Vasárnap betöltöttem én is.

Bevallom, vártam. Valahogy úgy éreztem, ez olyan különleges dolog. A negyvenes nők olyan klasszak.

"Te, az a nő már elmúlt negyven, és milyen jól néz ki!" Egy harmincasra nem mondunk ilyet. A harmincasoktól elvárjuk, hogy jól nézzenek ki. Szerintem a nők is és a férfiak is a negyedik iksz körül teljesednek ki. Az Ádámok még erejük teljében vannak, kezdenek egyre sármosabbak lenni, az Évák pedig végre túl vannak azon, hogy csak a gyerekükről beszéljenek. T/1-ben. Legalábbis illene...

Számomra amúgy is különleges ez az időszak. Pár hónapja végre kiderült, miért születtem erre a bolygóra, mi az én igazi küldetésem. Azóta gőzerővel dolgozom rajta, és annyit haladtam előre öt hónap alatt, mint máskor egy-két év alatt. Öt hónap alatt több szálat vágtam el, mint az elmúlt tíz évben, de többet is kezdtem el fonogatni. Rájöttem, hogy ha igazán el akarom érni a célomat, és tényleg szeretnék végre én is önmegvalósítani, akkor komoly változásokra van szükség. Testileg, lelkileg és környezetileg is. Múlt héten pénteken, még a szülinapom előtt lezártam egy korszakot végre. Kicsit teátrálisan intéztem, de így volt olyan igazi, jelentőségtejes. Legalábbis számomra, és jelen helyzetben csak ez számít, hiszen ez volt az én szülinapi ajándékom magamnak. A karkötő és a Rachel Green kardigán mellett.

Ez is olyan "negyvenvagyokmegtehetem". Forró csoki kedden délután drazsés sütivel, mielőtt összepakoltam a gyereket a másnapi táborra.

Szóval ez a negyven az új húsz vagy harminc, engem nem igazán ért el. Nem akarok már húsz lenni. Örülök, hogy már nem kell azon görcsölni, mihez kezdjek magammal, meddig vállajak el olyan munkát, amihez nincs kedvem. A harmincat se sírom vissza a hosszú útkereséssel. Mindegyik korszak szép valamiért. Mindegyiket jó átélni. Szép és izgalmas az út, amin eljutunk életünk során A-ból B-be, miközben tanulunk, fejlődünk és jól mulatunk. Én nem szeretek visszanézni. Ha valamit lezártam, akkor azzal már nem akarok foglalkozni. Tíz évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy csak úgy, fogom magam, és eljövök egy ilyen mesés helyre dolgozni pár napra.

Semmi mással nem kell törődnöm, csak az írással. Az alkotással, amelyben kiteljesedhetek, és ami végtelenül boldoggá tesz.

Negyvennek lenni igenis nagyon jó!