A triumvirátus Juciék nappalijában gyűlt össze, hogy válság megbeszélést tartson. A krémlikőr poharakba töltve várta, hogy élvezettel elkortyolgassák az izgatott háziasszonyok. Most kivételesen egy negyedik pohár is került a tálcára Rozinak, Tas feleségének, aki váratlanul bejelentkezett.
– Ti tudjátok, miért jön? – Kató nem örült a hívatlan vendégnek.
– Gondolom, amiatt a kis hülye miatt – Vera szinte tombolt tehetetlen dühében, hogy az új barátnő visszalépett, és mégsem megy Robika szülinapjára. Gyűlölte, ha keresztbe húzták a számításait. Ráadásul ezen a terven már nagyon sokat dolgozott. Az nem lehet, hogy ezt csak úgy felborítsa valaki.
Rozi pontosan érkezett. Arcára kiült a méla undor, amit a három nő iránt igyekezett érezni. Rozi mindenkit lenézett valamiért. Mindenkiben azonnal megkereste azt, ami miatt az illetőt ki kellene vetni a társadalomból.
Harminc évvel ezelőtt érkezett szüleivel ebbe az országba, és úgy gondolta, ha boldogulni akar, meg kell tagadnia a múltját. Kétségbeesetten igyekezett a társadalmi elithez tartozni, de sem a származása, sem az anyagi helyzete nem tette ezt lehetővé. Így csak fennhordta az orrát, és úgy tett, mintha a hőn áhított réteghez tartozna. Úgy tartotta, azzal tudja az ő felsőbbrendűségére felhívni a figyelmet, ha mindenkit ócsárol. A szája emiatt szinte mindig kicsit lefittyedt, bogár szemei pedig állandó figyelőállásban voltak. Fürkészte a beszélgetőtársat, hogy mielőbb kiderüljön, mi a hibája, gyengesége, amire majd mások figyelmét fel kell hívnia.
Minden második szava a borzasztó volt, amit inkább úgy mondott: brzaszó. Affektálva beszélt, hogy senkinek se legyen kétsége afelől, hogy ő felsőbb osztálybeli. Ha egy társaságban megjelent, általában hallgatott. Amikor azonban valaki terítékre került, szót kért, és két-három rövid mondatban összefoglalta, hogy az illető miért érdemtelen még arra is, hogy egyáltalán beszéljenek róla. Még a férjét is gyakran vette gúnyosan a szájára. Igaz, a saját családjáról sem tudott már másként beszélni.
Minden igyekezete ellenére azonban, jelenléte általában nem tűnt fel senkinek. Vera, Juci és Kató se vette Rozit soha komolyan. Látták, hogy furcsán viselkedik, de számukra nem jelentett ennél többet a különös hanghordozás, illetve fejtartás.
– Gyere, foglalj helyet – invitálta a kanapéra kedvesen a vendéget Juci. – Nagyon zaklatottnak tűnsz, baj van?
Rozi ingerülten fújt párat, majd belekezdett.
– Most értem haza a céges elvonulásról, és el kell mondanom, brzasztó volt! Én még ilyen szállodát nem láttam.
A három nő a „brzasztó” hallatán alig láthatóan összemosolygott.
– Volt egy szép, nagy kinti medencéjük, amelynek a szélére kiültünk a kolléganőkkel. Erre oda jött hozzám az egyik recepciós, és megkért, hogy ne köpködjük a dinnyemagot a vízbe. Hát, hogy mondhat ilyet valaki egy nagy multi alkalmazottainak?
És igen. Ez volt Rozi élete egyetlen snittben. A nő, aki kétségbeesetten küzd, hogy tartozzon valahová, miközben az általa képzelt ranglétra alacsonyabb fokán állók is tudják, neki a létra mellett jutott már csak hely, hiába próbál feljebb kapaszkodni.
A három nő egy rövid hallgatással jelezte, hogy együttérez, majd, amikor úgy gondolták, eleget áldoztak Rozi kis oltárán, Juci bele is csapott a maga egyszerű módján.
– Akkor most mi van?
– Az van – kezdte a felvilágosítást Rozi –, hogy ez a Mira felhívta Tast, és közölte, nem akar jönni a szülinapi bulira, mert Róbert nős, és a kislány szerint ez ízléstelen. 
Egyedül Rozi hívta Robikát Róbertnek, mert úgy gondolta, ha senkit sem becéz, azzal fennköltebb lesz a beszéde.
– Hát, mondjuk… – Kató nem rejtette véka alá a véleményét.
– Szerintem is gusztustalan ez az egész. Valami kis felkapaszkodni vágyó liba ez – morogta tovább Rozi.
Azt persze a többiek nem tudhatták, hogy Rozinak minden oka megvolt a felháborodásra a történet kapcsán. Őt ugyanis, hasonlóan hagyta el a férje. Összejött a titkárnőjével, majd otthagyta Rozit a két gyerekkel.
– Teljesen mindegy, ez nem a mi dolgunk – vágott közbe Vera. Unta Rozi kárálását és Kató akadékosodását. – Rá kell beszélni, hogy jöjjön. Meg kell neki mondani, hogy nem teheti tönkre azt, amit már olyan régóta szervezünk. Rá kell pirítani és kész!
Vera arca egészen kipirult az izgalomtól.
– Ja – tette hozzá tartalmas véleményét Juci is. – Amúgy is, örüljön, hogy meghívtuk. Te, Rozi, te találkoztál már ezzel a nőcskével?
– Persze – vágta rá Rozi fölényesen. – Néhány napja Tassal összefutottunk vele, hogy megbeszéljük a tortát, meg a helyszínt, erre ma délelőtt nyivákolva hívta Tast, hogy mégsem akarja, mert, hogy ő nem hozhatja ilyen helyzetbe Róbertet az egész családja előtt.
– És milyen? – kérdezték szinte egyszerre a többiek.
– Semmilyen. Egy jellegtelen kiscsaj. Alig szólalt meg, pedig állítólag diplomás, de nekem nem tűnt úgy, mint aki olyan okos lenne.
Rozi élvezettel szidta a diplomásokat, főleg azért, mert neki nem volt végzettsége. Pár tanfolyamot elvégzett, amelyet a munkahelye biztosított, de fájó pont volt az életében, hogy nem járt egyetemre.
– Jó csaj? – Jucit a legkevésbé sem érdekelte, hogy Robika szeretője tanult ember vagy sem.
– Nem. Szerintem nem. Teljesen átlagos, olyan igazi szürke egér, akit észre se vesz az ember.
– Jó, engem nem érdekel – Vera felkapta a telefonját, kikereste a nevet és a füléhez tartotta.
A másik három csodálkozva nézte.
– Csókolom Bogi mama, Vera vagyok, Pityu felesége – hangja negédes, hízelgő volt. – Csak szeretném tudni, jönnek-e akkor a bulira.
Amíg a másik fél beszélt, Vera fontoskodóan hümmögött, időnként nevetgélt.
– Ó, a torta miatt ne aggódjon Bogi mama, azt hozza Robika barátnője. Ó, huppsz!
Feltehetőleg értetlenkedés következhetett a vonal túlsó végén.
– Bocsánat Bogi mama, nem tudtam, hogy Robika még nem mesélt még az új barátnőjéről. Úgy tudom, válik Bíborkától, de mindegy, én nem szeretnék bekavarni. Nem is mondtam semmit, jó? Felejtsük el, Robika majd mondja, hogy mi a helyzet, ha szeretné. Mirának hívják egyébként, huszonnyolc éves, küldjek róla képet?
A szobában mindenki visszatartotta a lélegzetét a merész húzáson. Robika anyját egyikük se merte volna felhívni, főleg nem azért, hogy elárulja, a fia harmadik házassága is zátonyra futott. Vera letette a telefont, és elégedetten nézett a döbbent arcú barátnőire.
– Ennyi. El van intézve, most már tudja a család, jöhet a bulira. Majd én a kezembe veszem innentől.