– De jó lesz újra látni a lányokat – mosolygott a feleségére Feri –, el sem hiszem, hogy annyi év után együtt vacsorázunk. Emlékszem, mennyit nevettek...Főleg Dia! Na, ha ő rákezdett, azt a város másik végében is hallották.
Izgatottságában leejtett egy szelet húst.
– A híres Dia... – húzta el a száját asszony. – Biztos, hogy az egész estét velük akarod tölteni? Úgy értem…
– Tudom, hogy érted – szakította félbe ingerülten a feleségét. – Ezeket a lányokat hat évig edzettem, húsz évvel ezelőtt.
– Tisztában vagyok vele.
– Remek, akkor kérlek, fogadd el, hogy leülök közéjük a vacsora idejére. Utána magukra hagyom őket.
*

Dia érkezett elsőként a kis étterembe, amit egykori kosáredzőjük üzemeltetett. A pincérlány készségesen nyúlt a kabátja után. Lelkesedése elárulta, hogy felismerte a vendéget.
– Nahát, Dia! – kiáltott fel egy újonnan érkező, és azonnal a híresség nyakába ugrott. – De szép vagy – lelkendezett –, sokkal szebb, mint a képernyőn, pedig a kamera is nagyon szeret téged.
Dia elmosolyodott, de csak a szája. Az arca többi része mozdulatlan maradt. Retiküljét lassú mozdulattal az asztalra tette. Szoknyáját hosszan, kimérten simította végig a combján, mielőtt leült.
Kinga, az izgatott, egykori csapattárs, csodálattal érintette meg a több százezer forintot érő kéztáskát.
– Hű, micsoda tatyó! Meg is érdemled. Mindig könnybe lábad a szemem, ha táncolni látlak – úgy tűnt, a fiatal nő nagyon várta ezt a találkozást.
Néhány percen belül az gimis kosárcsapat valamennyi tagja az asztal körül ült.
Bianka, aki egy sikeres vállalkozó felesége lett, irigykedve mérte végig a tökéletes alakú Diát. Majd inkább Kinga felé fordult.
– Tanítasz még?
– Igen – mosolygott rá Kinga.
– Mit is?
– Napközis vagyok.
– Ja értem. – Bianka visszafordult az asztal felé, jelezve, hogy számára ez a beszélgetés nem elég izgalmas. Kinga megsemmisülten nézte egykori barátnőjét, akivel együtt tolták haza edzés után a kemping biciklit, hogy minél tovább beszélgethessenek.

*
A beszámolót az elmúlt húsz évről Szilvi kezdte. Róla mindenki tudta, hogy sorra szerezte a diplomákat, és végezte el a különféle tanfolyamokat.
– Menedzser asszisztens vagyok – kezdte –, de gyakorlatilag én vagyok a vezetőség jobb keze – fűzte hozzá sietve. – Mindenről tudnom kell, és a döntésekbe is bevonnak, úgyhogy olyan bizalmi állás ez. Nem csak sima asszisztensi feladatok, ha értitek. Ezt a munkát nagyon kevesen tudnák elvégezni, annyira összetett. – Egy pillanatra elgondolkodott, hogy még mit kellene hozzáfűznie, hogy a többiek értsék, milyen fontos ember is ő.
– Én jövök! – pattant fel a helyéről Iza. Túlsúlyát bő, élénk színű, zsebes tunikával igyekezett ellensúlyozni. – Négy gyerekem van, ez a legfontosabb, amit tudnotok kell – nevetett –, de természetesen dolgozom is, én vagyok a könyvtáros a fiúk iskolájában.
– Hogy jut időd bármire is emellett? – kérdezte döbbenten Bianka.
– Muszáj. Négy gyerek nagyon sokba kerül. A férjem keresete nem lenne elég.
– Ja – kis szünetet tartott, majd folytatta. – Én nem dolgozom, de a férjem nem is engedné. Az én feladatom az, hogy a családi fészket rendben tartsam – fűzte hozzá. Kezdeti zavara Iza helyzete miatt hamar elmúlt. Végre odapörkölhetett egy kicsit Diának, aki az egyik legkeresettebb táncos volt világszerte.
– Nyilván nem én csinálok azért mindent – kezdte újra jelentőségteljesen –, azért takarítani nem én fogok, de idén minden karácsonyi díszt mi készítünk a lányokkal. Bár, ha megint Maderián töltjük az egész decembert, akkor fölöslegesen dolgoztunk – kacagott vidáman, de a szeme sarkából Dia reakcióját figyelte. A táncosnő arca meg se rezzent.
– Most jöttem haza Amerikából – szólalt meg halkan a világsztár. – Fél évet pihenek, utána még nem tudom, mi lesz. Kezdek belefáradni a rengeteg utazásba. Azt tervezem, hogy a pesti táncstúdióm mellett nem vállalok más munkát.
– Nincs is gyereked? – kérdezte csodálkozva Iza.
– Nincs. Az elmúlt tizenöt évet utazással, próbákkal és fellépésekkel töltöttem.
– Nem is akarsz? – kérdezte harsányan Bianka.
– Máshogy alakult az életem.
– Ne szórakozz már – folyatta Bianka –, húzzál bele, még simán lehet.
– Elmúltam negyven – köszörülte meg a torkát Dia. – Nem hiszem, hogy bevállalom, főleg, hogy emellett az életvitel mellett nem voltak hosszú távú kapcsolataim.
– De majd most lesz! Gyerek nélkül nem érdemes élni, hidd el, nekem négy van – győzködte fontoskodva Iza.
– Miért kellene belehúznia? – szállt bele a kínos beszélgetésbe Timi, a belgyógyász. – Mi is úgy döntöttünk, hogy nem vállalunk. Mindketten rengeteget dolgozunk, egyszerűen nem lenne felelősségteljes döntés.
– Na, az orvosokat sem irigylem – jegyezte meg csípősen Bianka.
– Pedig a legjobb dolog orvosnak lenni – válaszolt hűvösen Timi. – De ezt csak az érti, aki szakmabeli. Én legalább úgy halok meg, hogy sokat tettem az emberiségért. Jó pár életet megmentettem már.

Csend lett. Nem volt senkinek sem kedve megszólalni. Bezzeg annak idején legfeljebb azon versengtek egymással, hogy ki tud egy edzés alatt több kosarat dobni.

 Sonja Blonde