Amikor ideköltöztünk, egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy az általunk megismert embereket a többség nem úgy hívja, ahogy nekünk az bemutatkozott. El sem tudtuk képzelni, ki az a Zsákos, Baltás, Nagybácsi, Sógor, Sírós, sorolhatnám. Aztán egyszer a Zsákos mesélte, hogy képzeljem el, milyen vicces, az ő apját régen Zsákosnak hívták. Furán néztem rá, azt hittem, viccel, mert ő hiába nem zsákvarró, hanem lókötő, őt is csak úgy emlegetik, hogy a Zsákos. A személyi igazolványán szereplő neve mellé mindig oda kell tennem, hogy a lókötő, a Ved Elek, a Zsákos. Így tudják. A Sírós is maga sztorizott arról, hogy gyerekkorában így hívták, mert állandóan sírt (most is, hiszen ő amúgy a tolvajkezű Rikárdó, aki annyi pénzzel ...

"Bogika jól megszívta már korán reggel. Igazoltatnia kellet háromszor egy teljes órán keresztül. Szerinte volt vagy negyven fok is. Természetesen aznap reggel örvendhetett női mivoltának egyik csodálatos mellékhatásának is. Görcsölő hassal, ingerülten indult neki a napnak. A három órás fun ride hírére már meg se rezzent. Egykedvűen nézte meleg, kényelmetlen cipőjét, amelynek köszönhetően már egy csinos bütyökkel is gazdagodhatott a lába. Viszont legalább Tibikével állhatott ki az út szélére.
Jött az első autó szemben. "Ismerem." Legyintett egykedvűen. "Detto." Mormolta a következőnél. Úgy a tizediknél Tibike finoman jelezte, hogy azért ez így nem lesz jó, valamit fel is kellene mutatni, nem lehetnek csupán biodíszletek az amúgy ...

Meg szerettem volna mutatni néhány olyan arcképet is, akik számomra nem kedvesek. Próbáltam felidézni őket, de ráébredtem, hogy nekik nem is látom az arcukat. Nem látom a szemüket sem, így nincs, ami visszatükrözze a tekintetemet. Nincs meg az a pont, ahol összekapcsolódhatna a lelkünk. Ahol találkozhatnánk egy ölelésre, egy simításra, vagy akár csak egy könnyed érintésre. Nem tudunk egymásba nézni, hogy megismerhessük a másikat. Hogy felfedezhessük a másikban azt, ami szerethető. Nem, az ő arcukat eltakarja valami.

Szerettem volna szemügyre venni az arcát, amikor beszélgettünk. Dühödt ráncai azonban eltakarták. Tökéletes fedést biztosított ordító, fröcsögő szája is. Gyűlölködő, gyermekem felé irányuló gusztustalan ...

A lélekgyógyító:

Fogalmam sincs, hogyan ismertem meg, arra pedig végképp nem emlékszem, hogyan lettünk barátok. Egyszerűen csak természetes a jelenléte. Jól esik, hogy ott van. A kezdetekre nem, csak a nagy, nevetős beszélgetésekre emlékszem. Arra, hogy mindig potyognak a könnyeim a nevetéstől. Pedig nem is a tipikus, jajjdemindigvidám, duci, kielégítetlen, önmagával mindig elégedetlen klasszikus nagy nevettető ő. Ő egyszerűen csak jön, észrevétlenül lefújja a port és csillámot szór a helyére. Beragyog mindent akkor is, ha fáradt, nyúzott, éhes, nyűgös, kialvatlan, vörös íriszű, smink nélküli, beteg és játszósban van. Minden porcikájában lüktet és örömtáncot jár a vér. Azt hiszem, az ő küldetése az, hogy olyan tűz ő, ...

A suttogó:

Sosem felejtem el azt, amikor először volt dolgom vele. Beugrott a karámba, és mint a zsákmányát elejtő vad, ráugrott a kiszemelt áldozatára, majd pillanatok alatt el is ejtette azt. A 100 kg-s mangalica kocát. Akkor azt gondoltam, kicsit őrült, mintha egy Edda dalból pattant volna ki egy pillanatra hozzánk, bár a profizmusa (vadászat, kiszedés, szúrás, mérés, kocsira rakás együtt nem volt több, mint 15 perc.) már akkor is mellkasig rántotta az államat. Azóta többször beszélgettem vele, és kiderült, igazi suttogó. Vadállatokkal suttogó. Olyan kapcsolatot alakít ki állataival, amilyet szerintem rajta kívül nem sokan tudnak. Sőt. Nem fél tőlük, de tiszteli és szívből szereti őket. Végtelen türelemmel, megértéssel ...

Még emlékszem, mekkora esemény volt, amikor tavaly átadtak pár iskolatáska méretű foltot az akkor már Kátyúfalvának csúfolt falunkban. Arra is emlékszem, mennyire nem éreztem én azt megoldásnak. Azt gondoltam, rémes az utak állapota. Nos, be kell látnom, tévedtem. Akkor ugyanis még autópálya minőségűek voltak a jelenlegihez képest. A helyes kis foltocskák mellett mostanra, mint az elöregedett ruhán, egyre több, újabb "szakadás" jött létre. A legtöbb bokáig ér, és a gyerekeim kényelmesen elférnének benne. Mutatom is egyből:

Közlekedni három alapszabály mentén lehet.

1. Meg kell tanulni fejből a kátyúk elhelyezkedési sorrendjét és azok méreteit. Ez kötelező, enélkül kampec a kocsinak.

2. Ügyesen, ...

Egyik reggel egy igen kedves látvány tárult elém. Három férfi ballagott komótosan a Szomszédos Kisváros járdáján. Az egyikük monoton üzemmódban szórta a sót maga előtt jobbra és balra, a másik kettő pedig teljes átéléssel követte tekintetével az aláhulló szemeket a szorgos kis kéztől egészen a járdáig. Olyan volt ez is, amint amikor hatan egy lapáttal dolgoznak valami meghatározhatatlant. Egy lapátol valamit, a többi öt kíváncsian nézi. Ilyenkor mindig érzem, mennyire tökéletes az összhang, hiszen mindkét szerepet vállalja valaki, a munkálkodóét és a lelkes nézőét is. Vita úgy tűnik a szereposztásból nincs, hiszen sosem láttam még senkit a lapátért verekedni, de a kiemelt állóhelyért sem. Néha egyik-másik észreveszi, ...

Egy nyári délutánon hosszan beszélgettem Edittel. Ő tősgyökeres helyi erő. Valahogy arról folyt a diskurzus, hogy mennyire más itt élni, mint bárhol máshol. Nemcsak amiatt, hogy zárt közösség, mint minden falu, hanem, hogy egy másik nemzethez tartoznak. Azok sem feltétlen tartják magukat magyarnak, akik szinte nem is beszélik azt a másik nyelvet. Edit annyiban különbözik a nagy többségtől, hogy elvágyik innen. Évekig dolgozott egy szépségéről híres magyar  nagyvárosban, ám egy családi tragédia hazahívta. Mire a család túljutott a krízisen, jött is a következő. Végül Edit nem ment vissza. A szíve azóta is húzza oda, ha tehetné, azonnal, gondolkodás nélkül menne. De nem teheti. Nem hagyhatja itthon az amúgy egészséges, ereje ...

"Bálint izgatottan ébredt. Alig tudott aludni. Aznap volt a hatodikosok földrajzversenye. Minden évben megrendezik az iskolák közötti tanulmányi versenyt, ami elsősorban nem is a diákok, hanem a tanárok, intézmények véres összecsapása. Bálint javítóként is közreműködik minden évben, nemcsak felkészítőként. Ráadásul számára a tét nagyobb, mint bárki másnak. Juli, a rendkívül dögös igazgatónő. Juli ugyanis megrögzött szingli, vagy legalábbis ezt állítja magáról. Pasizni ettől függetlenül szeret, mert a saját sikereinél csak a sikeres férfiak izgatják jobban. Ha Bálint fel tud mutatni valamit, mindig Julinál töltheti az éjszakát. Legutóbb a tanár-diák kosármeccs után lehetett nála kifulladásig. Olyan hárompontosokat dobott, ...

A március meghozta a várva várt fagyot. Legalábbis a földműves, fóliás szakasz nagyon várta, hogy elfagyjanak a kórokozók, és az esetlegesen elmaradt szántást is be lehessen fejezni végre. Szóval amíg a "városiak" a tavasz után sóhajtoznak, itt a végeken most nyugodtak meg az aggódó gazdák.

Közben lement az ovis és iskolás farsang is. Az oviban egyszerűbb az élet, mert az zárt körű. A gyerekek már reggel beöltöznek és délig a jelmezükben őrjöngenek. Nem kell oda se szülő, se senki, csak néhány ügyes program, hogy tényleg ne őrjöngés legyen az egész. Jó volt látni délután a szétaludt fejű kicsiket és karikás szemű, sápadt óvónéniket, akiket teljesen felőrölt a délelőtt.

Én mindkét gyereknek két kattintással ...