Ha elmondom, nem írod meg, ugye?
Hát..., ha megérint, akkor de. Maximum nem szó szerint, vagy esetleg más szájába adom. De, ha az illető már olyan helyen van, ahonnan mindenhová elviszi a szavait a véráram, akkor nincs mit tenni, az így is, úgy is utat tör magának.
Gimiben az egyik fiúm írt a barátnőiről verseket. Időnként rólam is, ami jól esett, de olvastam azokat is, amiket másokhoz írt, így már nem éreztem magam különlegesnek tőle. Igaz, nem szerepelt a tervei között, hogy a kezembe kerül a verses könyvecskéje, és jól meglátom a többit, de akkor is. Onnantól már valahogy nem volt az igazi.
Alsóban télapókor egy is mesét olvastak fel az osztályról nekünk. Annyi szerepem volt benne mindössze, hogy kiszaladtam a folyosóra, aztán a kedves szerző jól ott is felejtett. De az akkor is izgalmas volt. Egy történet, amiben benne vagyok! Vagy legalábbis átszaladtam rajta. Szóval nem igazán tudom, milyen érzés/élmény az, amikor valaki rendszeresen olvashat magáról. Bízom benne, hogy azért jó. Alig pár ember az, akit jól esik újra és újra mondatokba foglalni.
Először akkor ijedtem meg, amikor dühömben a blogomon fakadtam ki arról, hogy valaki, akitől különösen fájt, azt mondta: én már azt is elfelejtettem, hogy létezel. Fél órán belül már élesítettem a bejegyzést, egy órán belül ott virított az I2 címlapon. A főhős pedig nagyon megharagudott. Nem tudom elmondani, mikor éreztem magam annyira szörnyen, mint akkor. Úgy mardosott a lelkifurdalás, mintha egy nagy pohár sósavat ittam volna (nem mintha tudnám, hogy milyen az). Szerettem volna elsüllyedni, pedig amúgy jó kis írás volt. A legrosszabb természetesen a tudat volt, hogy megbántottam valakit, akit soha nem szeretnék, és esetleg tényleg a felejtés útjára lépünk.
Az írás eszköz, de nem fegyver. Nekem nem. Világok sora nyílt meg általa számomra, nem rombolhatok, törhetek-zúzhatok benne csak úgy. Az természetesen más, amikor a feszültséget kell levezetni, és valamelyik "kedves" (köcsög) főhősnek eltörik a lába, ne adj' Isten torkán akad valami. Az csak a természetes szelekció fantáziám népes szüleményi között.
Egyébként csak vicceltem, természetesen nem fogom megírni.