Valamelyik reggel már megint úgy indult a nap abban a bizonyos frusztráció kiengedős csoportban, hogy: ugye, aki diplomás...
Itt általában a hölgy zárójelben finoman megjegyzi, neki több is van, azért bátorkodik csak erre-arra felhívni a figyelmet.

Elvégeztem egy jó nevű egyetemet, pár ilyen-olyan OKJ-s képzést, mert az elsőt támogatták a szüleim, a többit pedig az aktuális munkahelyeim, így könnyű dolgom volt. Nincs irritálóbb, amikor valaki ezekkel a színes borítós könyvecskékkel henceg. Pénz, fenék, türelem, akarat kérdése, semmilyen szuperképesség nem kell a megszerzésükhöz. Időnként elfelejtjük, hogy általában döntés kérdése, megyünk-e tovább egy bizonyos úton. Azt, hogy sokunknak egyszerűen nincs lehetősége tovább tanulni, már meg sem említem.
Diplomával kérkedni pont akkora taplóság, mint az anyasággal. Akinek nincs gyereke, az egy önző, lusta, karrierista dög, aki nem tesz semmit azért, hogy fennmaradjon a magyar nép. Olyan, hogy valakinek nem lehet, és emiatt mondjuk egy életen át szenved, nincs. Ha nekem van, te is meg tudtad volna oldani. Ennyire egyszerű.

Aztán ott van a másik oldal is, akik szerint a diplomások béna lúzerek. Aki mindenhez hülye, az menekül az iskolapadba. Na, de majd jól meg is bosszulja magát az élet, hiszen őket az autószerelőnél átverik, egy villanykörtét se tudnak kicserélni, és az internet népe szanaszét szívatja őket, amiért se kapálni, se nokedlit szaggatni nem tanultak meg. Utóbbi képességeket ugyanis csak azok sajátíthatták el természetesen, akik nem az iskolában lopják a napot.
Ahogy lenézi a diplomás a papír nélkülit, úgy ócsárolja "az élet iskoláját" megjárt a puhány tanultat.

Szerencsére azt hiszem, a közös halmazban élők nagyobb számban vannak, mint azok, akik a két szélen rázzák az öklüket. A baj csak az, hogy pont ezek az egymásra vicsorgók szabadulnak rá az internetre, és részegülnek meg attól, hogy gyakorlatilag következmény nélkül (hiszik ők) eshetnek neki bárkinek.