Miután gyakorlatilag csak annyi változott, hogy elköltöztünk, de a kötelékek megmaradtak, úgy gondoltam, nem sok értelme van búcsúzkodni. Amúgy is bután érezném magam minden alkalommal, amikor megyek, hogy mi értelme volt akkor elköszönni. Kicsit olyan lenne, mint amikor veszekedéskor valaki magára csapja az ajtót egy színpadias mozdulattal, aztán meg rájön, ott felejtett valami olyat, amiért muszáj visszamenni. Vagy csak még mondani akar valamit. Szóval én úgy döntöttem, nem búcsúzom. Helyette viszont megtettem pár dolgot, amit egyébként nem tettem volna.

Először is végigszáguldottam a vacak, kátyús utcákon egy kiadós eső után. Élveztem, ahogy összecsaptak a fejem felett a hullámok. Hatalmas méretű sárfal vett körül, és én ...

Reggel arra keltünk, hogy mindent belepett a hó. Szerencsére az iskola és az óvoda gyakorlatilag az utca végén van, így elsétáltunk. Ez azért is szerencsés ilyenkor, mert amióta csatornáznak, sajnos az utak helyreigazítása megszűnt fontosnak lenni. Most legalább van rá magyarázat, miért járhatatlan a falu gyakorlatilag összes utcája. Ha sok eső esik, és a térdig érő kátyúk is megtelnek vízzel, gyilkos, mert nem lehet látni, hogy egy pár centis lábnyomba, vagy egy fél méteres kádba hajtunk bele. Mint az állat, akkora sebességgel ugye. Bár mintha kicsit óvatosabbak lennének mostanság. Na, de mivel a hó és a jég szép egyenletes felszínt kölcsönöz, elég kockázatos kocsiba ülni.

Szerencsére a mi utcánk egyik vége kivezet a faluból, ...

...ha a vége jó.

Na, igen, most már le merem írni, legalábbis 2018-ra vonatkozóan.

ENYÉM A KONYHABÚTOR!

És, ahogy "ígértem", én főztem benne az újévi lencsét.

Persze, nem volt ez olyan egyszerű. Pár hete még ott tartottunk, hogy a december 31-ig szóló szerződés ellenére Vér Néni azt rikácsolta a férjemnek, hogy február végéig ő bizony onnan ki nem viszi a bútorait, ha nem tetszik forduljon ügyvédhez. Azt, hogy pontosan mire gondolt ekkor, nem derült ki. Nem volt ő ott albérlő, sem tulajdonos, semmi. Én pontosan tudtam, hogy, ha ő ott hagyja velem egy fedél alatt a bútorait, akkor azokat kirakom az udira kerítésnek. Őszintén szólva tudtam, hogy tőlem valamiért tart a nyanya, mert még ősszel egyszer megizente, hogy nehogy ...

Adni jó. Szerintem.

Még gyerek voltam, amikor megfogadtam, hogy én is adni fogok majd mindig lehetőségeimhez mérten. Otthon ugyanis azt tanultam, hogy ez fontos dolog. Mi is kaptunk sokat. Én ugyan ezt nem érzékeltem, mert nem jelentette be anyukám, ha olyan ruhát adott rám, amit valakitől kaptunk. Akinek viszont nehezebb volt, mint nekünk, annak a szüleim adtak. Sosem felejtem el azt a kisfiút (nálam jóval idősebb volt akkor), aki a poros úton értetlenül bámult a Trabantunk után, miközben már mohón tömte befelé a rántott húst, amit még a Kacsamesék előtt elvittünk neki. Nem igazán értettem, mert nem rágták a számba, hogy az a gyerek általában éhezik. Csak arra kanyarodtunk.

Pedig mi voltunk a "szegény" rokon. Kint laktunk a város ...

A napokban kitüntettek két fiatal rendőrt, mert megmentették egy férfi életét. Egy fiatal, szolgálaton kívüli rendőrlány észrevett egy élettelen férfit, és azonnal megkezdte annak újraélesztését.

Na és, gondolhatnánk. Rendőr, hát az a dolga, hogy segítsen ahol tud, nagy ügy. Abba viszont már nem gondolunk bele, hogy csak egyszerűen benézett az út szélén parkoló autóba a szabadnapján. Amikor látta, hogy a kormányra bukva ül benne valaki, nem a könnyebb utat választotta, hogy mondjuk mentőt hív, hanem vette a fáradságot, és ő maga kezdte meg az újraélesztést. Ha megvárja a mentőt, a férfi most nem élne.

Vajon hány olyan, út szélén békésen parkoló autó mellett mentünk már el, amiben valaki arra várt, hogy megmentsék?

...

Mert időnként elszakad.

Nekem most jött el az ideje. Már egy ideje lógott a levegőben. A tóparti ház nyamvadt lakói átlépték azt a határt, amit nem kellett volna, ha azt akarják, velem  ne gyűljön meg a bajuk. Nos, megtették, én pedig szépen összefoglaltam nekik, hol is van az ő helyük ebben a történetben. Közben indokolatlanul stresszeltem a fiam új iskolája miatt is, pedig simán beírattam egy jól felszerelt, szép iskolába, egy nagyon szimpatikus igazgató jóváhagyásával.

A lavina egy pofonnal kezdődött. A soromra vártam egy üzletben, ahol havonta elköltünk pár százezer forintot. Előttem, egy fiatal férfi vásárolt karcsúsított, prémes kabátban. Magas hangja, és hatalmas őzike szemei voltak, dús, fekete szempillákkal. Lehet, ...

Hétfőn reggel a lányom durcásan kérdezte, hogy miért nem vehet fel szoknyát. A válasz már rutinos volt, azért, mert hétfő van. Spórolásiból ugyanis pénteken asap kikapcsolják a fűtést az oviban, és hétfő reggelig nem is kapcsolják vissza. Az, hogy a mínuszokban a falak teljesen áthűlnek, az senkit sem érdekel. Mert azért ez mégsem egy stadion, hanem egy hülye óvoda sok kis taknyossal. Egy idő után a szó legszorosabb értelmében is. Sokat dühöngtem már az előző években (ÉVEKBEN), hogy időnként olyan hideg van, hogy ha megtehettem, ott sem hagytam a gyereket. Hétfőnként ugye alap, hogy kell a mellény, és a pulcsi is, a bélelt nadrággal együtt, hiszen ők ugye alapvetően még a földön ülve játszanak. Nem ritka, hogy reggel 16 fok ...

Közeledik a falusi lét vége, úgy érzem, mindent, amit szeretek benne, ki szeretném még gyorsan élvezni. Már csak arra szeretnék fókuszálni, ami jó benne, amit megszerettem benne. Nagyon sok velejárója számomra továbbra is érthetetlen, nem is tudtam jó pár dologgal azonosulni, de mégis inkább érzem így visszatekintve egy szuper kalandnak, mint egy száműzetésnek.

Ma az egyik itteni barátnőm, arról mesélt, hogy milyen különleges élmény volt számára egy nyüzsgő nagyvárosban eltölteni egy hetet. Olyan helyen, ahol este későig nyitva van minden, ahol a helyi focimeccsre több ezren is kilátogatnak. Teljesen feldobódva, feltöltődve tért vissza ide, egy tényleg mesés környékről, ahová bár én is eljutnék majd. Különös élmény volt ...

Egy szép őszi szombaton az egyik kolléga telebeszélte a gyerekek fejét azzal, hogy milyen jó lenne nekik egy nyuszi. Nem vettem komolyan, gondoltam, a férjem úgyis elmagyarázza nekik, hogy miért nem lesz nyuszink. Viszont a legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy rendben, miért is ne. Csak lestem, hogy ebből mi fog kisülni.

A férjem nagy lendülettel állt neki nyuszivackot készíteni. Miután a háznál valaha tartottak állatot, így három tágas, külön bejáratú, udvarral ellátott disznóólunk is van. Kimeszelve, ajtók lefestve, mintha sosem lakott volna benne jószág. Az egyik ilyen kuckó tetejét hálóval fedte be, nehogy valami elvigye azt a nyulat.

Fötörkét:

Fötörke nagyon pici, kisfiú nyuszika. Volt. Napközben kiengedtem ...

Mert vannak, akik csak úgy jönnek, aztán ott vannak. Úgy, hogy nem hívta őket senki vagy nem küzdött senki azért, hogy ott legyenek. Mi is valami ilyesmik lehetünk itt, de ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg. A történetem nem magunkról szól.

A cím akkor fogalmazódott meg bennem először, amikor a szomszéd néni macskájára a mi egyik melléképületünkben jött rá a fialhatnék. Persze erről nem tehet, így alakult. Nem is volt nekem ezzel bajom, ráadásul a kiscicák cukik és pont.

Még akkor is cukik, ha tudjuk, milyen vérszomjas ragadozó lesz belőlük, aki pusztán kedvtelésből legyilkol mindent, ami elé kerül. Mert ezt a kedves szürke mamacicó bizony simán kivégezte a pár hetes, gyönyörű, nagyon cuki nyuszikánkat, Fötörkét, amit ...