A kollégiumi napokat minden évben tavasszal rendezték meg, hogy még a betonon fetrengő, erősen ittas diákok se fagyjanak halálra, ha esetleg a szabadban nyomná el őket az álom.
Timi számára, abban az évben nem volt tökéletes az időpont, mert minden nap dolgoznia kellett, így túl nagy bulit nem mert csapni. De, amikor egyik délután meghallotta, hogy a szomszéd szobában lakó srácok egy olyan fiúval beszélgetnek a bulisátorban, aki fejből nyomta (akárcsak ők) a méltán elhíresült telefonbeszélgetést az idegenvezető és a tudakozó diszpécsere között, egyből kedvet kapott egy kis iszogatós beszélgetéshez. Csabi, Zoli, Nándi és az idegen fiú egymást túlkiabálva idézték a cifra káromkodásokat és vicces szófordulatokat, amik elhagyták az idegenvezető hölgy (mert hölgy volt, mint utóbb kiderült, csak a hangja volt meglepően férfias) ajkait. Amikor Timi az asztalukhoz ért, az ismeretlen épp a lányra nézve ejtette ki a leghíresebb szavakat: te lóf@szjóska, te senki!
Timi azonnal kezet nyújtott a srácnak.
– Szia Lóf@sz Jóska, én Timi vagyok!
Ilyen kezdet után borítékolni lehetett a befejezést.
Még három óra se volt, de hangulat máris a tetőfokára hágott. Timi élvezte, hogy ezek közül a fiúk közül senki sem várja el, hogy nőcis legyen. Nem kellett megjátszania magát. Önfeledten szórakozhatott smink, szexi ruha és álarc nélkül. Sőt, még melltartóval se kínozta magát általában, ha csak maguk között voltak.
Lassan csatlakozott a hangos társasághoz a A3 szint többi lakója is. Ők is mind annál az asztalnál foglaltak helyett, ahol Timi és a négy fiú beszélgetett, nevetett megállás nélkül. Lóf@sz Jóska humora kifogástalan volt. Könnyű, gyors, spontán. A lánynak potyogott a könnye a kacagástól, ráadásul a gazdaságos kiszerelésű alkoholos italok is gyorsan fogytak. Mire a szintek közötti vetélkedő elkezdődött, Timi már tudta, másnap rendkívül nehéz lesz a létezés.
Mivel Jóska a másik szárny lakója volt, nem erősíthette az A3 csapatát, de Timi jókedvét annál inkább. A lány imádott nevetni. Jóskával túlharsogták a sátrat, és semmi nem érdekelte őket egymáson kívül. Pedig lett volna mit látniuk. A pizzazabálós, sörivós verseny sugárbahányós nyertesét például, vagy azt a szinttársukat, aki arról volt híres (önmaga szerint), hogy sorra kapta meg a jobbnál jobb csajokat, mégis azt kiabálja: Csabi, smároljunk már, tök jó poén lenne!
Persze, így lemaradtak arról a rövid pillanatról is, amikor is e mondat hallatán az asztaltársaság szeme tágra nyílt a döbbenettől, majd összeszűkült a felismeréstől. Tomi, a dugós fiú titka egy csapásra napvilágra került, még akkor is, ha ő hitte, hogy mindenki poénra venné, ha ő Csabival csókolózna. Csakhogy Csabi, a volt katonatiszt, olyan jól sikerült srác volt, hogy bármilyen lányt megkaphatott, és meg is kapott. Még a „poén” kedvéért se volt hajlandó fiúkkal smárolni. Tominak szerencséje volt, hogy Timi nem hallotta meg a javaslatot, és kizárólag Lóf@sz Jóskára koncentrált. Regi, Tomi volt barátnője viszont meredten nézett maga elé, és csak remélhette, a fiú nem vállalja fel addig szexuális beállítottságát, amíg mindketten ugyanabban a kollégiumban laknak.

Timi hitt az egyéjszakás kalandok létjogosultságában, de azért volt egy szabály: csak olyannal, akit legalább látásból ismer, és nem kell attól félnie, hogy meglép a pénztárcájával.
Jóskát nem ismerte, de elfogadta ajánlólevélnek azt, hogy a barátai barátja. Igaz, fél füllel hallotta, amint Zoli tiltakozik a románc ellen, de már későn. Ugyanakkor jól esett neki a törődés, amit a szobaszomszéd tanúsított iránta. Akkor még nem tudta, ez mindössze azt jelentette, ő szeretett  volna Jóska helyében lenni.
Hitte, Zoli csak úgy, önzetlenül szereti, a legjobbat akarja neki, és feltehetőleg Lóf@sz Jóska nem tartozott a legjobbak közé.
Hamarosan rá kellett jönnie, hogy tényleg nem. A nagy mennyiségű, olcsó alkohol valószínűleg csak rontott a helyzeten.

Timi másnap reggel alig mert oldalra nézni. Hallotta, hogy valaki szuszog mellette, de nem tudta felidézni az illető arcvonásait. Azt tudta, a személyi igazolványában feltehetőleg nem Lóf@sz Jóska áll, de csak ennyiben volt biztos.
Öltözni kezdett, hogy időben elérje a a buszát. Főzött egy kávét is magának, és remélte, az idegen nem akar majd közös reggelit. Mire elkészült, a fiú felébredt. Nem szólt semmit, csak lassan öltözni kezdett. Timi is csendben maradt, érdeklődve nézte a szedelőzködő srácot.
– Ugye, azért nem hiszed, hogy tényleg Lóf@sz Jóskának hívnak?
Timi egy darabig hallgatott.
– Nem. De azt sem, hogy valaha képes leszek más nevet társítani hozzád.
– Azt sejtettem. Szia Timi, vigyázz magadra!