Egyszer régen egy karibi úton, talán még a repülőtéren beszélgettem Palival a flow élményről. Tőle hallottam először a kifejezést. Úgy rémlik, utána egy könyvet is elolvastam, de abban már nem vagyok biztos, az is odalett sok más emlékkel együtt.

Néhány nappal ezelőtt a lányomék lángosozni mentek, és, hogy ő se maradjon ki, sütöttem neki gluténmenteset. Valamelyik blogger lánynak hála, pont olyan tökéletes lángost tudok magam is előállítani, mint amilyen az igazi balatoni. Levittem neki a strandra, majd amíg ebédeltek, vettem magamnak egy kávét a kedvenc helyemen. Magammal vittem a partra, leültem a parkban, és csak néztem azt a bizonyos megunhatatlan látványt.

Hétköznap, kora délután, azt hiszem, nem is kívánhatnék ennél többet.

Éreztem, ahogyan szép lassan átjár az a különös, kellemes érzés. Amikor nincs stressz, nincs aggodalom, se határidő, se semmi, ami nyomasszon.

Megrészegített a tudat, hogy végre azon a bizonyos úton vagyok. Semmi kétségem, már a jó vágányon vagyok. Végre felgyulladtak a fények nekem is, hogy megvilágítsák a helyes ösvényt. Én pedig olyan boldog vagyok.

A legjobb dolog úgy kelni reggel, hogy tudom, ma is egész nap azt fogom csinálni, amiért erre a világra születtem. Teljesen mindegy, hogy milyen egyéb feladataim vannak, amiket muszáj elvégezni, akkor is, már mindent az új életcélomnak rendelhetek alá. Új? Nem is új. Ott volt végig a szemem előtt, csak valami mindig elvitte a fókuszt.

Aztán egy vidám délutánon felkapcsolták azt a bizonyos villanyt. Egész éjjel alig aludtam utána, úgy vártam, hogy másnap el is kezdjem a megvalósítást. A legjobb az egészben az, hogy teljesen mindegy, mi lesz a végkifejlet. Az út minden pillanatát élvezem, testemet, lelkemet átjárja a flow, és csak egyszerűen jó.

Minden.