Krisztina még sosem volt kézműves táborban. Elsősorban azért, mert nem sok kézügyességgel áldotta meg az élet. Miután a szülei elutaztak egy hétre, sok választása nem volt. Mennie kellett, hiszen tizennégy évesen nem maradhatott otthon egyedül, de nem is mert volna, mert rettegett a sötétben. A sátorban is félt, de azt már nem merte senkinek bevallani, és osztozni se akart mással a szűk helyen, így az, hogy valaki betársuljon hozzá, szóba se jöhetett.
A kézműves feladatoknál roppant kellemetlenül érezte magát. Ő volt messze a legügyetlenebb. Szerencséjére a szabad foglalkozások ideje alatt páran mindig kártyázni ültek össze. Krisztina imádott mindenféle kártyajátékot, nagyon ügyes is volt bennük, a versenyzés pedig a lételeme volt. Kipirult, felélénkült már akkor, amikor a kezébe vette a lapokat. Szinte mindig nyert, és örömmámorban úszott tőle.
A tábor többi lány lakója is előszeretettel versenyzett, csak ők Gábor, az egyik szervező tizenhat éves fiának a figyelméért. Krisztina abból a küzdelemből kimaradt. Túl sok volt a jelentkező, Gábor pedig annyira nem keltette fel az érdeklődését. Így ő azt is megúszta, hogy a lányok a viaskodás hevében esetleg őt is kellemetlen helyzetbe hozzák. Ugyanis az ádáz küzdelemben nem voltak játékszabályok. A megszégyenítés pedig az egyik legkedveltebb fegyver volt az ellenség hatástalanítására, de legalábbis egy rövid pihenőre kényszerítésére. A fiú élvezte a lányok rajongását, és a tényt, hogy a tábor legjobb pasijának kiáltották ki.
Krisztinát csak annyira érdekelte Gábor, hogy szintén ügyes játékos volt, akivel szemben izgalmas volt nyerni.

Gáboron kívül még Márknak és Eriknek, a tábori rádiót üzemeltető testvérpárnak jutott a népszerűségből, hiszen a fiatalok folyamatosan ostromolták őket a kívánságaikkal. A lányok sejtelmes üzeneteket küldtek, és próbálták eltalálni Gábor zenei ízlését.

Krisztina nem hitt a fülének, amikor meghallotta a nevét a rádióban. Éppen a főépület tornácának lépcsőjén indult volna le, hogy a sátrába húzódjon egy ebéd utáni szunyókálásra, amikor rádöbbent, neki küldtek zeneszámot. Nem is akármilyet. A hátborzongatóan nyálas hangtól kirázta a hideg. A negédes dalszöveg a tüzelő testű főhősről, aki mindenféle mocskos gondolattal a fejében közeledik a békésen alvó szerelméhez, volt az oka annak, hogy Krisztina mindig elkapcsolta otthon a rádiót, ha meghallotta.
A lány akkor lepődött csak meg igazán, amikor észrevette, hogy a tornácon ott van Gábor is, és egy műanyag székén üldögélve sejtelmesen őt nézte. A fiú, ahogy elkapta Krisztina pillantását, rákacsintott, hogy a döbbent lánynak ne lehessen kétsége afelől, ő a feladó.
Krisztina remélte, hogy Gábor se tüzelő testtel, se egészséges hővel nem álmodozik semmiféle összebújósdiról, mert akkor kénytelen lenne a fiút kupán vágni egy sátorcölöppel.
A lánynak ráadásul nem volt rutinja az ilyesmiben, így teljesen tanácstalan volt, hogyan viselkedjen. Mit illik egy ilyen helyzetben tenni? Ott kell maradni a szám végéig? És, ha igen, akkor mégis mit kezdjen magával a lépcső legfelső fokán? Amíg tart a borzalmas zene, addig nézze ő is a hunyorgó fiút? Vagy állhat lehajtott fejjel is akár? Esetleg próbáljon meg elosonni onnan? Ráadásul a kappanhangú énekes nem elégedett meg egy két perces nótával, négy teljes percen át ecsetelte, hogy akkor is üzekedni akar a nőcivel, ha az már az igazak álmát alussza.
Krisztina kínjában ringatózni kezdett a dallamra, és le-föl lépkedett a legfelső két lépcsőfokon. Időnként sután rámosolygott Gáborra, aki újra és újra rákacsintott. Az a négy perc hosszabbnak tűnt a lánynak, mint az egész táborozás. Amikor vége lett, megkönnyebbülten, de szapora léptekkel indult el végre a sátra felé.
Óriási szerencséje volt Krisztinának, hogy Gábor a vallomását az utolsó napra időzítette. Sok kínos perctől kímélte meg a fiú, még ha nem is tudatosan tette.

Krisztina, egy ilyen romantikus vallomás után, természetesen nem tehette meg, hogy elutasítsa a fiú közeledését. Pláne úgy, hogy el sem indult a versenyen, mégis övé lett a fődíj. Ez egy olyan diadal volt, amit meg kellett élnie, noha sok kedve nem volt hozzá. Gábor és ő más világban éltek, és egyetlen közös pontjuk sem akadt a kártyán kívül. Krisztina végül azzal győzte meg magát, hogy a győzelem okozta eufória ideig-óráig pont annyira megrészegítő érzés, mint a szerelem.