2021. ápr 22.

Ha elmondom, nem írod meg, ugye?

írta: Falusi Élet
Ha elmondom, nem írod meg, ugye?

Hát..., ha megérint, akkor de. Maximum nem szó szerint, vagy esetleg más szájába adom. De, ha az illető már olyan helyen van, ahonnan mindenhová elviszi a szavait a véráram, akkor nincs mit tenni, az így is, úgy is utat tör magának.

Gimiben az egyik fiúm írt a barátnőiről verseket. Időnként rólam is, ami jól esett, de olvastam azokat is, amiket másokhoz írt, így már nem éreztem magam különlegesnek tőle. Igaz, nem szerepelt a tervei között, hogy a kezembe kerül a verses könyvecskéje, és jól meglátom a többit, de akkor is. Onnantól már valahogy nem volt az igazi.

Alsóban télapókor egy is mesét olvastak fel az osztályról nekünk. Annyi szerepem volt benne mindössze, hogy kiszaladtam a folyosóra, aztán a kedves szerző jól ott is felejtett. De az akkor is izgalmas volt. Egy történet, amiben benne vagyok! Vagy legalábbis átszaladtam rajta. Szóval nem igazán tudom, milyen érzés/élmény az, amikor valaki rendszeresen olvashat magáról. Bízom benne, hogy azért jó. Alig pár ember az, akit jól esik újra és újra mondatokba foglalni.

Először akkor ijedtem meg, amikor dühömben a blogomon fakadtam ki arról, hogy valaki, akitől különösen fájt, azt mondta: én már azt is elfelejtettem, hogy létezel. Fél órán belül már élesítettem a bejegyzést, egy órán belül ott virított az I2 címlapon. A főhős pedig nagyon megharagudott. Nem tudom elmondani, mikor éreztem magam annyira szörnyen, mint akkor. Úgy mardosott a lelkifurdalás, mintha egy nagy pohár sósavat ittam volna (nem mintha tudnám, hogy milyen az). Szerettem volna elsüllyedni, pedig amúgy jó kis írás volt. A legrosszabb természetesen a tudat volt, hogy megbántottam valakit, akit soha nem szeretnék, és esetleg tényleg a felejtés útjára lépünk.

 Az írás eszköz, de nem fegyver. Nekem nem. Világok sora nyílt meg általa számomra, nem rombolhatok, törhetek-zúzhatok benne csak úgy. Az természetesen más, amikor a feszültséget kell levezetni, és valamelyik "kedves" (köcsög) főhősnek eltörik a lába, ne adj' Isten torkán akad valami. Az csak a természetes szelekció fantáziám népes szüleményi között.

 Egyébként csak vicceltem, természetesen nem fogom megírni.

Szólj hozzá