Lezárult egy korszak ismét. Egy része már véglegesen, néhány dolog még folyamatban. El is vitte a fókuszt rendesen, sőt, most újra keresgélem a helyemet a világban.

A legnagyobb változást az hozta, hogy kiszálltam a terepjáróból, és beültem egy személyautóba. Igaz, azt gyorsan tisztáztam a kereskedővel, hogy az általa árult suvok közül a legnagyobb kell. Olyan drasztikusan azért nem tudok váltani. Az autó elvárt tulajdonságainak fontossági sorrendje az alábbi volt:

1. automata

2. suv

3. legyen olyan piros, hogy kiégjen a retinám, ha ránézek.

4. négykerék meghajtás.

Az utóbbit teljesen fölöslegesnek találta az úriember, hiszen ezekben az autókban már annyi minden van, ami pótolja a négykerék meghajtást. Ráadásul, egy személyautónál nem is indokolt. Jó. Beleegyeztem, azzal a kikötéssel, hogy az automata retinaégetőből nem engedek. A kifejezést egyébként Detti barátnőm találta ki, és azóta már a szalon is átvette. Igaz, az egész autócserét neki köszönhetem, mert ha ő nincs, szerintem még mindig azon szorongok, hogy ha nem lépem meg időben, leesik a régi kocsim ára, aztán nézhetem magam, ha be akarom számíttatni. Részemről egy hirdetés-eladás mizéria szóba se jöhetett. Nekem ne járjon a nyakamra a sok szájhúzogatós, beszólogatós, nőknek okoskodós férfiállat.

Eleinte a kereskedő se volt hajlandó komolyan venni, ám amikor megjelentem nála azzal a szándékkal, hogy még azon a héten haza akarom vinni az újat, kénytelen volt. Szerencsére, az autó, amelyiktől leginkább szabadulni akart, minden elvárásnak megfelelt. Sőt, négykerekes.

Hála az égnek, Detti el is kísért az átvételre, mert nyolc órát levezetni úgy, hogy az izgalomtól már aludni se tudtam, egyedül veszélyes lett volna.

Arról nem beszélve, hogy még az odafelé vezető úton elérkezett az a történelmi pillanat, amitől mindig is tartottam. Elütöttem egy állatot. Egészen konkrétan egy fácán kakast. Amióta vezetek, apukám folyamatosan sulykolta belém, hogy kormányt soha nem rántunk félre. Amikor már biztos volt, hogy az a szerencsétlen nem megy onnan sehová, én pedig száztízzel fogom szétcsattintani, nem örültem. Főleg, hogy az autó, amit vezettem, már gyakorlatilag nem volt az enyém. Legnagyobb meglepetésünkre, a durva találkozás után a madár egészen egyszerűen eltűnt. Mögöttem nem jött ki semmi, pedig aggódtam a fenekembe tapadt észlényért, aki egyébként megérdemelte volna, hogy megkapja a félig feldolgozott állatot.Néhány kilométer után összeszedtük a bátorságunkat, és alaposan átnéztük a kocsit elöl, hátul, alul. A fácánnak azonban, nyoma se volt. Feltehetőleg a motortérbe került, aminek mi már nem mertünk utánajárni. Miután kihevertük a nagy ijedtséget, jött is a következő: hóvihar március közepén. Terepjáróval, négykerék meghajtással ez különösebb gondot nem okozott, de azért aggódtam, hogy időben odaérünk-e a nagy átadásra. Percre pontosan érkeztünk meg. Egyszerűen képtelen vagyok elkésni. Zsigerből gyűlölöm a késést.

Két teljes órán (!!!) keresztül folyt az átadás. Olyan zombi voltam a fáradtságtól, a fácántól, a hetek óta tartó izgalomtól, hogy alig tudtam figyelni, pedig muszáj volt. Főleg, mert tudni akartam, hogyan kell négykerékre kapcsolni. A kereskedő persze kinevetett a fura rögeszmém miatt. Ráadásul abban a városban, ahol a szalon van, ragyogó napsütés fogadott bennünket, tavaszi hőmérséklettel. Alig akarták elhinni, hogy másfél órával előtte hóviharban küszködtünk a látótávolságért. Sebaj. Annyit legalább megtett, hogy a szalon szűk ajtaján kivitte az autómat, és megnyugtatott, a négykerék, automata. Kaptam egy üveg habzó bort, amire azt hittem, hogy pezsgő. Amikor rájöttem, hogy nem, sajnos kicsúszott a számon: ja, ez csak egy habzó bor?

Mentségemre legyen, hogy már iszonyúan álmos, fáradt és éhes voltam. A habzó bort pedig utálom. Végül  kereskedő megígértette, felhívom, amint haza érek. Biztos tudta, a "busz" után külön feladat lesz megszokni a kezes, könnyű autót. Igaza volt.

Kecskemét előtt ismét hatalmas, szürke felhők köszöntöttek bennünket. Most ónos eső volt a jutifali, amiért olyan ügyesen elértünk odáig. Mikor hazaértem, felhívtam a fickót, lejelentkeztem nála, bár szerintem addigra azt is elfelejtette, hogy ki vagyok, és miért buzerálom munkaidő után. Teljesen ledöbbent a szélsőséges időjárási körülményeken, főleg, hogy nyári gumi van az autón. Erre annyit válaszoltam csak: ugye, hogy kell az a négykerék?

Jó, ez olyan igazi szőke nős poszt, tudom, vállalom. Tökmindegy. A kocsi gyönyörű, a gyerek megtalálta a vadi új, elveszettnek hitt, 2 méteres alma kábelt a kenyértartó mögött, a többi nem számít. Különben is. Csak egészség legyen, meg négykerék meghajtás!