– Van egy ismerősöm, akinek nagyon tetszel. Én nem bírom a srácot elviselni, de szerintem ti nagyon összeillenétek – Évi feltehetőleg komolyan is gondolta, amit mondott. – Lesz egy kis összejövetel nála a hétvégén. Nem buli, inkább egy társasozós, beszélgetős délután. Én már mondtam neki, hogy viszlek téged is.
Olginak nem maradt sok választása. Évi már eldöntötte, hogy összeismerteti barátnőjét a kollégájával. Olgi még egyetemre járt, negyedéves éves volt. Sok reményt nem fűzött a vakrandihoz, de azért belement. Szeretett társasozni.
Évi sajnos tévedett annyiban, hogy elsősorban nem játszani jöttek össze a fiatalok, hanem a házigazda születésnapját ünnepelni. Olgi majd elsüllyedt a szégyentől, hogy üres kézzel állított be Imi, a földrajz tanár bulijára. Az sem vigasztalta, hogy Évi is rosszul érezte magát, ugyanis csak ők ketten nem vittek semmit az ünnepeltnek. Ráadásul Imi és Olgi már látásból ismerték egymást. A lány nem bánta, hogy a helyes, mosolygós fiatalember az, akivel össze akarják boronálni. Gimnazista korukban már felfigyelt a fiú szép arcára, közvetlen, kedves stílusára.
A buli, a kínos kezdés ellenére, nem is alakulhatott volna jobban. A levegő csak úgy vibrált a két fiatal között. Sőt, Imi, amikor kikísérte a lányokat, már másnapra randit kért Olgitól.
A lány alig várta, hogy kettesben lehessen a szőke, kék szemű, formás testű fiúval. Persze, azt azonnal látta, hogy vissza kell fognia magát, ha nem akarja elijeszteni a tanár urat. Olgi ugyanis heves természetű lány volt. Nem szeretett várni, és ha megtetszett neki valaki, a lassú, óvatos tempó szóba se jöhetett. Azonnal tudni akarta, hogy valóban passzolnak-e egymáshoz az illetővel minden téren. Imi más volt. Földrajz tanár. Komoly, kimért, óvatos. Olgi pedig szenvedélyes, vad, fékezhetetlen. A fiút izgatta a lány izgalmas kisugárzása, a lányt izgatta a fiú sejtelmes visszafogottsága.
Az első randi a március tizenötödikei fáklyás felvonulás volt. Imi 38 fokos lázzal érkezett, és folyamatosan rázta a hideg. Olgi nagyon sajnálta a láthatóan szenvedő fiút, és meghatódott, hogy még így se mondta le a találkozót. A lánynak jól esett, hogy Imi ennyire szerette volna látni.
Olgi egyetlen dolog miatt aggódott csak, mint minden kapcsolat elején: a ki fizet, hogy fizet dolgon. Ez a lány számára mindig kínos volt. Egyetemistaként nem várta el senkitől, hogy meghívja, akár csak egy italra is, főleg, hogy keményen dolgozott, így mindig volt pénze. Imivel szerencséje volt. Amikor az első alkalommal ültek be egy kávézóba, a földrajz tanár a fizetés előtt könnyedén tette fel Olginak a kérdést:
– Van egy ötszázasod?
Olgi megkönnyebbült. Számára ez volt a tökéletes megoldás.
Egy idő után azonban az ötszázasok csak úgy repkedtek. Miután a beetetési időszaknak vége lett, Olginak alkalmanként legalább kettőt kellett adnia, akkor is, ha csak vizet ivott. Egyik ilyen alkalommal Imi nagyon büszkén jött ki a kerthelyiségből fizetés után. Elmondása szerint a pincér meglepődött, milyen gáláns borravalót adott neki. Mármint az Olgitól beszedett adóból, mert fogyasztása aznap épp nem volt. Feltehetőleg vele töltött idő adót vetett ki az egyetemista lányra.
Egy napsütéses délután Imi arra kérte Olgit, hogy tollasozzon a kisöccsével, mert aznap a fiatal tanár volt a soros, hogy vigyázzon a kisfiúra. A lánynak nem volt választása, ütőt ragadott, Imi pedig hálából leült közéjük és Shakespeare-t olvasott fel. A huszadik századi barátnőjének és az ötéves kisgyereknek.
Olgi lassan kezdte elveszíteni a türelmét, hogy a legintimebb érintkezés a homlokpuszi volt. Az eleinte izgalmas tartózkodás frusztráló tényezővé vált. A lány úgy érezte, hogy a fiú csak a költségein akar spórolni. Ezért is lepődött meg, amikor Imi váratlanul bejelentette, hogy befizette mindkettőjüket egy kétnapos kirándulásra a tantestülettel. Olgi nem hitt a fülének. Nem értette, hogy minek akar a fiú egy szobában két éjszakát is eltölteni vele. Azt meg végképp nem tudta megfejteni, hogy őt miért nem kérdezte meg, van-e egyáltalán kedve hozzá. Imi azonban nem azért vette zokon, hogy a lány nem tart vele, mert annyira várta, végre közelebb kerülhessen hozzá, hanem mert attól félt, nem kapja vissza a befizetett előleget. Imi csalódott arca láttán Olgi azonnal tudta, mit kell tennie. Homlokon csókolta a fiút, sőt, hogy az érezze a törődést, még hátba is veregette, mielőtt becsukta maga mögött a kaput.