2020. dec 07.

Szemfüles Télapó

írta: Falusi Élet
Szemfüles Télapó

Télapónak aznap reggel igen korán kellett kelnie. A manók szigorúak voltak, és már fél nyolcra elrendelték a készülődés megkezdését. Arra senki se gondolt, hogy szegény Télapónak hosszú, nehéz hete volt, látástól vakulásig húzta az igát a rénszarvas telepen. Télanyó és a kis Télcsimoták szorgosan dolgoztak a manók keze alá, hogy mielőbb elkészüljenek a szán feldíszítésével, és a zsák összekészítésével. A lázas munka meghozta gyümölcsét, és Télapó időben csaphatott a rénszarvasok közé. Csilingelve indult el a varázslatos szán a sok izgatott kisgyermekhez.

Télanyó sebtében megreggeliztette a kis trónörökösöket, azután siettek is, hogy Télapót hosszú útjának egyes állomásain meglepjék. Télanyó szigorúan intette a csimotákat, hogy eszükbe ne jusson télapunak szólítani a Mikulást, nehogy elszomorítsák a többi gyereket, akik nem élhetnek egy háztartásban a piros ruhással.

A falu gyerkőcei vidáman szaladtak Télapó elé szüleik kíséretében, sokan még ajándékkal is kedveskedtek az öregúrnak. Télapó szíve csordultig telt a sok szeretettel, amit ezen a napon kapott.

Az egyik állomáson, ahol Télapó leszállt a szánról, Télanyó is felbukkant. Diszkréten behúzódott az anyukák és apukák sorfala mögé, nehogy megzavarja az urát a munkában. A legnagyobb meglepetésére azonban Télapó egy óvatlan pillanatban mellette termett és egyetlen szuszra elhadarta: hozd ide a kocsit, és tedd be azt a szörfdeszkát, amire rá van írva, hogy ingyen elvihető!

Télanyó nem akart hinni a fülének, megijedt, hogy Télapó túlpörgött az adrenalintól. Ám, amikor a kicsinyei is rángatni kezdték a kabátja ujját, hogy Télapu üzeni, álljon át a kocsival a garázssor elé, és tuszkolja be a csomagtartóba a szörfdeszkát, elbizonytalanodott, és elballagott az autóért. Igaz, a kis rosszcsontok arra már nem emlékeztek, hol van pontosan a szajré. Télanyu nekilátott hát, hogy addig kanyarogjon erre-arra, amíg meg nem találja azt a szörfdeszkát.

Meg is találta. Azt a hatalmas dögöt, ami legalább kétszer akkora volt, mint a csomagtartó. Fogta hát a három gyereket, és utasította őket, hogy emeljék ők is. Szuszogva, lihegve be is tuszkolták a félelmetes méretű jószágot, nagyjából egyharmadáig, amikor biztossá vált, hogy annál jobban nem fér be. Kivenni legalább ugyanakkora erőfeszítés volt. Sebaj, Télanyu megnyugodhatott, hogy az a gigantikus akármi nem fog az udvar közepén éktelenkedni. Máshol ugyanis el se férne. Bár Télnagyanyó szerint a háztetőre rögzítve még talán. Hazaúton még elnevetgéltek a Télgyerekekkel azon, hogy milyen mókás lenne, ha Télapó a szánjára erősített szörfdeszkával térne haza, amin ráadásul ott díszeleg a nagy kék felirat: "INGYEN ELVIHETŐ!"

Amikor azonban Télapó a szánjára erősített szörfdeszkával tért haza, amin ott díszelgett a nagy kék felirat: "INGYEN ELVIHETŐ!", Télanyó kis híján a pálinkás üveghez nyúlt.

image_6483441.JPG

Szólj hozzá