosszul esik ez nekem? – Választ nem várt. Nagyot sóhajtott.
– Olyan jó lenne, ha időnként megdicsérné a hajamat, a sminkemet, vagy bármit rajtam. De ő soha, semmit! Egyre kevésbé van kedvem csinosan felöltözni, mert mindig az jut eszembe, hogy minek. Úgyse értékeli senki. Lehet, azért nem dicsér meg, mert nem tetszem neki. Csak akkor meg miért csinált nekem két gyereket? – Zsófi egyre jobban belelovalta magát. – Na, és ez a szakáll! Ettől kivagyok! Mi a fenének növesztett szőrt az arcára? Én nem ilyennek ismertem meg! Szúr, és úgy néz ki, mint egy csöves – morgolódott.
– Pedig szerintem helyes vele – próbálta vigasztalni Andi. – Amúgy meg engem sem dicsér soha Peti. Amíg udvarolt, addig, persze, folyamatosan bókolt. De most! Szerintem, ez férfi dolog. Más nők után forgatják a fejüket, de akit nap mint nap látnak, észre sem veszik. Fú, de fáj a képem – nyöszörgött.
– De én még fiatal vagyok! Én még szeretnék jó nő lenni! Sportolni fogok, és majd kitalálsz valamit a hajamra is, jó? Azért akarom ennek a pénteki fickónak elcsavarni a fejét, hogy érezzem egy kicsit, hogy nő vagyok – fakadt ki Zsófi.
Egy darabig csendben üldögéltek. Andi a fájdalomtól némult el, Zsófi a tehetetlenségtől.
– Meg is csalnád? – törte meg végül a csendet Andi.
– Legszívesebben, igen – vágta rá eltökélten Zsófi.
– És mégis hol? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában Andi. – A hátsó ülésen? Vagy valami hotelszobában? Bokor alján?
– Jól van, na! – szakította félbe barátnője. – Természetesen nem gondoltam ezt így végig. De akkor is dühös vagyok, elegem van, és meg akarom mutatni, hogy igenis tetszhetek még valakinek. Szeretném, ha Dani észbe kapna.
– Ha lebuksz, akkor csak simán válás lesz belőle, két óvodás gyerekkel. – Andi nem kímélte Zsófit, noha megértette, mi bántja.
– Jól van, most nem azt mondod, amit hallani szeretnék, inkább elmegyek a gyerekekért – vicsorgott színlelt haraggal Zsófi.