Boldog névnapom alkalmából izgatottan mentem fodrászhoz reggel 8:30-ra. Ez a harmadik alkalom, hogy időpontot kértem a hölgytől. Először nem volt kedve, mert pont elég pesti, illetve külföldi vendége volt (vagy mit tudom én, de nyaralószezon volt). Ősszel aztán beajánlott hozzá a barátnőm, így már kedvesen fogadott. Pár nappal az időpont előtt azonban felhívott, hogy karanténba kellett vonulnia az egész ovis csoportnak, így nem tudok menni mégse. Megbeszéltünk egy újabb alkalmat, mert már nagyon elszánt voltam, hogy rendbe tetessem a fejemet. Direkt nem szerveztem magamnak kapálás órákat se a hét második felére, hogy a szép, friss frizurámat már ne izzadjam össze. Na, de ma! Ott álltam gombóccal a torkomban, hogy valami újat, valami izgalmasat szeretnék végre. És csak vártam. Hívtam. Vártam. Hívtam. Végül bementem a szalonnal szomszédos boltba, hogy biztosan jó helyen járok-e.

– Ja, a feleségem rosszul van, és nem hiszem, hogy lejön.
– Értem, csak nekem nem szólt senki.
– Ja. Nem tudta a számodat. (Múlt héten még tudta.) Felhívhatom, ha akarod, de úgyse jön le.
– Köszönöm, nincs jelentősége.

(Ezt most csak azért bátorkodtam leírni, mert az gondolom, ha valami nagy baj történt volna, a kedves férj se nyitott volna ki aznap...)

Piszok rosszul esett, hogy még azt se mondták, bocs. Persze, ha az embernek kisebb baja is nagyobb annál, hogy az ügyfele lelkivilága érdekelje, elfogadom. De, talán, egy "elnézést" azért nem lett volna olyan megerőltető. Neki az volt a problémája, nekem meg ez. 

Még el se értem a kocsimig, Detti barátnőm máris ott termett, hogy kompenzáljon. Elvitt magával ügyintézni, sőt, még egy igazán finom kávét is ihattam egy mesés helyen.  

De, azért tudjuk, ha egy nap elromlik, az már általában úgy is marad. Délután a városban kellett elintéznem pár halaszthatatlan ügyet. Épp kanyarodtam jobbra, amikor szemből, egy nagy ívben balra kanyarodó fickó bevágott elém. Mérgemben rá is dudáltam. Hát, mit képzel? Nagyív-kisív ennyire nem megy? Hülye paraszt!

Odaértem a tett színhelyére. Amikor beléptem a teljesen átalakított helyiségbe, és teljesen összezavarodtam, arra a kérdésre, hogy miben segíthetnek, csak azt tudtam mondani:
–Van a könyvtárnál a jobbra kanyarodó sáv végén elsőbbségadás tábla? Ledudáltam egy fickót, és attól tartok neki volt elsőbbsége.

Nyilván volt.

Amíg pedig a gyerekeket vártam az iskola előtt felhívtam egy férfit, amiért rosszul állította ki a pályázathoz az igazolást. Amikor bizonygatta, hogy minden benne van, és az általam hiányolt szöveget pedig látja a másik oldalon, ledöbbentem.

– Miért, ez kétoldalas?

Zárásként felhívtam a szülővárosom művelődési házát, hogy a jövő heti KÖZMŰVES tanfolyamról informálódjak.

A kocsim szerint az előbb 20 fok volt, szerintem nincs min csodálkozni.

Töltöttem egy pohár rozét, és ha bejöttek, Monopolyzni fogok a gyerekekkel. Most simán szarrá vernek.