Az osztálykép nagyon nehezen készült el, cserébe pont olyan ronda is lett. Az udvar hátsó részében, a nagy kapu előtt fotózták le az ötödik a osztályt. Nappal szemben természetesen, mert úgy az igazi, ha mindenki hunyorog. Így még annak is vigyorra húzódott a szája, aki esetleg Depeche Mode rajongó lévén úgy döntött, aznap inkább szigorú tekintettel néz a kamerába. Egyedül Sárika nem mosolygott. Neki nem lehetett, pedig mit nem adott volna érte, hogy úgy mosolyoghasson, nevethessen felszabadultan, nyitott szájjal, ahogy mindenki azt hiszi, természetes. De összevissza álló fogsorral még mosolyogni sem szabad, nevetni meg aztán pláne. Azt csak otthon, akkor is eltakart szájjal. Sárika megsimogatta az ingét. Az legalább szép. Sötétkék, apró gyöngyökkel díszített. Ezt még senki se hordta előtte. Sőt, ez Németországból jött. A kislány gyorsan lazított a copfján, hogy még jobban hasonlítson a nyolcadikos Zitára. Mert Zita olyan gyönyörű! Hófehér bőre és szinte fehér a haja is. Világos kék szemével olyan, mint egy igazi Barbie baba. Azt képzelte, ha ő is olyan lazán fogja össze a haját, ahogy a nagylány, ő is pont olyan szép lesz. Zita is énekkaros volt, és olyan szép hanggal áldotta meg az ég, hogy Sárikának belesajdult a szíve, ha lány szólót énekelt. Zitáék akkoriban költöztek a városba, és nemcsak a fiúk szívét ejtette rabul, de Sárika is rajongott a szépséges, nevetős lányért.

– Milyen jó pasi lesz ez a Karesz – mondta Sárika nővére, amikor meglátta a remekművet. – Milyen szép szemei vannak! Figyeld meg, egyszer még nagyon jóképű srác lesz belőle!
Ezt úgy mondta, mintha hetedikes létére már látott volna ilyen óriási átalakulást. Karesz nem volt jó pasi. Ráadásul, valami különös okból kifolyólag Sárika tetszett neki. Ezt le se tagadhatta, mert az osztálydiszkóban olyan szorosan ölelte magához Sárikát a November Rain-re, hogy összegyűrődött a fiú füle, ahogy a kislány arcához nyomta az övét. Karesz abban az évben csatlakozott az ötödikesekhez. Senki nem tudott róla semmit, csak azt, hogy az anyukája orvos, elváltak a szülei, és van egy lány ikertestvére.

Karesz viszonzatlan szerelme egy idő után haragba, majd utálatba fordult, és igyekezett megkeseríteni Sárika napjait. A lánynak azonban szerencséje volt, mert hatodik után lehetőségük adódott felvételizni az akkor induló hatosztályos gimnáziumba. Karesz alig várta, hogy gimis lehessen, Sárika pedig azt, hogy megszabaduljon az undok fiútól.
Senki se számított rá, hogy Karesz marad végül az osztályban, Sárika pedig akarata ellenére gimnazista lesz. Arra meg pláne nem, hogy két évvel később, miután Karesz elballagott a nyolcadikból, Sárika beleszeret a hosszú, göndör hajú, kisportolt testű kamaszba. Úgy körülbelül tíz évre.

Augusztus végén történt. Sárika a piros, teniszütő mintás sporttáskából pakolta elő a strandplédet a gyerekmedence mellett. Ez a hely ideális volt abból a szempontból, hogy közel volt a nagymedence, a mosdó és a kijárat. A menők a sajtmedence körül táboroztak, Sárika és a nővére pedig a legkevésbé se voltak menők. Nem is volt más lehetőségük, mint szépen elvegyülni az idősek, illetve a kisgyerekesek között.
Csak hátulról látta a hosszú, göndör fürtöket és a sötétkék fürdőnadrágot viselő izmos fiút. Annak ellenére, hogy nem tudta, Karesz haja megnőtt abban a két évben, amíg nem látta, tudta, kinek a háta láttán gyökerezett földbe a lába. Egyetlen pillanat elég volt, hogy Sárika jó hosszú időre a fiú szemének, mosolyának, vattapuha fürtjeinek rabja legyen. Karesz ráadásul megérezte a lány tekintetét. Hátra fordult, és belemosolygott Sárika lelkébe.

Négy csodálatos év következett Sárika számára. Soha nem volt beteg, egyetlen napot se hiányzott szinte. A vakbélműtétje után is egy héttel már iskolában volt. Minden nap látnia kellett Kareszt. Sárikának mindig volt fiúja, Karesznak pedig mindig volt barátnője. Miután Sárika csúnyának, bénának látta magát, így számára ez volt a természetes. Karesz a legjobbat érdemelte, és Marica vagy Jutka olyan szép lányok voltak, akikkel ő nem érhetett fel. Sárika csak a feltétlen szeretetet tudta a fiúnak adni és azt a rajongást, ami az ártatlan ábrándozásból szép lassan olthatatlan szexuális vággyá alakult. Amíg a lány a gimi elején a szájra pusziról is alig mert fantáziálni, a német szóbeli érettségin, a tétel kidolgozása alatt csak arra tudott gondolni, mennyire szeretné letépni Karesz ruháit, és a drága szülei házának minden egyes pontján szeretkezni vele kifulladásig.

A fiú nem is tudta, hogy az érintései, ölelései, könnyű puszijai milyen tomboló érzelmeket váltanak ki abból a lányból, akiről mindenki azt hitte, nem is tud szeretni. Sárikának nem is kellett látnia Kareszt ahhoz, hogy tudja, a fiú felért arra az emeletre, belépett abba a terembe, vagy megérkezett az ebédlőbe. Úgy érezte őt, mint egy testrészt. És azt, ahogy egyszer Karesz tehetetlenségében, a biológia előadó előtti ruhatár falának szorította a lányt, Sárika soha nem tudta elfelejteni. Az első, és az utolsó lehetőséget arra, hogy beteljesüljön az a vágy, ami akkorra már szétfeszítette a tizennyolc éves lányt. Végül be kellett érnie azzal, hogy az érettségi banketten hozzábújjon, majd az azt követő bulin a városi diszkóban baráti puszik sorát kapja az ittas fiútól.

Az évek teltek, a kapcsolatok jöttek-mentek, de a Karesz utáni vágy nem akart múlni.

Sárika legnagyobb meglepetésére meghívót kapott az általános iskolai osztálytalálkozóra. Remegő térddel lépett be az étterembe, ahol tudta, Karesz is ott van már. De Karesz soha nem tudta megbocsátani, hogy Sárika alkalmatlan volt az érzelmei kimutatására. A kemény szavakat, durva megjegyzéseket, amiket a lány azon az estén kapott, csak egy üveg vodka és Peti tudta orvosolni. A lány szerencséjére Peti lelkiismeretes volt, és minden alkalommal, amikor Sárika hazament az egyetemről, újra és újra megvigasztalta.

Újabb évek kellettek ahhoz, hogy Sárika végleg elengedje Kareszt. Amikor pedig egy bulizós estén összefutottak a kedvenc szórakozóhelyükön, a lány már könnyedén el tudta játszani, hogy észre se veszi a fiút, aki a barátnőjével érkezett. Sárika igyekezett jól érezni magát, és kizárni a puha fürtöket, a mesés szemeket, és az érintést, amely örökre a bőrébe égett. A lány könnyed léptekkel sétált el a fiú mellett, aki a könyökével az ajtófélfának lökte, hogy felhívja magára a figyelmet. Sárika úgy tett, mintha fel sem kenődött volna a keretre. Ahogy az utca végére ért, a lánynak muszáj volt megállnia. Elöntötte az eufória. Ezek szerint Karesz is szerette. Alig várta, hogy végre Petihez érjen, és levezethesse a benne feszülő indulatokat.