Adott egy mesebeli helyszín: egy csendes kis falu a hegyekben, egy helyes kis szálloda, amelynek a kertjében, a fák alatt olyan jól lehet írni.
Miután a túra részemről nem jött össze, és egyedül maradtam mára, gondoltam, megszabadulok a gondolatok egy részétől, amelyek a fejemben kavarognak.
Egy angolul beszélő család ült nem túl messzire tőlem. Még örültem is, hogy bár beszélem a nyelvet, talán nem fogja annyira elvonni a figyelmemet az ő párbeszédük, mintha magyarul folyna a diskurzus. A beszédükből ítélve, esetleg a nőnek lehetnek magyar gyökerei. Valami családi drámáról volt szó. A három kisgyerekük a közelben játszott. 3,4, 5 évesek lehettek. Egyik sem volt több, ez biztos.
Egyszer csak apuka odahívta a kicsiket, hogy döntsék el, melyik a jobb, apu söre, vagy anyu bora. Gondoltam, na, csak nem beszélek olyan jól, mert kizárt, hogy ezt mondták volna. Az már fura volt, hogy nem lehet kiköpni, és a nyelvükkel kenjék szét a szájpadlásukon, úgy kóstoljanak. Nem bírtam ki, odanéztem.
Nem kellett volna. A legkisebb épp akkor fogta esetlenül a sörösüveget, és emelte a szájához. Nem ízlett neki, de apuka nem engedte, hogy kiköpje. A „nagyok” közben azt próbálták eldönteni, hogy anyuka vörösbora szénsavas vízzel jobb, vagy esetleg tisztán. Vízzel jobban ízlett a csimotáknak.

Valószínűleg én vagyok fordítva bekötve. Ez most a pálinkás kenyér, meg a vasbor modern változata? Bevertünk anyátokkal pár üveg sört, meg egy üveg bort, eléggé a fejünkbe szállt, gyertek már, mert a végét nem bírjuk ketten.
De, legalább apuka figyel a környezetére, mert megkérte a nagylányt, hogy ha felmegy lezuhanyozni, ne használjon sok meleg vizet. Ameddig szappanozza magát, addig mindenképpen zárja el a csapot. Ja, azért, hogy ne legyen túl párás a szoba, mert azt nem bírja elviselni. Pardon, mit is gondoltam.
Oh, bocsánat, a fröccsözős kislány meg már 7 éves! Akkor ez így rendben is van. Ja, nem.
Pedig hogy kiakadtam, amikor egyszer egy másik anyuka-apuka páros szintén fröccsöt töltött a tizenhárom éves lányuknak. Azóta sem tettem magam túl rajta. Erre most leülök, hogy egy kicsit elmélyüljek a kis álomvilágomban, és tessék. Igaz, amúgy is nehéz lenne elmerülni, mert apuka nem törődve azzal, hogy egy szállodában van, ahol rajta kívül még mások is megszálltak, akkorákat ereszt ki a száján, hogy legszívesebben szólnék, hogy halkabban. De, végül is, én maradtam itt, hogy alpári módon hallgatózzak, aztán meg még jól le is írjam. Bár eleinte tényleg nem állt szándékomban, és teljesen másról akartam írni.
Már megint tévedtem. Apuka valamit magyarul olvas. Szerintem nem érti. De már legalább abban biztos vagyok, hogy anyuka borával kapcsolatos. Keresik a gugliban a gondosan szót. Lehet, hogy segítenem kellene. Példamondatnak jó lesz: gondosan zárd el az alkoholt a gyerekeid elől.
Micsoda fordulat! Lejött itt a domboldalon az előbb egy turista, aki a faluba vezető utat kereste. Mivel az iszogatós szomszédok nem értették, én segítettem neki. Noha, a turista úgy megörült, hogy angolul beszélhet, hogy igyekezett engem gyorsan lerázni. Ezt szó szerint kell érteni. A tekintete rajtuk csüngött, és vagy kétszer elhangzott a szájából gyilkos „yeah-yeah” is. Cserébe legalább azonnal kifaggatta őket, aminek viszont én örültem nagyon. A fővárosban élnek, és az angyalok városából származnak. Semmi magyar gyökér. Sőt, azt is tudom, pontosan hol dolgozik a fickó. De az olyan, hogy nem írhatom le. Cserébe egy darabig ezzel fogom tudni überelni a sztorikat a vacsora asztalnál.
A kedvenc részem az egészből, amikor a turista valamire teljesen váratlanul azt monda: vicces, én fogorvos vagyok. (Ahh, funny, I'm a dentist. Yeah.)
Köze nem volt semmihez, ami addig elhangzott, de teljesen felizgult, hogy két hálivúdival beszélgethet. Ki kellett játszania a kártyát, és tudta, nincs sok ideje.
Pedig nem is az a vicces, hogy ő fogorvos, hanem az, hogy mennyire mást láttunk mi ketten abból a moziból.
Én egy böfögős, közönséges fazont láttam, aki sörrel, borral itatta a 3, 5, 7 éves gyerekeit. A fogorvos meg két menő ámerikait, akik közül a férj OTT dolgozik. (Megnézném amúgy, amikor egy magyar párhoz megy oda ekkora izgalommal. Sziasztok! Honnan jöttetek? Hol dolgoztok? Mit csináltok most itt?) Tőlük el is köszönt, amikor elindult a falu felé, de tőlem, aki útba igazította, nem. Nem vagyok ámerikai, és nem itatom alkohollal a kölköket lebegő pofazacskóval. Ennyi. Sose leszek menő.

U.i.: Ja, és megadta nekik az egyik hazai fogorvosnő számát. Aki magára ismer, szerintem gyorsan fogja menekülőre! Yeah-yeah! It's gonna be way too funny.