Tegnap este lazítás volt a program, és végre nem kellett kocsival menni. Alig vártam az élményt, hogy a legelőn át elsétáljak a tett színhelyére. A biztonság és a praktikum kedvéért gumicsizmában. Felkaptam egy szép cipőt, egy csajos italt, és irány a végtelen.

Egy darabig szerencsére teljesen egyértelmű volt, hogy merre kell menni, nem lehetett eltéveszteni.

Az első kereszteződésnél még magabiztosan választottam, mert tudtam, hogy a megszokott út máshová vezet.

De azért a semmi közepén egy négyes elágazás már feladja a leckét.

Végül csak előkerült a GPS, pedig próbáltam a fagyis autó hangjának az irányába menni. Miután rosszul választottam a négy lehetőség közül, egy idő után vissza kellett térnem a csomóponthoz, hogy újrakezdjem az utolsó szakaszt. Nem bántam, mert így volt kerek a kaland. Az este szuper volt, jól esett, mint egy falat kenyér.

Szinte sötétben jöttem haza, ami leírhatatlan élmény. Valahol nagyon messze, egy apró narancssárga fény világított: a tanyánk ablaka. Nekem csak követnem kellett, pont, mint a mesében.