– Hová lett a fülbevalód anyuci? – Gergő finoman meghúzgálta Zsófi fülét, aki erre riadtan kapott oda.
– Jaj, ne!
– Elveszítetted?
Zsófi azonnal, kétségbeesetten keresni kezdte az ékszert. Felemelte a díszpárnákat, tenyerével óvatosan végigsimította a kanapé minden egyes négyzetcentiméterét. Julcsi is lelkesen kutatni kezdett a szobában. Gergővel együtt izgatottan bogarászták át a szőnyeget, bekukucskáltak a bútorok alá.
– Ez a kedvenced? – kérdezte Julcsi, anyja aggódó tekintete láttán.
– Ez bizony. Nagyon szeretem ezt a kis fülbevalót. Aputól kaptam egyszer régen.
Zsófi még emlékezett rá, amikor Dani meglepte a fehérarany, köves ékszerrel. Nem is volt éppen akkor semmilyen alkalom. Azóta nem is hordott mást, pedig többször kapott tőle szép, igazán különleges darabokat.
– Hívd fel Andi nénit, hátha nála esett ki – tanácsolta Julcsi, és már vitte is oda a telefont.
– De okos vagy szívem, köszönöm!

– Nem találkoztam vele, de majd nyitott szemmel járok. Miért nem kérdezed meg Patrikot, hátha a jóga teremben esett ki. Amennyit tekeregtél, simán benne van, hogy ott vesztetted el.
– Átküldöd a számát? Jó lenne, ha megtalálnám, mert úgy szeretem. Szinte soha nem veszem ki a fülemből.
Andi még megígérte, hogy az autóját is alaposan átvizsgálja.

Patrik hosszan hallgatott a vonal túlsó oldalán, miután Zsófi egy szuszra elhadarta, miért hívta. Amikor megszólalt, hangja bizonytalan volt.
– Három naponta üríti a feleségem a robotporszívót, de minden nap járatjuk. Ha szerencséd van, akkor még pont benne van a fülbevalód, ha egyáltalán itt veszítetted el. Mindjárt szólok neki. Mit is mondtál, ki vagy? Ne haragudj, így, a neved alapján nem tudlak beazonosítani.
– Pénteken délután voltam kezdő jógán a barátnőmmel, Andival. Nekem ez volt az első alkalom. Én mondtam neked, hogy bérletet biztosan soha nem fogok venni, mert ha megtenném, azonnal történne valami, ami miatt többé nem tudnék járni – Zsófi próbálta minél alaposabban körülírni saját magát.
– Ja! Megvan! Te vagy az a szép szemű lány! Tudom, persze, emlékszem. Remélem, meglesz a fülbevalód, hívom is a feleségemet, aztán visszaszólok mindenképpen.

Zsófi meglepetten állt egy darabig a nappali közepén. Szép szemű? Ő? De, hát neki sima zöld szeme van. Semmi különleges. Lassan az előszoba tükör elé sétált, és belenézett. A tekintete azonban a dereka körüli úszógumin akadt meg először. Szomorúan megmarkolta, majd hátat fordított az igazmondó kis rohadéknak.

A gyerekek közben megfeledkeztek a keresésről, önfeledten ugráltak le a kanapéról a díszpárnából épített „medencébe”.

– Na, mit mondott? – Andi úgy jött be a házba, hogy Zsófi meg sem hallotta.
– Csak annyit, hogy a felesége megnézni a robotporszívó tartályát. Nekem szép szemem van szerinted?
– Persze, de már annyiszor mondtam. Csak egy kicsit ki kellene emelni. Valamelyik kozmetikus lány csinálhatna formásabb szemöldököt, meg be is festhetné. A szempilládra is ráférne egy festés. Nagyon jól kiemelné a szép, zöld színét. De ez most hogy jutott eszedbe?
– Patrik mondta, hogy én vagyok az a szép szemű, és meglepődtem. Aki nálad dolgozik, az ügyes kozmetikus?
– Kriszta? Nem, szerintem ő nagyon ügyetlen, ki is akarom tenni onnan. Viszont van egy másik kislány, akit be szeretnék venni a helyére. Timinek hívják, és ő szépen dolgozik. Hozzá menjél.

Dani összeráncolt szemöldökkel, elgondolkodva méregette Zsófit a vacsoraasztalnál.
– Baj van? – kérdezte Zsófi.
– Nem, csak nem tudom, mi lett más rajtad. Valami olyan fura. Új a frizurád?
– A szemem. Kozmetikusnál voltam.
Zsófi észre sem vette, hogy büszkén kihúzta magát. Dani évek óta nem dicsérte meg, de még csak észre sem vette soha, ha esetleg új frizurával, vagy ruhával tért haza. Az sem tűnt fel neki, amikor felesége a vállig érő haját rövidre vágatta.
– Jó lett?
– Jól áll – válaszolta Dani. – De neked eddig is szép szemed volt.
Zsófit különös érzés járta át. Egyetlen nap alatt hárman dicsértek meg valamit a testén.
Miután a gyerekek ágyba kerültek, első dolga volt megnézni, Patrik stúdiójában milyen egyéb edzéseket tartanak még. Legalább heti három alkalommal akart sportolni. Ha nem utált volna futni, már másnap reggel azzal indította volna a napot. Úgy érezte, muszáj mozognia, ráadásul minél többet.

– Te aztán jól belehúztál – nevetett Andi, miközben felkente Zsófi hajára a festéket. – Alig bírtalak elrángatni jógázni, most meg reggelente arra a szörnyű hevederes edzésre jársz. Ki nem bírnám!
– Nem olyan vészes ám, és végre kezdem magam jól érezni a bőrömben.
– És mi van Péntekkel? – Andit igazából ez érdekelte a legjobban.
– Hetek óta nem mentem arra. Ott van még egy cipőm, aminek kitörtem a sarkát, de már olyan cikinek érzem az egészet. Nem hoznád el nekem?
– Dehogy hozom! Olyan mogorva az a fickó, hogy kiráz tőle a hideg. Nem állok én sorba a pofonért, de szívesen elkísérlek. Legalább megebédelünk ott valahol. Úgyis olyan régen ettem borsófőzeléket – tört ki hangos nevetésben a fodrászlány.
Zsófi is őszintén nevetett. A helyzeten is, és saját magán is. Szégyenkezni azonban továbbra sem volt hajlandó. Pénteknél szebb, izgatóbb férfit még nem látott, miért ne vágyhatott volna egy könnyű flörtre, vagy egy kiadós szeretkezésre. Még akkor is, ha utóbbira sok esély már nem volt.

Zsófi riadtan ugrott ki az ágyból. Évek óta nem fordult elő vele, hogy elaludjon. Arra sem volt ideje, hogy kávézzon. Kapkodva rángatta ki a ruhákat a szekrényéből. Mivel átgondolni nem tudta, mit vegyen fel, így biztosra ment: fehér pólót és szürke nadrágot húzott. Felkapott egy müzliszeletet a konyhapultról, és már kint is volt a házból.
Néhány perccel kezdés előtt beért a terembe. Örült, mert utálta a késést. Ő is nagyon pontos volt mindig, és másoktól is ezt várta. Már szorgalmasan jegyzetelt, amikor észrevette, hogy egy sport pólót sikerült a nagy sietségben magára vennie. Rosszul érezte magát, hiszen rajta kívül mindenki csinos ruhában volt.

Ez volt az első alkalom, hogy nem várta a találkozást, és azt remélte, a másik cipőjavító fogja kiszolgálni. Barátnője előtt még kínosabbnak érezte volna, ha a jóképű férfi kelletlenül viselkedik vele.
– Izgulsz?
– Igen – vallotta be őszintén Andinak. – De most azért, hogy inkább ne ő legyen a pultban. Már nem akarom ezt az egészet. Essünk rajta gyorsan túl, aztán együnk, mert éhen halok.
Zsófi torka elszorult, az a fránya gombóc visszatért. Gyomra görcsbe rándult, a keze jéghideg lett, térde remegni kezdett. Csak akkor nyugodott meg, amikor egy ismeretlen férfit látott meg az apró üzletben. Már éppen odaadta a cetlit az őt kiszolgálónak, amikor egy ismerős hang megszólalt mögötte.
– Hagyd csak, majd én intézem! Tudom, miről van szó. Kezét csókolom, már azt hittem, nem is látom többet – Péntek vidáman, fülig érő szájjal, csillogó szemmel állt előtte.
Zsófi szeretett volna megszólalni, főleg valami értelmeset mondani.
– Ó – mindössze ennyire tellett tőle.A férfi lelkesen kikapta a dobozból a Zsófi által olyan brutálisan megkínzott cipőt, és büszkén mutatta, milyen szép munkát végzett vele.
– Legyen szép napja Zsófi! Ugye, így hívják? Sőt, itt a névjegyem, ha bármikor szüksége lenne valamire, hívjon nyugodtan, és megoldjuk.
Zsófi magán kívül lépkedett a kuncogó Andi mellett.
– Szerintem még a pult is összejöhet!
– Ne rontsd el, még fel sem dolgoztam.

Mire elfogyott az ebéd, Zsófi megnyugodott. Kezébe vette a névjegyet és elmosolyodott.
– Majdnem eltaláltuk. Péternek hívják.