Gondoltam, milyen jó kis este lesz. Rámarkolok egy pohár borra (rá én, csessze meg!), megírom azt a két bejegyzést, ami a fejemben kószál hetek óta, jógázom is utána, majd teljesen ellazulva becsúszom a kádba. Erre mi a jóeget kell gyártanom???

Ezt. 10 példányban ezzel együtt:

Mert nem érdekel, kinek az anyja, apja, tesókája, nénikéje, untyukája, puntyukája, nagymamikája, tatikája, akkor is egy büdös paraszt.

Egy ostoba, primitív véglény, aki annyiban különbözik mindössze az állattól, hogy az állat nem tudja, hogyan kell tetűnek lenni.

Mert ezek telepakolják az utánfutót, és más termőföldjére viszik a szemetet. És ezt teljesen komolyan gondolják. Pár hónapja a férjem egy köztiszteletben tartott férfiút kapott ...

Gyerekkoromban épp annyira szerettem vendégségbe menni, mint amennyire utáltam is egyben. Az a része horror volt számomra, hogy a felnőttek végtelenített üzemmódban beszélgettek. A tanyaszomszédok jó része iszákos volt, és bűzlött a bortól, de volt olyan is, aki a lakásban cigizett. Ráadásul pont az pöfékelt késő estig, akiknél a "másik szoba" is tök unalmas volt. Csak egy hatalmas óra volt ott, amelyik nagyon félelmetes hangon kongatott minden órában.

Viszont az iszákosok feleségei olyan sütiket sütöttek, hogy azért megérte szenvedni is. Mesés cukrászkölteményekkel rukkoltak elő, na meg persze volt mindig üdítő is, ami nálunk nemcsak a hétköznapokat nem tarkította, de hétvégén sem láttuk színét sem. Üdítőt kizárólag ...

A fiam mindig mondogatja, hogy úgy szereti az erdőket. Gyakran kérdezi is, hogy mikor megyünk erdőbe kirándulni. Miután az elmúlt hetekben igen besűrűsödött a munka, hétvégén nem vagyok hajlandó dolgozni az egész heti loholás és stressz után. A főzés és a házi munka ebbe nem számít be, az számomra kikapcsolódás. Tegnap délutánra terveztük, de mivel a férjemék dolgoztak, így ma délelőtt mondtam, hogy akkor irány az erdő. Méghozzá a sajátunk, ha már egyszer van. Ki a tanyába, át a legelőn, majd be a "rengetegbe".

Gyerekkoromban hatalmas sétákat tettünk legelőkön át a kutyáinkkal. (Holt fáradtan értünk haza a Kacsamesékre, hogy frissen pirított napraforgómagot rágcsálva izguljak Con Madigan kalandjain. Meg, hogy egyáltalán ...

"Bogika aznap reggel a határra volt kénytelen menni. Hideg, februári nap volt, ráadásul szürke égbolttal, de legalább nem fagyott az éjjel, így nem kellett jeget vakargatni a trabi szélvédőjéről. Bogi egyetlen problémája az átkelővel az volt, hogy az ellenkező oldalon szolgáló egyik kolléga az iránta táplált rajongását csak úgy tudta kifejezni, hogy ostoba viccekkel gyötörte. Egészen konkrétan ostoba módon próbálta megviccelni. Ezek a kísérletek általában csúfos kudarcba fulladtak, senki nem nevetett, csak Bogit nyomorították meg aznapra. Ezen a napon is kicsit nehéz szívvel érkezett meg a helyszínre, és nagyon remélte, hogy az a bizonyos határőr aznap szabad.

Viszont Ámor úgy döntött, ad még egy esélyt annak a szerencsétlen ...

Olyan ez a szemetelés, mint a cigarettázás. Egy kitörölhetetlen mozdulatsor, a napi rutin része, olyan akaraterő kellene a leszokáshoz, ami a legtöbb embernek nincs.

Az egész az ovi udvarán kezdődik. Mennek kifelé túró rudit majszolva a lurkók a kedves szüleikkel. A finomság a kapunál fogy el, viszont a kuka a bejáratnál foglal helyet. Mit van mit tenni, a bejárat messze, a gyerek menne, nincs más megoldás, mint a kis csomagokat diszkréten bedugdosni a tuja bokor ágai közé. Ez kicsit macerásabb, joghurtos, vagy pudingos dobozok esetén, de egy szülő nem ismer lehetetlent.

A következő helyszín a játszótér. A jószívű gyerek kiviszi magával az egész zacskó cukorkát, hogy a többinek is adjon. Van ugyan kuka, de anyu is sokkal ...

A legbiztosabb módja, hogy falusi pletyka középpontjába kerüljön az ember az, hogy nem mond magáról semmit. Mert akkor ugye ki kell találni. Ha nincs napi rendszerességű poszt a fészbúkon, akkor az már gyanús (honnan tudják, hogy ki az, aki hiányzik?????), és akkor meg kell fejteni a rejtélyt.

Elég volt néhány hónap hallgatás, hogy elszabaduljon mindenki fantáziája. Kezdődött az Olaszországi költözéssel. Jó, mindegy, legyen. Aztán jöttek az üzenetek: szia, csak aggódtam, hogy elköltöztetek. Ez úgy hetente háromszor. A legjobb az volt, amikor rám írt a néni:

- Szia! Elkötöztetek?

- Szia! Nem.

- Pedig én úgy hallottam! (Szinte láttam magam előtt, ahogy sunyin görbíti a hátát és ingatja hozzá a kis fejét.)

- Nem ...

Legalábbis állítólag. Bár ennek a falunak elfelejtettek szólni, így aztán nincs is tömve minden kocsma a helyi legendás részegekkel. Affenébe. Pedig mennyi szuper mókás vicc alapja az, hogy van a falusi Sanya, aki mindig tökrészeg, és ontja magából a poénokat. Mert ugye általában az alkoholisták ilyen szuper vicces mókamesterek. A többiek meg körbe ülik, és csillogó szemmel, kacagva hallgatják.

Az tény, hogy falun az ember hamarabb kap ajándékba házi pálinkát, mint mondjuk egy méregdrága whisky-t, vagy egy borkülönlegességet. Ennek az oka legfőképpen az, hogy Mari néni miután elteszi a befőttet, meg befőzi a lekit, a maradék gyümölcsöt nem hagyják a fa alatt rothadni, hanem szeszt főznek belőle. Amikor pedig kedveskedni akarnak ...

Elképzelhetetlen sorsokkal találkozom. Tudom, nem csak itt, ebben a faluban történnek ilyenek. Sőt, nem csak vidéken, ráadásul nem is csak ebben az országban. Tudom, vannak ennél nehezebb sorsok is, hiszen minden csak viszonyítás kérdése. De akkor is. Néha egyszerűen nem tudom megállni bőgés nélkül. Vagy anélkül, hogy ne írjam le. Jó pár történetet írtam már le ezekről a számomra elszomorító élethelyzetekről. 

Számos történet onnan indul, hogy házasságok köttetnek igen fiatalon nem kis szülői nyomásra. Hadd lássa a falu, hogy milyen lagzit tudok én rittyenteni a gyereknek. Hadd lássák, hogy pénz a pénzhez megy. Hadd lássák, micsoda boldogságban élünk mi. Eleinte a fiatalok is élvezik, hiszen minden csak róluk szól. Pénz van ...

Mint annyi minden, a névválasztás is igen különleges errefelé. Egészen más az irány, mint ami mostanában jellemzi a névadási szokásokat.

Azt már megszoktam, hogy például a szülővárosom környékén, ahol a férfiak legnagyobb része attilában jár, hetyke bajusszal, ráadásul lovon (de legalábbis hétvégén gyakorolja a pattintást a karikás ostorral), a fiú gyermekek leggyakrabban a Koppány, Botond, Magor, Álmos, Huba, Hunor, Etele neveket kapják, akik mellé természetesen születnek szép számmal a Lellék, Csengék, Hangák, Villők, Katinkák. Igen régóta, egyre több szülő választ tudatosan magyar eredetű neveket, és ez főleg az én korosztályomra jellemző. Viszont nemcsak azok, akik politikai beállítottságuk miatt érzik ezt ...

Amikor elkezdtük kiépíteni a mezőgazdasági vállalkozásainkat, örültem, hogy közös bizniszbe fogtunk. Nagy terveink voltak, főleg, hogy volt egy használhatónak tűnő rokon, akiről azt hittük, majd a szakmai tudást adja. Pályáztam fiatal gazdaként is, iskolát végeztünk, komoly erőfeszítéseket tettünk minden téren annak érdekében, hogy egy sikeres vállalkozást indítsunk be. Büszke voltam magunkra, hogy ezt meg tudtuk, és mertük is lépni. A nagy többség még mindig nem mer a saját lábára állni, mert úgy gondolja, biztosabb a bizonytalan állása is, mint egy önálló üzlet. Ráadásul mi nem csak olyan területet választottunk, ami egy informatikus, és egy közgazdász számára teljesen ismeretlen (legalábbis nekünk az volt), hanem olyat, ...