Önszántamból már sosem veszek fel senkit az autómba. A legtöbbször ugyanis pórul jártam velük. Valami szinte mindig rosszul sült el, ha felvettem/felvettünk valakit. Bocsánatot kérek minden tisztességes, józan, jó illatú, kedves, udvarias stoppostól, de én már nem, nem, és nem.

Az első élményem gimis koromban, az akkori fiúmmal esett meg. Elvittünk egy fiatal nőt valahová, mert lekéste a buszát. Amikor letettük pontosan ott, ahol kérte, anélkül szállt ki, hogy megköszönte volna. Sőt, még csak el se köszönt tőlünk. Emlékeszem, hogy megdöbbentünk, és milyen rosszul esett, pedig utunkról letérve próbáltunk neki minél többet segíteni.

Ült már be hozzánk (nem is egyszer) olyan förtelmes szagú ember, hogy a lehúzott ablak se segített.

Vittem már ömlő esőben olyat, akiről pár perc után kiderült, valami tudatmódosító szer hatása alatt van, és azt se tudja hol van, és merre tart.

Olyan is előfordult, hogy egy hölgy megkért, szaladjak már át vele és a kislányával, a közeli város kórházába egy papírért. Amikor kiszálltak, kedvesen közölte, hogy nyugodtan intézzek el valamit addig, amíg végeznek, másfél óránál nem lehet több, amit majd bent töltenek. Döbbenten kérdeztem, hogy egy papír miért tartana ennyi ideig. Mire ő kicsit lenézően: hát mert előtte vizsgált is lesz, mégis mit hittem.

Legutoljára egy hölgyet vittünk fel a city-be. Megbeszéltük, hol fogunk találkozni, amikor mindenki végzett. Amikor azonban a hölgy befutott, egy integetéssel elhúzott mellettem, mert még előtte elment pizzázni. Amikor végre előkerült, kérte, csak óvatosan menjünk, mert nagyon rosszul van. De azért magához vett egy liter tejet, és kortyolgatni kezdte. Szürreális volt. Az út végén felajánlotta, hogy kaphatunk tőle pénzügyi tanácsokat, és tud jó befektetést, de 30-40 milla alatt nem ül le tárgyalni. Ha ezt nem, akkor szívesen csinál nekünk gardróbszekrényt, ha megvesszük az alapanyagot és pár jó szerszámot hozzá, majd elmegyünk együtt az ikeába, hogy kinézzük, mi tetszik. Végül, ha tényleg semmi sem érdekel bennünket ezekből, szervez társkereső estet is.

Emellett az, hogy kerékbilincset tettek a kocsimra, és azt hittem, estig haza sem érünk úgy, hogy a gyerekek iskolában/óvodában voltak, teljesen eltörpült. Minden csak nézőpont kérdése, de tényleg.

Ami viszont aranyos, hogy a szomszédos városkában van egy hely, ahová, ha beáll valaki, azt jelenti, a faluba tart. Eleinte nem értettem, miért áll ott mindig valami ismerős arc, és integettem is nekik. Azóta tudom, arra várnak, hogy valamelyik falubeli arra menjen. Ott ugyanis illik megállni, ha várakozik valaki.

Múlt héten viszont két különös helyzetbe is belefutottunk, amik mulatságosak, és emlékezetesek voltak.

Az egyikük, egy fiatalember, a kikötőben szólított le bennünket, hogy a nyílt vízre tartunk-e. Szerencséje volt, mert aznapra pont az volt a terv, hogy kivételesen a nyílt vízen hajózunk, és nem a kikötőben, a sorok között bontunk vitorlát (ami egyébként tilos). A srác ugyanis lekéste a tanfolyam elejét, és kérte, vigyük ki az oktatóhajóhoz. Szívesen megtettük, úti célunk nem volt, időnkből is kitelt. Így legalább a kis diákok kaptak egy jó manőverezési, probléma megoldási feladatot.

Másnap egy különleges útitársunk akadt, akit még meg is kellett menteni.

Természetesen a dobozban csak addig lakott, amíg nem tudtuk biztonságos helyre vinni.