Nagyon vacak lehet nyaralóövezetben lakni.

Amikor az előbb elfogyasztottam egy pohár rosé fröccsöt az udvaron, a diófa alatt, és csak hallgattam a csöndet, eszembe jutott, milyen lehet annak, aki a bulinegyedben lakik. Valószínűleg nagyon rossz. Egész évben rettegve várja a "bunkó pestiek" érkezését. Az elmúlt időszakban voltak ők már minden: tetvek, lények, boltok kifosztói, egészségügyi ellátások ellehetetlenítői. Erre most jönnek, és nyaralnak. Ez még csak hagyján. De, ha még fiatalok is, akkor buliznak. Reggelig.

Biztosan megőrülnék én is, és nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy a környékünkön csak állandó lakók vannak, illetve munkások bérelnek szobákat. Ők meg nem szoktak bulizni, főleg nem éjszakába nyúlóan.

És ...

Vera megszagolta a kezét. Még mindig érződött rajta Robika parfümének az illata. Jól esett újra és újra beszippantani a hűvös, férfias illatot. Robika mindig olyan elegáns.
Pityut bezzeg nem lehet rávenni, hogy parfümöt fújjon magára. Igaz, olyat, amit Robika használ, nem is engedhetnének meg maguknak. Pityu le is szedné a fejét, ha Vera esetleg meglepné vele.
Robika mindig csinos, jól öltözött. Sokszor elképzelte, hogy valami alkalommal, Robikával elmenne ebédelni a plázába. Milyen büszkén feszítene a sármos férfi mellett. Beülnének egy elegáns étterembe, csak mint barátok, és mindenki őt irigyelné. Hiszen, senki sem tudná, hogy ő nem a felesége, hanem csak a rokona. Pontosabban a rokonának a felesége. Robika jóképű, és látszik ...

Pandémia. Második hullám. Kovid. Korona. Hómszkúling. Önkéntes alkoholizmus.

Már itt-ott belehajítok ezt-azt a kosaramba suttyomban. Egy kis ruhafertőtlenítő adalék, egy kis alkohol a gyógyszertárból. Hopp! Ni! Csak nem egy bőr- és felületfertőtlenítőt kértem a szakállas bácsitól a cévitamin mellé?

De. Dolgozik a tudatalatti keményen.

És akkor jött Ági.

Ági, aki mindent megváltoztatott. Csak úgy mellékesen megjegyezte két jacuzzi, meg három nappali felújítás között, hogy az ózongenerátor.

Igen, a városban ózonos zuhanykabinunk volt, amire csak azért emlékszem, mert ha kikapcsoltam, jöttek a kis villámok a fejem fölött.

Ági meg, mint kiderült, nagyüzemben tolja a kocsiban, a szálloda szobában, a házban, meg ki ...

Juci nem volt biztos abban, hogy egyáltalán odamegy ő is. Tisztes távolságról méregette a vele nagyjából egykorú lányt. „Nincs akkora bele, mint nekem” – gondolta keserűen. Ha esetleg mégis oda kellene mennie, akkor majd úgy csinál, mintha babát várna. Mire kiderül, hogy nem, addigra már sehol se lesz ez a Mira. Igaza volt Rozinak, semmi különleges nem volt benne. Se szép, se csúnya, se különösebben csinos, vagy épp ellenkezőleg, jó kövér. Még a ruhája is egyszerű volt.
Kató, akit alaposan fejbe nyomott a sok feles, leült vele szemben, és láthatóan faggatta. A lány tisztelettudóan bólogatott időnként, és rövid válaszokat adott. Juci nagyon kíváncsi volt, de akkor sem volt hajlandó beszélgetni vele. Egy idegen, egy betolakodó, ...

A gimi első heteiben megtanulhattam az ének teremben, az akkor ballagó osztály által átalakított, nagybetűs, eredetileg Kodály Zoltán idézetből, hogy "zene nélkül nincsen tejes ember". A hat év alatt be is rögzült, hogy ha nincs muzsika, tej sincs. Az azóta eltelt, még nem egészen húsz év alatt azonban rá kellett jönnöm, hogy a tejes embernek a kiegyensúlyozott magánéletre (amibe igen, a minőségi, pucérkodással eltöltött idő is beleszámít) is szüksége van ahhoz, hogy ne húzza a fejünkbe azt a kannát egy napsütéses, frusztrált hajnalon.

Az elmúlt néhány évem gyakorlatilag arról szólt (és szól még most is), hogy különböző vérmérsékletű, élethelyzetű, titulusú, családi hátterű férfi között lavírozok. Istennek legyen ...

Kató megszédült, ahogy lehajolt megigazítani a cipőjét. Nem várta a pillanatot, amikor Robika és az a lány belépnek az ajtón. Rajta kívül mindenkin a jóleső izgalom látszott, egyedül ő érezte úgy, hogy rögtön szétrobban a feszültségtől. Igyekezett mindennel babrálni, hogy ne kelljen a várakozásra koncentrálnia. Hol a gyerekek ruháján igazított valamit, hol a sajátján. A férjét békén hagyta. Időnként megakadt rajta a szeme, de nem ért hozzá. Valahogy olyan idegennek tűnt a férfi, ahogy csillogó szemmel várta a nagy pillanatot. Már nem látta jóképűnek, se vonzónak. Sőt, már azt se tudta felidézni, mikor kívánta meg, úgy istenigazából, utoljára. Kató ízléstelennek és gyerekesnek találta a lazac színű, felállított ...

Valamelyik reggel már megint úgy indult a nap abban a bizonyos frusztráció kiengedős csoportban, hogy: ugye, aki diplomás...
Itt általában a hölgy zárójelben finoman megjegyzi, neki több is van, azért bátorkodik csak erre-arra felhívni a figyelmet.

Elvégeztem egy jó nevű egyetemet, pár ilyen-olyan OKJ-s képzést, mert az elsőt támogatták a szüleim, a többit pedig az aktuális munkahelyeim, így könnyű dolgom volt. Nincs irritálóbb, amikor valaki ezekkel a színes borítós könyvecskékkel henceg. Pénz, fenék, türelem, akarat kérdése, semmilyen szuperképesség nem kell a megszerzésükhöz. Időnként elfelejtjük, hogy általában döntés kérdése, megyünk-e tovább egy bizonyos úton. Azt, hogy sokunknak egyszerűen nincs lehetősége tovább ...

Szuper anyák, türelmetlen anyák, unatkozó anyák és leterhelt anyák egyaránt rettegve, visszatartott lélegzettel pislognak a takaró alól: mi lesz az ítélet? Home schooling terror vagy a várva várt felszabadulás?

Most, hogy a koszos, agyonhasznált, egyébként egyszer használatos maszknak már állandó helye van a rózsafüzér mellett a visszapillantón, még a leglelkesebb, szuper szülők is halálfélelemben vannak. Pattanásig feszültek az idegek mindenhol, és rémálmok gyötrik még az exatlon pályák büszke megalkotóit is.

A csimota kovásza kitiltva a házból, nehogy elbízza magát; akadálypályák szétfűrészelve, nehogy rossz ómen legyen. A domesztosz helyett a kávéba, kakaóba rejthető rum, illetve a szagtalan vodka lesz majd hiánycikk, ...

Vera lassan, komótosan morzsolgatta el a margarint a liszttel. Nála ez mindig hosszú művelet volt, mert szerette csinálni, és mert úgy tartotta, a tökéletes pogácsa itt kezdődik. Az első lépéstől, az utolsóig meg kell adni a módját. Pityu egykedvűen katonázta fel a bundáskenyeret és a még friss, szinte kenhető kolbászt.
Rosszallóan rázta a fejét.
– Már megint magadnak csinálsz parádét. Az én negyvenedik születésnapomon is a kedvedért volt buli.
Pityuban még élénken élt az este, amikor holt fáradtan ért haza. Egyetlen vágya csak az volt aznap, hogy ledőljön a kanapéra, és megigyon egy hideg sört. Addigra már elege volt a munkájából, folyton túlóráznia kellett. Többször elmondta feleségének, hogy nem szeretne meglepetés ...

Bence szokta nagyon felkapni a vizet ezen a divatos beszóláson. Olyannyira, hogy még időnként kommentelésre is vetemedik. Én továbbra sem vagyok hajlandó ilyesmire, de azért nekem is kiveri időnként a biztosítékot, amikor az igazi kemény legények és a macskanők jól "odaszólnak" a celebeknek: ez meg ki? Teszik ezt olyan írásoknál, amelyek szereplői tíz-húsz-harminc éve rendületlenül ott vannak a köztudatban. Nem az ilyen-olyan közszereplők feleségeire gondolok most, hanem óriási rajongótáborral rendelkező (teljesen mindegy, hogy mennyire tehetséges) zenészekre, színészekre, műsorvezetőkre.

"Ez ki ez?"

"Azt se tudom, ez meg ki!"

"Hát ez meg? Sose hallottam még róla."

"Csak én vagyok itt, aki nem tudja, hogy ki ez?"

"Ki ez a ...